Századok – 1999
Tanulmányok - Tóth Endre: Szent Adorján és Zalavár I/3
SZENT ADORJÁN ÉS ZALA VÁR 13 A nikomédiai vértanú tisztelete a 7. századtól mutatható ki Rómában. Tiszteletére I. Honoriusz pápa (625-638) szentelt templomot Rómában6 1 : a forumon a Diocletianus által újjáépíttetett szenátusi üléstermet (curia Iulia) alakíttatta át templommá62 . A szeptember 8-i Hadrianus ünnep ennek a transzlációnak és templomszentelésnek az emléke lehet. I. Adorján pápa (772-795) restauráltatta és bővíttette a templomot6 3 . Diakóniát alapított, és a diakonus-bíborosi címtemplom lett6 4 . A későközépkor folyamán többször restaurálták. Ez maradt az egyetlen önálló Hadrianus-templom Rómában6 5 . A templomot 1936-1938-ban visszaállították eredeti, senatusi ülésterem formájára6 6 . A szent tisztelete Eszak-Franciaországban (Artois, Picardia, Normandia, Champagne) és Flandriában terjedt el, ahol a hirtelen halál, majd a késő-középkorban pestis elleni védőszentté vált67 (Grammont = Geraerdsbergen). Ereklye volt tőle a Tours közelében fekvő Corméry (dep. Indre-et-Loire) monostorában a 12. században; a közelben földből került elő a 14. században készült fejereklyetartója.68 Egyáltalában lehetséges-e egy Róma városában eltemetett vagy kisázsiai vértanú testét a Dunántúlra szállítani és eltemetni? Az ismert Hadrianus vértanúk között egy olyan sincsen, akiről ezt fel lehetne tételezni. Figyelembe kell venni az átszállítás kétféle irányát is. Vagy közvetlenül Rómából (Itáliából) vagy a birodalomból, bajor fején valószínűleg csupán sodronycsuklya van, ami a hazai leletanyagban a kígyóspusztai csat (Magyar Nemzeti Múzeum) baloldali első figuráján bukkan fel. Abszolút korjelzőnek tekinthető, háromszögletes pajzsa, amely jóval kisebb méretű a korábbi pajzsoknál, így az ikonográfiái típus változatlan felhasználása azt eredményezte, hogy a pajzsra támaszkodó balkézből pajzsot tartó kéz lett - míg a korábbi, XI-XII. századi lovagi fegyverzet még nem okozott ilyen következetlenséget (Lásd ismeretlen katonaszent képmását a XI. század végéről Eilica quedlinburgi apátnő érmén, in: Bernd. Kluger: Deutschen Münzgeschichte von der später Karolingerzeit bis zum Ende der Salier, ca. 900- bis 1125, RMGZ 29, Mainz 1991, 270, 441. kép). A Szent Adorjánhoz kapcsolható, igen szórványos korai ábrázolások között ez a pecsét eltér a német területen fellelhető két Adorján-ábrázolástól, mivel azokon a szent legendájából vett részlet, a láb levágás mozzanatát jelenítették meg, és semmilyen körülmény nem utal Szent Adóiján harcos voltára (Stuttgarter Passionale, 1101/1150, Passionale und..., Stuttgart, Würtembergische Landesbibliothek; Chorbuch für die Prüm, 1101-1200, Sammelhandschrift, Stuttgart, Würtembergische Landesbibliothek). Ezúton is köszönöm B.Szabó János összegzését. 61 Lib. Pont. I. 324 (Duchense): I. Honorius.../édí ecclesiam beati Hadriani in tribus fatis quam et dedicavit. 62 A templom korai történetéhez: Krautheimer, Richard·. Corpus Basiiicarum Christianarum Romae I, Città de Vaticano 1937, Ward Perkins 1984, fig. 5.; S. Episcopo, S. Hadrianus, ecclesia, in: Lexicon topographicum urbis Romae (a cura di E. M. Steinby) Roma, III 8-9. 63 Lib. Pont. I. 508: basilicae sancti Adriani reparavit aedes..., basilicas beati Adriani martyris...diaconias constituit. 64 Duchesne, L.: Les titres presbytéraux 1887, 238. 65 Róma templomainak 1192. évi összeírásában (Cencius Camerarius) egy Hadrianus templomot tüntet fel (Mariano Armellini: Le Chiese di Roma dal secolo IV al XIX. Roma 1942, 56.; Duchesne, L.: Les monastère desservants de Sainte Marie-Majeure, MEFR 27, 1907 = Scripta minora Roma, 1973, 334-337,343.: a monostor a Maria Maggiore és a Praxedis bazilikák között feküdt. (Adorján pápa nevéhez fűződik a S. Maria Maggiore bazilika kiszolgálásához tartozó ismeretlen korban alapított Szent Lőrinc monostor restaurálása: a monostor ez után két szent nevét viselte). 66 Nash, Ernst: Bildlexikon zur Topographie des antiken Rom, I. Tübingen 1961, 301. 67 Réau Louis: Iconographie de l'art chrétien, Paris 1958, I. 23., Lexikon der christlichen Ikonographie Bd. I. Wien 55-56. 68 Falk, Brigitta: Bildnisreliquiare. Zur Entstehung und Entwicklung der metallenen Kopf-, Büsten- und Halbfigurenreliquiare im Mittelalter, Aachener Kunstbl. 59, 1991-1993, Nr. 17, p. 158.
