Századok – 1999
Közlemények - Szegedi László: A rendszerezés és a meghatározás lehetőségei a címertanban I/145
RENDSZEREZÉS ÉS MEGHATÁROZÁS A CÍMERTANBAN 157 a főhely mindig főhely marad. Ezen a módon elérhető, hogy a rokoni heraldika által létrejött, különféle mezőszámú címerek a határozó rendszer szoros genetikai csoportjába kerüljenek. Több címer nemcsak egy pajzson belül egyesíthető, ugyanez több pajzzsal is megtehető. Ilyen esetben egyesített címert kapunk. Főképp házasságkötéskor, címeregyesítés (alliance) alkalmával keletkeznek (gyakran találkozhatunk velük épületi homlokzatokon), de néhány intézmény, testületjoghatóság, település jelölésére is egyesített címert alkalmaztak. Ezeknek is különféle típusai alakultak ki. A címerhatározás szempontjából csak a fő címerpajzs és/vagy annak fő címermezeje lesz releváns. Ezt ugyancsak l-es számmal jelöltük. (5. ábra) A pajzsmezőbe különféle címerábrák at helyezhetünk. Ezeket mesteralakok ra és címerképekre osztjuk. A mesteralakok rendszere közvetlenül kapcsolódik a címermezők felosztásáról elmondottakhoz. Egy-egy címerosztási típusnak ebben a rendszerben egy-egy mesteralak főtípus felel meg, mely kijelöli ezek rendszertani és határozói sorrendjét. Az angol ordinary rendszerben, (mely a középkori heroldszabályok folytatása), valamint az újkori tudományos heraldikában a fő mesteralak típusok a négy fő osztási típusból keletkeznek. A fő mesteralaknak (honourable ordinary) az angol rendszerben ezenkívül regulativ szerepe is van, mely meghatározza a többi címerábra geometriáját. Az így létrejövő mesteralak-főtípusok a pólya (Fess), cölöp (Pale), harántpólya (Bend), balharántpólya (Bend Sinister), a kereszt (Cross), a Szent András-kereszt (Saltire), valamint az angol heraldikában a de Clare család hűbéri és rokoni kapcsolatai következtében rendkívüli módon elterjedt szarufa (Chevron; ez Gübert de Clare 1141-es pecsétje révén a legkorábbi címerábrák közé tartozik), illetve a villa (Pali) és az ágas (Pall Reversed). A határozói rendszer szempontjából az első hat lesz a legfontosabb. (Egy angol határozó kulcsnak a szarufa és a többi említett mesteralak is elengedhetetlen elemét képezné.) Pólya akkor keletkezik, ha az osztóvonalak száma páros és ezek a pajzsszélesség 1/3-át, más definíciók szerint 2/7-ét kitöltő vízszintes alakzatot eredményeznek. Fontos emellett, hogy az így létrejövő tagolásokban két máz váltakozzon. A pólya változata a csík, mely 1/6-nyi pajzsszélességű alakzat, és a fonál, mely 1/12-nyi szélességű alakzat. Ha a pólya végei nem érintkeznek a pajzs szélével, lebegő pólyáról beszélünk. Helyzete szerint lehet felsőpólya (a pólyahely fölött helyezkedik el), alsópólya·, kiegészítő jegyei szerint lehet lékelt (nyílás van rajta), széttolt (ha a két szára középen megszakad és csak a csúcsokkal érnek össze), jobb vagy bal oldalon hegyezett, jobb vagy bal oldalon csonka (ha az adott oldalon nem érintkezik a pajzs-széllel); az osztóvonal típusa szerint lehet hullámos, felül ormos stb. Ha a pólyák az egész pajzsot beborítják, pályázott lesz a neve. Ha a vágóvonalak száma páratlan, a pajzs nem pólyázott, hanem háromszor, ötször stb. vágott lesz. Nem beszélünk pólyáról akkor sem, ha az osztóvonalak száma páros ugyan, de az első és az utolsó tagolás borítása eltérő (4. ábra), vagy a pajzson több mint kétféle borítás fordul elő. Ezek szintén vágások lesznek. Ebből is kitűnik, hogy a mesteralakok és a mezők (tagolások) a színezet-alakzat kölcsönhatás révén szorosan összefüggnek egymással. Ha az osztóvonal a pajzs felső részének 2/7-ét vagy 1/3-át választja el a mező többi részétől, pajzsfő keletkezik, ha ugyanilyen arányban az alsó részt választja el, pajzstalp jön létre. A pajzsfő és a pajzstalp lehet harántfekvésű vagy balharántfekvésű,
