Századok – 1999
Tanulmányok - Csapó Csaba: Csendőrség és közigazgatás (1881–1914) III/497
502 CSAPÓ CSABA jelenlegi rendszer működés-képtelenségére és a törvényhatóságok változtatást — állami felügyeletet — kívánó felterjesztéseire. A csendőrségi intézmény szükségességét az erdélyi működés kiváló eredményeivel indokolta.2 3 A javaslat a „katonailag szervezett" csendőrség kifejezést használta és ennek megfelelően Magyarország területén a honvédségi beosztást követő 6 csendőrkerület megalakítását tartotta szükségesnek. Az eredeti indítvány nem tett különbséget a városok és megyék között, tehát minden helység felügyeletét a csendőrség látta volna el. A közigazgatási bizottság ezzel szemben szükségesnek tartotta Budapest kivételét a javaslat hatálya alól, mert ez a város egyesítése óta állami rendőrséggel rendelkezett. A bizottsági jelentés egyértelművé kívánta tenni a törvényhatósági jogú városok helyzetét is, ezért köztes megoldásként területükre kiterjesztette a csendőrség működését, de ennek szabályozásáról egy külön törvényjavaslat beterjesztésére kötelezte a minisztert.2 4 Meghatározták a létrehozandó kerületek parancsnoksági székhelyeit és a hozzájuk rendelt megyéket. A belügyminisztert ugyanakkor felhatalmazták, hogy a szolgálat érdekeinek megváltozása esetén egyes megyéket az egyik kerületbői a másikba áthelyezhessen. A rendkívül magas költségek és a legénységi állomány kiegészítésének nehézségei miatt nem tartották lehetségesnek az egyszerre történő szervezést, de a szegedi parancsnokságnak 1882. január l-jével meg kellett kezdenie működését. A döntés azért esett a szegedi kerületre, mert a közbiztonsági viszonyok itt voltak a legrosszabbak és ezzel összeköttetést teremtettek az erdélyi és a horvát-szlavón csendőrség között. A többi kerület szervezési sorrendjéről szóló döntést a törvényhozás magának tartotta fenn. A törvény vitájában a kormánypárt és ellenzéke jól körvonalazható tudathasadásos állapotba került. A szabadelvű párt képviselői olyan törvényjavaslat védelmére kényszerültek, ami az eddig uralt vármegyék egyik nem elhanyagolható kiváltságát veszélyeztette. A pártfegyelmet azonban ekkor is mindenek felett állónak tekintették. A függetlenségi ellenzék ugyanakkor kénytelen volt az általa oly sokszor támadott vármegyék jogait védelmezni. Az ellenzéki vélemények közül Szederkényi Nándor nézetét érdemes kiemelnünk. Megítélése szerint a „... törvényjavaslat nem czéloz egyebet, mint azt, hogy Magyarországon a közbiztonság a kormányzás és annak egyik kiegészítő ága, a közrendészet elvonattatván a politikai polgári kormányzat köréből, a katonai, hadi status körébe tétessék át."2 5 A katonai bíróságok illetékessége egy demokratikus államban véleménye szerint azért veszélyes, mert az állampolgárok által ellenőrizhetetlenek az ítéletei. A Bach-rendszer csendőrségére utalva tehát elutasította annak újbóli megszervezését. A közbiztonság általános válságáért nem a megyéket, hanem a kormányzatot tette felelőssé, mert nem biztosított anyagi eszközöket a magasabb színvonalú működésre. A kormány által kinevezett főispánok a csendbiztosok felvételénél nem a szaktudásra, hanem a politikai megbízhatóságra helyezték a hangsúlyt és így a választásoknál korteseszközül használták fel őket. 23 Az 1878-1881. országgyűlés képviselőházának irományai. XX. 184. 24 Uo. XXI. 134-135. 25 KN 1878-1881. XVI. 152.
