Századok – 1999

Közlemények - Szegedi László: A rendszerezés és a meghatározás lehetőségei a címertanban I/145

156 SZEGEDI LÁSZLÓ mankós, fecskefarkas, golyós, felhős, vaskalapszerű, keresztalakos, villás, meanderes, lángnyelves, ívelt stb. A pajzs lehet kétszer, háromszor, négyszer stb. osztott. A kétszer osztott vagy felezett pajzsoknál több variáció fordul elő. A vízszintes vonallal történő osztás vágott, a függőleges osztóvonal hasított pajzsot hoz létre. Az átlós osztóvonalak szelt pajzsot adnak: a jobb felső sarokból kiinduló osztóvonal harántolt, a bal felső sarokból induló pedig balharántolt pajzsot eredményez. (II. Tábla) A háromszor osztott vagy harmadolt pajzsok az előzőek változatai. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezen esetekben csak akkor beszélhetünk harmadolt pajzsokról, ha az egyes mezők borítása eltérő. Ha ugyanis a két szélső mező máza megegyezik, mesteralakkal (pólyával, cölöppel, harántpólyával vagy balharántpólyával) van dolgunk. (4. ábra) A harmadolt pajzsoknak ezenkívül további változataik is vannak. (II. Tábla) Ha az osztóvonalak egyenesek, ék- illetve villásosztásról beszélhetünk, ha pedig a ferde osztóvonalak íveltek, sátorral van dolgunk. Ha a pajzs egyidejűleg vágott és hasított, négyeit, ha egyszerre harántolt és balharántolt, harántnégyeit pajzsot kapunk. A négyelés és a negyedelés (Quadrierung, Wiederquadrierung, Marshalling) közt különbséget kell tennünk. Ez utóbbi ugyanis a rokoni heraldika azon eljárása, amikor a pajzson bizonyos szabályok szerint több címert egyesítenek (férj-feleség, féij-címerörökös feleség), ezek továbböröklődnek és néhány generáció alatt négynél több pajzsmezőt eredményeznek. A negyedelés tehát a pajzsnak ezt a szabályos újrafelosztását jelenti, mely független a címermezők számától. Az ötnél több mezőre osztott pajzsok osztóvonalai általában vízszintes és függőleges vonalak. Ezeknél általában csak az ék- és sátorosztásos változatok képeznek külön típust. Ezért ezeket egységesen ötödölt, hatodolt, hetedeit, nyolcadolt, kilencedéit stb. pajzsoknak nevezzük. (II. Tábla) A boglárpajzsokat nem számítjuk a címermezők közé, csak az általuk kitakart mezőket. Csak akkor van címerhatározói szerepük, ha két, egyébként teljesen azonos címert lehet általuk egymástól megkülönböztetni. A meghatározáskor a boglárpajzsokról csak azt állapítjuk meg, hogy van-e belőlük a címerpajzson vagy sem (a két típus külön határozói csoportot alkot). Meg kell még említenünk, hogy ezen címerosztási változatokon kívül másféle alapváltozatokat nem tartunk szükségesnek. így pl. nem foglalkozunk az olyan átmeneti alakokkal, ahol a hasított pajzs jobb mezeje vágott, vagy a vágott pajzs felső mezeje hasított stb. (vö. a II. Táblán). Azt valljuk, hogy az egyszerűségre törekvés jegyében az ilyen pajzsokon szimmetriát kell keresnünk, s így pl. az előbb említett pajzsok a címerhatározás szempontjából nem harmadoltak, hanem felezettek. Mint fentebb kifejtettük, a címerhatározás szabályai némiképp eltérnek a címerleírás elveitől. Ε tekintetben az egyik legszembetűnőbb különbséget az osztott pajzsok fő címermezőinek kijelölésénél tapasztalhatjuk. (II. Tábla) A fő címermezőt l-es számmal jelöljük, a a boglárpajzsokat figyelmen kívül hagyjuk. Ezen elrendezésből kitűnik, hogy címerhatározási rendszerünkben a fő címermező mindig a jobb oldalon és/vagy fent helyezkedik el. Ezt a szabályt erősíti a rokoni heraldika negyedelt címereinek példája is, melyeknél az eredeti címertulajdonos címere mindig a jobb felső mezőbe (a legelőkelőbb helyre) kerül, s bármennyi részre osztják is ezután a pajzsot,