Századok – 1999
Közlemények - Szabó Csilla: A politikai elit függetlenségi ellenzékének szervezeti formálódása Magyarországon; az 1860-as években: a 48-as Párt megalakulása II/519
A 48-AS PÁRT MEGALAKULÁSA 535 A szélsőbal következő politikai akciójára az ínségügyi vita alkalmával került sor, 1866 júniusában. Deák határozati javaslatához Kállay Ödön nyújtott be módosító javaslatot, amely elnyerte a szélsőbal összes tagjának (15-20 fő) támogatását. Az indítvány, az országos ínség sikeres rendezése érdekében követelte az alkotmány (értsd 1848-as alkotmány) azonnali visszaállítását, hiszen felelős kormány hiányában erre nincs lehetőség.10 2 A vita, illetve a javaslat igen komoly pártmozgások kiindulópontjává vált. Ugyanis tökéletesen kifejezte azokat a nézeteket, amelyeket a balközép is vallott az ülést megelőző pártközi bizottsági tanácskozáson. „A balközép szószólója tehát — Kállay Ödön lett" — vonta le a következtetést egy Deák párti képviselő.10 3 Egy pillanatra megbomlani látszott az eddig sikeresen működő jobb- és baloldali egység, amit Tisza Kálmán önálló felirati terve is erősített. A Deák Párt radikális eszközhöz nyúlt: a balközépi javaslat beterjesztése esetén kilátásba helyezte a névszerinti szavazást. A Deákkal való nyílt szembefordulást azonban a baloldal nem kockáztathatta meg, hiszen aláásta volna egészen eddig követett, Deákra hivatkozó politikáját. Tisza visszavonta indítványát, elodázva egyelőre a pártárnyalatok közötti várható szakadást. Az ínségügyi vitát a korabeli források a jobb- és baloldal közötti vihar első jelének tekintették. Ebben a szélsőbal is fontos szerepet kapott, hiszen háttérinformációk nélkül a látszat azt mutatta, mintha a balközép állt volna kisebbségi frakciója zászlaja alá.10 4 A „pártmanővert" azonban teljesen más okok indokolták, s szó sem volt a szélsőbaloldal felerősödéséről. A hirtelen támadt nézetkülönbségeket Ausztria külpolitikai helyzetének súlyos megingása motiválta, hiszen nyilvánvalóvá vált az osztrák-porosz összecsapás elkerülhetetlensége. A helyzet a Balpártban a készülő kiegyezési terveknél radikálisabb megoldást vélt az udvarra kényszeríthetőnek, ám evvel a Deák Párt ellen hangolt, s megkezdte az eddig mutatott politikai egység bomlásának, illetve a határozottabb pártosodás folyamatát.105 S bár a kapocs és a bizalom jelentősen meglazult, a szakadás, ellentétben a szélsőbal reményeivel, egyelőre elmaradt. Az országgyűlés munkájának szünetelése 1866. június 26-tól november 19-ig időlegesen felfüggesztette a országgyűlési pártalakulások folyamatát. A politikai élet értékrendje mintegy fél évre a birodalom háborús részvételét állította előtérbe. Az osztrák-porosz háborúból Ausztria vesztesként került ki, megpecsételve evvel kiszorulását a német fejedelemségek területéről. A végeredmény döntő mértékben hatott a magyarországi politikai fejleményekre is. Az udvar birodalma belpolitikai rendezése felé fordult, ám egyelőre elzárkózott a liberális alkotmányosság bevezetése elől. A kiegyezési javaslat (amelyet az országgyűlési képviselőkből álló ún. 67-es bizottság dolgozott ki még a nyár elején) sorsa bizonytalanná vált, amely tovább bontotta a jobb- és baloldal közötti kezdeti „egységet". A pártosodás felerősödésének jelei már a novemberi ülésszak elején megmutatkoztak. A gyülekező képviselők között ugyan ismét felmerült a közös képviselői „társalgó-kör" felújításának gondolata, de a gyakorlati megvalósításától már 102 Képviselőházi Napló 1865-68. II. kötet, LXV oü. 120. 103 Szász Károly im. 283. 104 Uo. 280-283. 105 Vó. Takács Péter im. 218.
