Századok – 1999
Közlemények - Csernus Sándor: A reneszánsz fejedelemtükrök forrásvidékén: Philippe de Commynes; a „francia Machiavelli” I/125
PHILIPPE DE COMMYNES, A „FRANCIA MACHIAVELLI" 139 tosabb kimunkálásából az európai politikai gondolkodásban először bontakozik ki az „európai hatalmi egyensúly" fokozatosan konkrét politikai gyakorlattá és nemzetközi politikai koncepcióvá alakuló képe.42 Commynes nagy súlyt helyez művében a nevelésre·, még pedig elsősorban a fejedelmek nevelésére, noha az a véleménye, hogy a gonosz fejedelem a tudás megszerzésével lehet, hogy csak még gonoszabb lesz (a jó — illetve inkább az uralkodásra alkalmas — természetesen még jobb); de végső soron a tudást még mindig jobbnak ítéli meg, mint a tudatlanságot; a tudás ugyanis legalább arra jó, hogy „leplezze a gonoszságot". A fejedelmek számára szükséges tudás megszerzésében a történelemnek, a történelemről szóló könyveknek nagy szerepet szán, s valójában saját művét is — kimondva-kimondatlanul — ugyancsak az általa oly fontosnak tartott tudás megszerzéséhez vezető eszköznek tekinti.43 Ötletekben, a megközelítések árnyaltságában és gazdagságában az Emlékiratok egyébként is bővelkednek, hiszen a történetírásban ugyancsak Commynes-nél jelennek meg először a népek viselkedésével kapcsolatos földrajzi-éghajlati-természeti determináns magyarázat alapjai, amelyek a későbbiekben oly igen kedvelt témáivá válnak a francia politikai gondolkodásnak illetve történetírásnak Jean Bodin-től Emmanuel Le Roy Ladurie-ig. Commynes azonban Montesquieu előfutárának is tekinthető, amennyiben ő veti föl először, és ágyazza koncepcióba művében az angol típusú kormányzati forma felsőbbrendűségének gondolatát, amivel csak még egyértelműbbé teszi művének a francia (és az egész nyugat-európai) modern politikai gondolkodás történetébenjátszott erjesztő szerepét. Ez egyébként az egyik leglényegesebb elem, mely szembeállítja Commynes fejedelmét Machiavelliével: Commynnél a fejedelem nem egyeduralkodó, hanem a hatalmát körültekintően növelő kompromisszumok embere.44 A fenti, igen vázlatos ismertetéssel korántsem merítettük ki Commynes művének teljes gondolati gazdagságát, hiszen terjedelmes tanulmányok vizsgálták szerzőnk Istenről, hitről, Gondviselésről, vagy éppen a diplomácia kivételes szerepéről vallott elképzeléseit, miközben az Emlékiratok XI. Lajos utolsó időszakát leíró finom, könyörtelen, ugyanakkor hátborzongatóan érzékeny része Commynes-t többek számára a lélektani elemzés első mesterévé teszik.4 5 Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy miközben Commynes az egyik legeredetibb és leginkább gondolatgazdag humanista fejedelemtükör megalkotója, rendre megjelennek még nála a késő-középkor gondolatvilágának kedvelt és elterjedt képei is, olyanok, mint a Fortuna szerepére („Roue de Fortune") vagy éppen a haláltáncra utaló gondolatok, melyek Commynes életművének legavatottabb elemzői szerint, a költészetben hozzá hasonló küldetést teljesítő Villonnal rokonítják. Első hallásra a párhuzam paradoxnak tűnhet, hiszen Commynes azok közé a ritka késő-középkori történetírók közé tartozott (szemben Froissart-al, Chastellain-nel, Molinet-val), akik más, irodalmibb műfajokban nem jeleskedtek, s így pl. — ismereteink szerint — ő egyetlen verset sem írt. Villon és Commynes között azonban mégis erős rokonságot vélnek fölfedezni gondolatiságukban, egyéni „belső" életpályájukban s az őket kö-42 Commynes, im., 422-430. 43 Op. cit., 34-35., 437-439 44 Op. cit., 429-430., Bodin, im., 85., Blanchard, im., 14, 285-336. 45 Op. cit., 480-493., Dufournet, Mémoires..., 28-29., Murray Kendall, im., 448-450.
