Századok – 1999

Történeti irodalom - Itämerensuomi Eurooppalainen Maa (Ism.: Bartha Antal) I/186

188 TÖRTÉNETI IRODALOM 188 elérték Finnország északi körzetét. A nyugatról érkezettek Norvégia területén sokáig elszigetelten éltek, míg a jég visszavonulása lehetővé nem tette találkozásukat a délről felhatoló népességgel. Finnország művelődési és népi viszonyait sem déli (baltikumi), sem pedig keleti (uráli) eredetű bevándorlás vagy műveltségi befolyás nem bolygatta fel. Mindkét irányból származó hatások, érintkezések érték Finnország ősi népességét. A baltikumi érintkezések következményei erősebbek, a keleti hatások sokkal gyengébbek voltak. - Valószínűsíthető, hogy a jég visszavonulását követő népesség egyik része a lappok, a másik a finnek ősei voltak. Ago Künnap úgy véli, hogy a nyelvrokonság elvileg nem más, mint a többé-kevésbé különböző nyelvek hasonulása, amit lingua franca típusú közvetítő nyelv mozdított elő. Ennek rekonstruálása nehéz, mert a lingua franca sohasem volt teljesértékű nyelv. Humán genetikai szempontból Európa nagyon egységes. Észak-Európában finnugor (uráli) nyelveket beszélők éltek, déli szomszédaik indoeurópai származású földművelők-állattenyésztők voltak. Az érintkezés határán élő finnugor nyelveket beszélők megtanulták az indoeurópai dialektusokat (nyelvformákat). A nagyobb presztízsű agrár népesség nyelvformáiba finnugor szavak nem, ellenben fonetikai és morfoszintaktikai hatások beszüremlettek. így jöhettek létre a germán, balti és szláv alapnyelvek. Kalevi Wiik az ősgermán alapnyelv finnugor (uráli) eredetű fonetikai szubsztrátumának szentelte vizsgálódását. Az elmúlt 7500 év alatt Észak-Európa finnugor és indoeurópai nyelvei hatással voltak egymásra. Az érintkezésnek két fő eseménye volt. 1) A két nagy nyelvcsalád közti határ egyre északabbra tolódott. 2) Az indoeurópai nyelveket beszélők több hullámban érkeztek Livonia, Észt-, és Finnország partvidékeire. Észak-Németország, Dánia és Dél-Svédország finnugor nyelveket beszélő lakói Kr. e. 4 évezred folyamán átvették az indoeurópai nyelveket. Ennek a nyelvcserének a következtében új indoeurópai nyelvjárások alakultak ki, amelyekben igen erős finnugor fonetikai szubsztrátum maradt. A mai germán nyelvek ennek a nyelvtörténeti eseménynek a következményei. A finn és az észt partvidéken megtelepedett indoeurópai csoportok nyelveiket balti finn nyelvekre cserélték, ennek nyomai a finn, észt és más finnségi nyelvekben ősgermán, őssvéd szubsztrátumokban őrződtek meg. Sarkítva az állítható, hogy az ősgermán „finnugorul (uráliul) törve ejtett" indoeurópai nyelvjárás. Markku Niskanen a balti finnek fizikai antropológiáját fejtegeti, A fizikai embertan nem igazolja azt a hagyományos felfogást, miszerint a balti finnek keleti őshazából érkeztek és keleti faji vonásokat hordoznak. Inkább alátámasztható az a magyarázat, hogy a balti finnek ősei több mint tízezer évvel ezelőtt érkeztek délről és azóta folyamatosság a finn történelem jellemzője. A finnek ugyanolyan távol állnak koponya méreteik szerint a keleti típusoktól, mint a többi európai nép. A finnek kraniometrikus szempontból a svédekhez és az oroszokhoz közelítenek leginkább, és híven őrzik a régebbi kőkori cromagnoni ember antropológiai örökségét. A finnek és észtek jobban közelítenek a svédekhez, mint mari és komi nyelvrokonaikhoz. A finnugor (uráli) népek genetikailag erősen különböznek egymástól, amiből következik, hogy a nyelvrokon népek földrajzilag több ezer éve elkülönültek egymástól. A DNA vizsgálatok szintén a balti finnek európaiságát erősítik. A volgai finnek esetében is, a DNA vizsgálatok europid eredetükre utalnak. A fizikai embertan, valamint az európai népesedés-történet megerősítik a balti és általában az európai finnugorok európai eredetét. A lappok viszont az európaiaktól és az ázsiaiaktól egyaránt eltérő sajátosságokkal rendelkeznek. Unto Salo tanulmánya terjedelmében egy monográfiával ér fel. Régészeti, nyelvtörténeti és írott kútfők bevonásával a finn Ukko mondáját a menydörgés és a tűz mítoszával azonosítja. Vizsgálatában támaszkodik a finn őstörténet „enciklopédiájára", a Kalevalára. A Kalevala rúnái azt tartják, hogy az őstűz fellobbantói Ilmamoinen/Hmarinen/Pitkamöinen voltak. A hagyománynak egy másik ága viszont azt tartja, hogy a mennyei tűz, a menydörgés istenének és asszonyának nászából eredt. Ukkot pedig a víz istennője csábította a földre. A csábító istennő ki tudta oltani a menydörgés istene szerelmének tüzét. Ezt a mítoszt Mikael Agricola, az első finn evangélikus püspök 1551-ben lejegyezte nehezen értelmezhető szavakkal. Ukko a nagy öreg a rúnák szerint „kőkörmű", az epitet utalás arra, hogy Ukko rokonságban áll az indoeurópai menydörgés és vihar istenével, akinek jelképe volt a férfiasság és a nőiesség jelképére alakított kőbalta. A vihar indoeurópai istenének jelképe a kőből majd rézből készült balta vagy kalapács volt. Ukko finn főisten Kr. e. 3500 körüli időben, a kő és rézbalták korában született. A nyelvtörténet is azt tartja, hogy a menydörgés istenének neve, a balta, az istenség hatalmi körének és a menynek a nevei délkeletről származó árja eredetű szavak a finnben. Mivel azonban a finnben létezett a mennyet is jelentő „ilma" szó, az álja eredetű isten szó kikopott a finnből, erre enged következtetni a tűz mítoszában ránk maradt Ilmamoinen, Illamoinen név. Egyes finn dialektusokban a kőbalta