Századok – 1999

Történeti irodalom - Huizinga Johan: A történelem formaváltozásai. Válogatott tanulmányok (Ism.: Pallagi Mária) VI/1366

TÖRTÉNETI IRODALOM 1367 kíséri, hiszen Huizinga — miközben feloldja definíciója elemeit — értékük mibenlétét az interpretálási lehetőségek szabadságában látja. A recenzensnek hiányérzete van a fogalom meghatározását illetően, de a szerző is érzi definíciója elégtelenségét, melyre A történelem formaváltozása a 19. század közepe óta című tanulmányában következőképpen utal: „Ha ismét efféle feladat előtt állnék, hogy ti. a történelem fogalmát definiáljam, akkor talán az említett megfogalmazást jelentékenyen megváltoztatnám. Hiába, az inegzakt meghatározásának lényegéhez tartozik az, hogy sohasem lehet egzakt, ennélfogva sohasem lehet tökéletesen kielégítő sem." A recenzió elején említettük, hogy a huizingai gondolatrendszer — kis túlzással — néhány fogalomra épít. Ilyen fogalom az esztétika-központúság, melyet A középkor alkonya egyik legnagyobb nóvumaként is szoktak említeni. A történelem formaváltozását bemutatva Huizinga ismét szembesül az esztétika-problematikával, s ennek kapcsán nem tudja kikerülni másik kulcsfogalmát sem: a képet, mint a történelem lényeges alkotóelemét. A kép, a történeti kép szerepét részletesen kifejti, felvetve a kérdést: „Igazán ilyen költői természetű a mi történelmi megismerésünk?". A képi megjelenítés, úgy tűnik, a huizingai módszer egyik sajátja is — mint ahogy ezt tapasztalhatjuk a Jeanne d'Arc-ról vagy a Jó Fülöp-ről szóló tanulmányoknál (J. Huizinga: Im Bann der Geschichte, i. m.: Das Charakterbild Philipps des Guten in der zeitgenössischen Literatur, 339-376. old.). De saját képi világáról talán mindennél többet árul el az a metafora, mellyel Erasmus című munkáját vezeti be: „Önöknek ajánlva e könyvet, úgy érzem, mintha egy csokor virágot nyújtanék át, amit az önök kertjében szedtem. Egyetlen mentségem, hogy önök bekerítették az egész területet...". (J. Huizinga: Erasmus, Ford.: Gera Judit, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995, p. 420. — Idézet a szerző 1924. márciusában ES. és H.M. Allennek írt ajánlásából, utalva az általuk készített Erasmus-tanulmányokra: Allen, PS., The Age of Erasmus, Oxford, 1914-Allen, PS., Erasmus, Lectures and Wayfaring Sketches, Oxford, 1934). Mégis a „kép-fogalom" használatánál óvatosságra int, utal a megfontoltság szerepének fontosságára, s hogy a kifejezés nem sematizálható. A huizingai gondolatmenet — a recenzens számára — egyik csúcspontja az olvashatóság, mint érték követelménye: „Az olvashatatlan történelem nem történelem" — mondja Huizinga. Csúcspont, mert kétségkívül nélkülözhetetlen élmény, mely azonban „veszélyt" is rejt magában. Ε „veszélyt" Huizinga a logika területéről való elkalandozásban látja, mely az epikai-drámai elemnek ad teret a történelmen belül, s ennek szerepe a műfajon belül megkérdőjelezhető. A történelem formaváltozásának egyik sarkpontja az epikai-drámai elem összezsugorodása, mely az új korszakok történelmének sajátja, s ezáltal az újabb történelem növekvő formátlanságának előidézője is egyben - véli Huizinga. A szerző modellje ennek illusztrálására az Egyesült Államok történelme a polgárháborúk idejétől kezdődően, melynek első korszakában — amit a szerző nagystílűnek titulál — még a formai követelmények viszonylag éles kontúrjai körvonalazódnak, mely mögött Huizinga az akkori elit szerepének fontosságát hangsúlyozza, de ami a 19. század közepére halványulni látszik. A korabeli Európával összevetve, Amerikából, úgy tűnik, elvész a pulzáló feszültség, kívül reked az epikai viszály, s ebből a „pangásból" — időlegesen — csak a polgárháború alatt tud kitörni. Huizinga mintha egy színdarab rendezői páholyából szemlélné a polgárháború utáni Amerikát, gyászolva korábbi mozgalmasságát, világos formáját. Ebből a történelemből hiányzik a főszereplő — mondja Huizinga — ,ez a történelem már nem engedi érvényesülni az embert, ebben a történelemben az „ember csak mint elmosódottan és határozatlanul ható alak" kaphat szerepet. Úgy tűnik, Huizingát mélyen befolyásolta a korát is átható dekadencia-hangulat, mely különös intenzitással tör elő A holnap árnyékában című munkájában, de amely bevezetőjében ugyanakkor jövőbe vetett hitéről próbálja meggyőzni az olvasót: „...Lehetséges, hogy a következő lapok miatt sokan majd pesszimistának neveznek. Erre csak ennyit felelek: én optimista vagyok." (J. Huizinga: A holnap árnyékában -Korunk kultúrális bajainak diagnózisa, Tevan Kiadó, 1991, p. 170, 9. old.). Pesszimizmusa, kételkedése kifejezésre jut az Amerikai szellem című tanulmányában is, melyben hangot ad a „szellem nivellálódása" feletti aggodalmának, s Amerika szellemét erősen történelemellenesnek bélyegzi. Az Amerika-problematika egyike Huizinga nagy érdeklődési területeinek, mondanivalója alaptónusa minden esetben hasonló. A már említett A holnap árnyékában című könyvében pl. következőképpen realizálódik: „Az az állam, melyben a nemzeti puerilizmus minden alakját, az ártatlant, sőt vonzót éppenúgy, mint a bűnöset, a legtökéletesebben lehetne tanulmányozni, az az Amerikai Egyesült Államok..." (J.Huizinga: A holnap árnyékában, i. m. 120.