Századok – 1999
Közlemények - Csernus Sándor: A reneszánsz fejedelemtükrök forrásvidékén: Philippe de Commynes; a „francia Machiavelli” I/125
136 CSERNUS SÁNDOR A digressziókban, és általában a példabeszédek alkalmával, Commynes figyelme kiterjed a keresztény világ legismertebb területeire, különösen Németalföldre, Burgundiára, Angliára, a spanyol királyságokra, Portugáliára, Németországra, Svájcra, Itáliára, valamint Magyarországra, és Csehországra, de beszél Törökországról is. így kerül föl az általa megrajzolt nagy fejedelmi tablóra, a legkiválóbb fejedelmek közé, a relatíve legkiválóbb XI. Lajos mellé Merész Károly, IV. Edward, és Hunyadi Mátyás mellé Π. Mohamed (1451-1481) török szultán is.34 Commynes művének mindkét vonulatát korszakos jelentőségűnek tarthaljuk: egyrészt, mint történeti mű, új fejezetet nyit a francia historiográfia történetében: a humanista történetírás nagy francia képviselőjével, Thomas Basin-nel és részben Georges Chastellain-nel együtt döntő lépést tesz a 15. század elején a pártok és a fejedelmek dominanciája alá került francia történeti irodalomnak a felszabadítása, az átfogóbb, szélesebb látókörű, kritikus, modern történetírás megteremtése érdekében. Szakít a hagyományos témákkal és szakít a korábbi stílussal is. Amit megőriz belőlük, (mint pl. a háborúval kapcsolatos leírásokat), azt is a korábbi felfogással szinte homlokegyenest ellenkező összefüggésben illetve stílusban mutatja be: ennek fényében is rendkívül találó Jean Dufournet megjegyzése, mely szerint Commynes történeti művének legfontosabb jellemzője a korábbi, a középkori ideálok és mítoszok fokozatos, tudatos és kíméletlen lebontásában keresendő.35 így nála a Froissartnál (de részben még Chastellain-nél is) oly lényeges lovagi ideálok kultuszából semmi sem marad; a bajvívás, a háború, a lovagi erkölcs, a hadi dicsőség, a lovagrendek és fogadalmak számára teljességgel érdektelen, értéktelen és hamis (olykor egyenesen nevetséges) fogalmak. Ha a harcokról beszél, a csatatér számára nem a legfőbb dicsőség megszerzésének emelkedett színtere, hanem a szenvedés füst-, vér-, izzadság- és rothadás-szagú terepe.3 6 Commynes-nál nem csak a lovagról alkotott kép módosul jelentősen, hanem meglehetősen realista módon változik a nő szerepének a megítélése is: a korábbi, többnyire elég sematikus nőalakok eltűnnek, s a valóságnak megfelelően láthatjuk, hogy a nő éppolyan ember a hatalomban mint a többi, sőt - mint íija - „bizonyos esetekben szerfelett nagy befolyással bírhat", s ha a nő éppen „fejedelem" vagy „úrnő", rendre ugyanúgy viselkedik mint a férfiak (erre példaként XI. Lajos leányát, Johannát említi), ráadásul a nő — annak ellenére, hogy esetleg éppen királynő — még „csúf és igen kevéssé kívánatos" teremtmény is lehet (mint Lajos felesége, Charlotte de Savoie), de lehet kiszolgáltatott áldozat, saját politikai fontosságának rabja is, mint amilyen Burgundi Mária volt. A dinamikus, „férfias" politikai szerepet játszó nők között, számunkra különösen érdekes színfoltként, megjelenik a félje tekintélyére és híveire támaszkodó, fiát trónra juttató hölgynek, a Fehér Lovag özvegyének (Szilágyi Erzsébetnek) az alakja is. Ugyanakkor az ifjúság Commynes számára nem elsősorban ártatlanságot és reménységet, hanem esendőséget, kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget; — tehát (cselekvésbeli és politikai) alkalmatlanságot is jelent.37 34 Commynes, im., 514-527., Csernus, Les Hunyadi..., 89-93. Uő.: Zsigmond és ... 117-125. 35 Bourdé-Martin, im., 40-46., Ehrard, J.-Palmade, G. P.\ L'Histoire, „Collection U", 1965., 13-15., Csernus, Mutation..., 5-7., Dufournet, J.: La Destruction des mythes dans les mémoires de Philippe de Commynes, Genève, 1966. 36 Commynes, im., 49-66, 115-120, 176-180. 37 Op. cit., 400-407, 434-435, 445, 453, 517, 523.
