Századok – 1999

Közlemények - Szegedi László: A rendszerezés és a meghatározás lehetőségei a címertanban I/145

RENDSZEREZÉS ÉS MEGHATÁROZÁS A CÍMERTANBAN 161 A címereken rendkívül gyakoriak az oroszlán és a sas ábrázolásai. Ezért megkülönböztető jegyként figyelembe vehetők a különböző testhelyzetek. Ilyen lehet pl. a lépő, ülő, ugró, ágaskodó, visszanéző stb. oroszlán és más négylábú állatok. A növények csoportja jól behatárolható. Felosztásuk: 1. meghatározhatatlan növények, 2. virágok és indák (heraldikai és természetes liliom, heraldikai és természetes rózsa, tulipán stb.), 3. fák és cserjék (csonkolt faág, tönk, falevél, makk, fenyőtoboz, szőlőfürt, alma, erdő stb.), 4. gabonafélék (búzakalász, kéve stb.), 5. egyéb növények (tengeri hínár, páfrány; gombák - ezek filetikailag nem növények). A természeti tárgyak és jelenségek csoportját viszonylag kevés címerkép teszi ki. Főképp a természetes ábrázolásmódnál fordulnak elő. Ide tartozik: a természetes halom, a hegy, a domb, a szikla, a barlang, a folyó, a patak, a tenger, a felhők, a szivárvány, a villám, az eső, a vihar, a szél, a Nap, a Hold, a csillagok, az atommodell stb. Az egyéb címerképek közé azokat az objektumokat soroljuk, melyek meghatározhatatlanok ugyan, mert a címerábrázolás vagy a pecsétlenyomat stb. sérült, kopott, de a címerképekhez való tartozásuk mégis felismerhető. Ide tartoznak azon címerképek is, melyek az előző csoportokba nem sorolhatók be. Lényegében tehát olyan rendszerre van szükség, mely által a teljes reális univerzum leképezhető. Ezért sokféle rendszerezési szempontot kell egyesíteni, tehát speciális objektumelméletet kell kidolgozni. Az efféle sokrétű rendszerezési módszer ugyanazon objektumkészlettel kapcsolatban nem teljesen szokatlan. Ha a címerhatározás objektumkészletét szeretnénk definiálni, a pajzson előforduló objektumokat funkció és rokonság, közelség (együttesen funkcionális affinitás) alapján kell csoportosítani, majd rendszerezni. A haraldikai objektumok akkomodációja a növényrendszertanban speciális esetben alkalmazott fenetikus affinitás alapján lehetséges, mely az érzékeléssel felfogható rokonságon, hasonlóságon, illetve habituális, tehát származástani kategóriákon kívüli kapcsolatokon alapul. A taxonómiai értelmezés szerint ennek lényege, hogy A faj közelebb áll B-hez, mint C-hez. A heraldikai objektumok összetartozását (tehát csoportosíthatóságát) a funkcionális affinitás szerint lehet meghatározni. Ezzel magyarázható, hogy miért tekinthető koherensnek az általunk felállított rendszer annak ellenére, hogy egymástól eltérő rendszertani szinteket rendeltünk össze. (Az állatok esetében fiietikus rendszert alkalmaztunk, a tárgyaknál funkcionálisát, a növényeknél pedig fenológiait. Az emberek és a természeti tárgyak csoportja nem annyira szétágazó, hogy azokat több alcsoportra kellene osztani. így ezen kategóriák — heraldikai szinten — in toto képezik a rendszer elemét.) Ez a sokrétűség azonos kategóriákon belül a biológiában sem ismeretlen. A lepkéket pl. fiietikai (származástani) alapon rendszerezik, de a hernyókat csak mesterséges rendszerek keretén belül, fenológiailag lehet osztályozni. Ezenkívül pl. a heraldikai sas nem konkrét faj, hanem a sasok általános, stilizált változata. Az állatok filetikai rendszerén belül tehát újra a fenetikai és más szempontok érvényesülnek. Minden olyan rendszer tudományosnak tekinthető tehát, mely engedelmeskedik bizonyos szabályoknak, tehát megismételhető. Ez még akkor is igaz, ha pl. egy lábnyomról nem tudjuk, hogy milyen fajnév tartozik hozzá. Amikor Kr. e. a 4. század végén az arisztotelészi iskolához tartozó Theofrasztosz megalkotta a növények első