Századok – 1999
Tanulmányok - Hermann Róbert: Egy „végzetes” döntés születése. Magyar haditervek Gödöllőtől Komáromig 1849. április 7–29. II/253
280 HERMANN ROBERT átvezető egyetlen állandó hidat, a Lánchidat nem használhatta a magyar sereg. Ez utóbbi komoly fennakadásokat okozhatott az utánpótlás szállításában, főleg, ha a hadsereg a vár bevétele után az Ausztria elleni támadásra indul. Elvileg persze ki lehetett volna váltani a Lánchidat egy hajóhíddal is, de ennek őrzésére ugyanúgy csapatokat kellett volna hátrahagyni, mint a vár körülzárására; a körülzároló erőknek pedig legalább akkora létszámmal kellett rendelkezniük, mint Hentzi és Jellacic csapatai együttvéve, azaz kb. 20.000 fővel. A főváros visszavételével katonai értelemben tabula rasát lehetett teremteni. Hiszen ebben az esetben Jellacic hadteste támpont nélkül marad, s kénytelen elhagyni a Dunántúlt.106 Mennyiben befolyásolta a döntést a es. kir. hadsereg állapota, s mit tudott erről a magyar hadvezetés? Erre a kérdésre már csak azért is válaszolnunk kell, mert a háborúban elképzelhető olyan helyzet, amikor a támadó fél nagyobb ellenállási képességet tulajdonít a védekezőnek, mint amekkorával az valójában rendelkezik. A korabeli hivatalos hadijelentések természetesen a magyar fél sikereiről számolnak be, azonban a harctéri tapasztalatok óvatosságra inthették a magyar felet. Szillányi Péter szerint a cs. kir. hadsereg ugyan meggyengült és le volt hangolva, de nem demoralizálódott. Hasonló véleményen van Asserman Ferenc is. Görgey István pedig hosszan sorolja annak bizonyítékait, hogy a cs. kir. fősereg továbbra is kemény ellenfél volt, s noha a cs. kir. hadvezetésben komoly zavar mutatkozott, a csapatok egyáltalán nem voltak demoralizáltnak mondhatók.107 Az 1920-as években a kutatás előtt megnyílt bécsi Hadilevéltár anyaga is ezt támasztja alá. Weiden táborszernagy, a cs. kir. fővezér ugyan április 20-ától kezdve egymás után küldte kétségbeesettnél kétségbeesettebb hangvételű jelentéseit Ferenc Józsefnek, Schwarzenbergnek, a hadügyminisztériumnak, ám a csapatok harctéri teljesítménye arra mutat, hogy a cs. kir. hadsereg egyáltalán nem volt olyan rossz állapotban, ami a magyar támadás kisebb erőkkel történő folytatását tanácsolta volna.108 Lássuk a tényeket! A cs. kir. hadsereg a tavaszi hadjárat kezdete óta elveszített öt ütközetet (Hatvan, Tápióbicske, Vác, Kéménd, Komárom) és három csatát (Isaszeg, Nagysalló, Komárom). Lényegében kudarcot vallott a Rákos mezején 1849. április 10-21. között vívott ütközetekben. Az egyetlen sikeres összecsapást április 5-én Hatvannál vívták. Az egyes cs. kir. hadtestekre háruló teher ezekben az összecsapásokban nem egyenlő mértékben oszlott meg. Az I. (Jellacic) hadtest Tápióbicskénél összesen két dandárral, Isaszegnél teljes állományával vett részt a csatában. A II. (Wrbna, majd Csorich) hadtest egy dandára (Wyss) Kéméndnél (április 20.) vívott rövid ütközetet, ezt követően a hadtest két (Colloredo és Liebler) dandára csak az április 26-i komáromi csatában került tűzbe. A legnagyobb teher a III. hadtestre hárult, amely ott volt április 2-án és 5-én Hatvannál, 6-án Isaszegnél és 26-án Komáromnál. A Wohlgemuth altábornagy vezette tartalék hadtest négy dandárából (Teuchert, Theissing, Hertzinger, Veigl) mindössze egy vett részt az április 19-i nagysallói csatában. Az önálló Ramberg-, később Götz-, 106 a várőrség létszáma 4475, a Jellacic-hadtesté április 23-án 15795 fő, 5137 ló, 74 löveg volt. KA AFA Karton 1930. Südarmee unter Jellacic. 1849-4-23. Minderre ld. Görgey István II. 255-256. 107 Szillányi Péter 8.; Asserman Ferenc 47-49.; Görgey István Π. 239-240. 108 Steier Lajos 239-240., 249-251.; Rédvay István 69-75.
