Századok – 1999

Történeti irodalom - Erdélyi okmánytár (Ism.: Szovák Kornél) I/190

190 TÖRTÉNETI IRODALOM 190 most komoly lehetőségeket kaptak. Két műre hívom fel a figyelmet: vepsz nyelvész, Irma Mullonen „Ocserki vepszkoi toponimii", (A vepsz toponimiák vázlata), sajnos, máris bibliográfiai ritkaság számba menő könyvére, valamint A. Punzsina összeállításában elkészült, 1994-ben kiadott „Szlovar karelszkogo jazyka" (A karel nyelv szótárá-ra), amelyik a Tveri Karjala dialektusaira épül. - A kevésbé tájékozottak számára: az egykor egyetlen Kaijala már a cári időkben egy Tveri és egy a Ladogától északra lévő közigazgatási Kaijalára oszlik. A két Karjala finnségi népei azonosak, nyelvjárásaik különböznek. (Finnségi népek nyelvei közeli rokonai a finnek és az észtnek.) Az egykor összefüggő lánc maradványainak vizsgálata sok szempontból jelentős, kettőre utalok. Először, a keleti finnugor népekkel és nyelvekkel megszakadt kapcsolat lenyomatait őrzik. Másodszor, peremre szorult nyelveik archaizmusa az orosznál sokkal korábbi indoeurópai érintkezések felől nyújthatnak felvilágosítást. Lehetetlen előre látni a kötet tanulmányaiban kifejtett nézetek sorsát. A gondolatok természetéhez tartozik, nem tűnne el, illetve nem lehet eltüntetni őket. A gondolat nem hal el, legfeljebb megfeledkeznek róla. Egy példa: a kettős honfoglalást taglaló vita részvevői vagy akként mutatják vagy valóban nem tudnak a két nagy vitázó fél, Hunfalvy Pál és Vámbéry Ármin gondolatáról, miszerint a magyar honfoglalást sokkal megelőző időktől fogva finnugor nyelvű népesség élt a Kárpát-medencében. Végezetül, a finn nemzeti önérzet, a nemzeti értékek iránti tisztelet közismert. Ha csupán századunkban elért vívmányaikat vesszük is tekintetbe, tisztelgést érdemelnek. A finn szerzők meg sem kísérlik a közelebbi múltból eredő nemzeti értékeik hatályát rávetíteni a sokkal korábbi időkre. Ennek a tanulságnak van némi aktualitása. Bartha Antal ERDÉLYI OKMÁNYTÁR. Oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdély történetéhez. I. 1023-1300. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Codex diplomaticus Transsylvaniae. Diplomata, epistolae et alia instrumenta litteraria res Transsylvanas illustrantia I. 1023-1300. Ad edendum in regestis praeparavit et introductione no-tisque illustravit Sigismundus Jakó. Budapest / Budapestini 1997/MCMXCVII. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 26.) 483 o. + térképmelléklet. Köztudomású, hogy a középkori Magyar Királyság területén a 12. századtól fogva két jelentős különkormányzati egység alakult ki, melyek az élükön álló tisztviselő személyén keresztül kapcsolódtak a királyi központi kormányzathoz, s melyeket a 13. században gyakorta adtak ki a királyi család férfitagjainak hercegi kormányzásra. Mivel Szlavóniát eredetileg is a magyartól eltérő, homogén etnikum lakta, a területi és az etnikai határ nagyjából egybeesett, már a múlt században megindulhattak a terület történetére vonatkozó források egységes irányítás alatt álló kiadási munkálatai, magyar és horvát kutatók között nem léptek fel illetékességi problémák. Erdélyben azonban a 13. századtól fogva három különböző nyelvet beszélő és egymástól eltérő társadalmi keretek között élő népesség lakott egymás mellett, a kormányzati egységen belül nem fedte egymást az etnikai és területi határ. A kései leszármazottak a történeti kutatás fókuszába többnyire saját népük történetét állították, így már a századfordulón volt okmánytára a székelyeknek, szászoknak, románoknak. Az előttünk fekvő kötet jelentőségét éppenséggel leginkább annak köszönheti, hogy az Erdély történetére vonatkozó forráskiadványok közül elsőként vállalkozott arra, hogy tudatosan az ott élő népek mindegyikét tekintetbe vegye, s az Árpád-kori Erdély korai történetének összes forrását egybegyűjtse. Első lépésként a korai, a történeti Erdély kialakulása szempontjából kulcsfontosságú forrásokat tárja a kötet a nagyközönség elé: az Arpád-kor javarészt okleveles anyagát. A kötet címoldala és előszava azonban egyaránt azt ígéri, hogy lesz folytatás: az elsőt további kötetek fogják követni, melyek (a magyarországi bevett gyakorlattól némileg eltérő módon) 1542-ig kívánják közrebocsájtani a források regesztáit. Azt már rögtön ismertetésünk elején le kell szögezzük, hogy tartalmi és formai tekintetben egyaránt remek kiadvánnyal gyarapodott történeti irodalmunk. A kötet összeállítására nem kisebb tekintélyű egyéniség vállalkozott, mint a hazai és nemzetközi középkorkutatásban mindig is nagyrabecsült Jakó Zsigmond. A neves erdélyi középkorkutató előszavában kitér az erdélyi okleveles gyakorlat kialakulásának, a középkori szöveghagyományozódásnak és az erdélyi forráskutatásnak a történetére (7-32. o.). Rögtön az elején leszögezi Jakó