Századok – 1999
Közlemények - Csernus Sándor: A reneszánsz fejedelemtükrök forrásvidékén: Philippe de Commynes; a „francia Machiavelli” I/125
140 CSERNUS SÁNDOR rülvevő, változó világ interpretálásában: hasonlónak látják érzékenységüket és tehetségüket a háború, a borzalom és a halál mindenhatóságának bemutatásában; az öregedéssel (és általában az elmúlással) időnként együtt járó szellemi és fizikai leépülés példáinak tudatos keresésében, vagy éppen a kétértelműség tudatos művelésében. Eszerint tehát Commynes és Villon valódi „rokonlelkek" lennének. Egyiküket sem hatják meg a lovagi dicsőség kirívó, hivalkodó példái — viszont mindkettőjüket megragadja Fortuna kerekének, a haláltánc („danse macabre' ') forgatagának a képe (melyben azonos szereplőik is lehetnek — mint pl. Lancelot, azaz V. László „magyar, cseh és lengyel király"). Ezen túlmenően mindkettőjük lelkiismeretét súlyos bűn nyomasztja (Villonét a papgyilkosság, Commynes-ét az árulás), mely gondolkodásukat, műveikben is jól érzékelhető módon, folyamatosan befolyásolta. Philippe de Commynes Emlékiratai tehát valójában szervesen illeszkednek annak a korszaknak és a annak a franco-flamand „kultúrkörnek" a világába, melyet politikai téren leginkább aburgund nagyhatalom tündöklése és bukása, az irodalomban François Villon költészete, s a festészetben talán Hyeronimus Bosch képi világa fogalmazott meg és hagyományozott további felhasználás uégett a „középkor alkonyából" kilépő modern Nyugat-Európára. A nemzetközi szakirodalom Commynes Emlékiratait a modern politikai gondolkodás fejlődése szempontjából igen előkelő helyre állítja; nevét Niccolo Machiavelli és Morus Tamás munkásságával szokták egy lapon emlegetni, s nem érdemtelenül: Commynes ugyanis, a politikai gondolkodás területén valójában „szinte mindent tud", amit Machiavelli az 1513-ban írt fejedelem" c. művében megfogalmazott; s művének értékét csak emeli, ha tudjuk, hogy az Emlékiratok kulcsfontosságú részeit mintegy jó húsz évvel korábban (1489-90) írta meg. Noha erősen valószínű (bár konkrét adat nincs rá), hogy Commynes és Machiavelli valaha is találkoztak volna, (a kutatások jelenlegi állása szerint az is kizártnak tűnik, hogy a művek közvetlenül hatottak volna egymásra), mindkettőjüket ugyanazok a problémák foglalkoztatták, és tapasztalataikat ugyanaz a közeg szolgáltatta, sőt, nem kizárt, hogy részben ugyanazok a személyek befolyásolták őket véleményük kialakításában: mindenesetre néhány „klaszszikusnak" tekinthető végkövetkeztetésük közötti azonosság igencsak szembeötlő; hiszen a „győzőké a dicsőség mindenkoron ' ' (Commynes) és „a győzteseknek, bármilyen mőclon győzzenek is, soha nem kell szégyenkezniük" (Machiavelli) elv között aligha tagadható a rokonság, mint ahogy a belőlük levonható következtetés is hasonló — bár nem teljesen azonos — irányokba mutat. Az Emlékiratok tanulmányozása azonban további meglepetéseket is tartogat: láttuk, hogy Commynes műve egy átmeneti korszak kétségtelenül nagy hatású alkotása, melynek politikatudományi, franciaország-történeti és egyetemes történeti összefüggésein túlmenően azonban valószínűleg, — eleddig nem nagyon vizsgált — magyarország-történeti vonatkozásai is vannak. Tanulmányunk (mely csupán első kísérlet a Commynes-életmű szélesebb körű magyarországi ismertetésére) befejező része ezúttal nem arra vállalkozik, hogy a feltételezett magyarországi hatás részletes tanulmányozását adja, mindössze azokat a tényezőket szedi csokorba, amelyek az Emlékiratok hazai elteijedésére, ismertségére, felhasználására — közvetve vagy közvetlenül — vonatkozhatnak, és talán a további kutatás számára is kiindulópontként szolgálhatnak.
