Századok – 1999
Tanulmányok - Csapó Csaba: Csendőrség és közigazgatás (1881–1914) III/497
504 CSAPÓ CSABA súlyozta a törvény vitájában Orbán Balázs, hogy ez „oly hatalmat összpontosít a belügyér kezébe, a mely... őtet mindenhatóvá s az eddiginél is veszélyesebbé teheti."27 A törvény legnagyobb hibájának az tekinthető, hogy — ellentétben az 1881-ben elfogadott fővárosi rendőrségi törvénnyel — a feladatkörre történő utaláson túl konkrét hatásköri és eljárási normákat nem tartalmazott.2 8 A fentiekben kifejtettekből következően ennek oka az lehetett, hogy a csendőrséget nem tekintették önálló jogkörű államigazgatási szervnek, hanem elsősorban más hatóságok döntéseinek végrehajtása céljából rendelkezésre álló karhatalomnak.2 9 A törvény hiányosságaiból következett az is, hogy az eredendően belső szolgálati viszonyokat szabályozó csendőrségi „szervezeti és szolgálati utasítás" elsődleges jogforrássá vált, amelynek ismerete nélkül a közigazgatási hatóságok lényegében nem tudhatták, hogy a csendőrséggel mikor és milyen módon rendelkezhetnek. Ezért ennek egy-egy példányát minden törvényhatóságnak a rendelkezésére bocsátották.3 0 A szervezeti utasítás 3. paragrafusa kimondta: ,,A csendőrség a közcsend, rend és biztonság fenntartása érdekében a közigazgatási hatóságok rendelkezése alatt áll. A csendőr ezen hatóságok által a jelen utasítás értelmében írásban, vagy, ha a késedelem veszéllyel jár szóval kiadott hivatalos felszólításoknak feltétlenül eleget tenni tartozik, és a felszólítás megbírálásába nem bocsátkozhatik. A sürgős esetekben a csendőrnek szóval adott utasítások mindenkor utólagosan írásban is kiadandók. Helyi rendészeti ügyekben a csendőrség csakis felügyelő és a községi közegeket támogató segédkezésre van utalva."3 1 A csendőrség és a polgári hatóságok között háromféle érintkezési módozatot különböztettek meg: felhívást, megkeresést és feljelentést. A felhívásokat a közigazgatási (főszolgabíró, alispán) vagy más hatóságok (bíróságok, ügyészségek, fegyintézetek, börtönök, közvetítő intézetek igazgatóságai, a határvám- és vesztegintézeti hivatalok) írásban intézhették az őrs- és az altiszti különítmény-parancsnokságokhoz, ha saját közegeik nem álltak rendelkezésre vagy az adott feladat elvégzésére nem voltak elegendők. A felhívás tartalmáért mindig az a hatóság vagy hatósági közeg volt a felelős, aki ezt kiadta, a pontos végrehajtásért azonban az intézkedő csendőrnek kellett jótállnia. Az intézkedésre felszólító felhívásokat és megkereséseket azonban csak abban az esetben voltak kötelesek végrehajtani, ha azok a fennálló törvényekkel és rendeletekkel nem ellenkeztek és a szolgálati utasítás azt az ő hatáskörükbe utalta.3 2 Ellenkező esetben a felsőbb parancsnoksághoz kellett felteijeszteniük véleményezésre. Az utasítás végrehajtásába a hatóságnak nem volt beleszólása, tehát sem a teljesítés módját, sem az abban résztvevő csendőrök létszámát nem határozhatta meg. 27 Uo. 28 L. erről Szilágyi Dezső felszólalását uo. 169. 29 Dr. Szikinger István: A magyar rendvédelem jogi alapjai. A közigazgatás és a társ fegyveres szervek kapcsolata a hazai rendvédelemhez. Ikéziratl Bp. 1991. 35. 30 MOL BM Κ 148 86. 1883. IX. C. 4899/eln. sz. 31 Magyarországi Rendeletek Tára (=MRT). 1881. 1168. 32 Uo. és köv., valamint 1252.
