Századok – 1999

Történeti irodalom - Urilov I. H.: Ju. O. Martov; Politik i isztorik (Ism.: Jemnitz János) V/1116

1116 TÖRTÉNETI IRODALOM állapítja meg — a főváros egy lakosára jutó kiadás és bevétel megduplázódott. A háború előtti négy évben a bevétel 41%-a kölcsönből származott. 1911-ben pl. a felvett kölcsön összege nagyobb volt, mint az adóból, szolgáltatásból, vagyonból származó jövedelem együttesen, noha általában a bevétel fele adó eredetű volt. A szerző részletesen elemzi az egyes adófajtákat, s megállapítja az egyenesadók növekvő tendenciáját, de nem hallgatja el azokat a törekvéseket, amelyek a közterhek alóli kibúvókra irányultak. A szerző szerint a fogyasztási adók nagy részét ugyan a kincstár fölözte le, s ettől a hatalmas összegtől a főváros ugyan elesett, de érdemes lett volna megemlíteni, hogy azt a főváros fejlesztését országos presztizsügynek tekintő kormányok busásan vissza is térítették azzal, hogy a főváros nagyvonalú beruházásai általános támogatást élveztek. Megemlíthető lett volna, hogy lakbér-pótlékot a háztulajdonosok természetesen a bérlőkre hárították. A vagyonosok nagyobb megadóztatására vonatkozó kísérletek eredményre nem vezettek, noha sokféle korszerű, az arányosabb teherviselést bevezetni szándékozó javaslat került kimunkálásra. 1906-tól, a városháza Bárczy-féle korszakától a fejlesztést sikerült a nagyszabású kölcsönökre alapozni. Míg az 1890-es évtől csak olyan üzemeket vettek városi kezelésbe, amelyek a hagyományos rendészeti igazgatásból nőttek ki, s hatósági feladatokat láttak el, addig 1906 után a monopolisztikus jellegű, „hasznot hozó" közüzemek (gáz, elektromos művek, a víz és csatorna-ügy, a közlekedés, a szemétszállítás) kerültek városi kezelésbe. A főváros eladósodása pedig a világjelenség volt. Az angol, a francia, majd a német bankok által nyújtott hitelek teremtették meg a kötvénykibocsátás pénzügyi feltételeit. A kölcsönprogram végrehajtása 1914-re 450 millió koronára dagasztotta a főváros adósságát, mégis a törlesztések a községesítést nem rendítették meg. A kölcsön másik része az iskola, az egészségügy és a lakásépítés fejlesztését szolgálta. A községesítésből származó törlesztés a lakosság terheit számottevően nem növelte, s a vagyonos polgárság is elégedett volt, hogy sikerült a nagyobb társadalmi feszültségeket mérsékelni, a konfliktusokat elkerülni. A szerző nagy forrásbázisra épülő művében áttekinti és értékeli a szociálpolitika, a lakásügy, a kultúra terén megvalósított lépéseket. Sipos András jól szerkesztett, lényegre törő, kiváló könyve nemcsak a főváros történetéhez jelentős hozzájárulás, hanem a hazai polgári fejlődés e fontos negyedszázadának alaposabb megismeréséhez is. Varga Lajos I.H. Urilov Ju. O. MARTOV Politik i isztorik Moszkva, Nauka 1997. 470 o. Ju. O. MARTOV A politikus és a történész Újszerű könyvet mutathatok be. Az orosz történész nemzedék egy fiatal tagja jól kiérlelt életrajzot írt az orosz szociáldemokrata mozgalom egyik legnagyobb alakjáról, méghozzá hangsúlyozottan új és kritikus szellemben. Ez pedig azt jelenti, hogy világosan elhatárolódik a régi szovjet iskola (ha úgy tetszik lenini, bolsevik felfogás) Martovról szóló avagy Martovot érintő beállításától - de legalább ennyire szemben áll a mai értékítéletekkel, történeti feldolgozásokkal is. Urilovnak valóban hőse az a Martov, aki alig élt meg 50 évet, s már a 20-as éveiben, az 1900-as években az orosz szociáldemokrácia egyik vezéregyénisége lett, aki már ebben az évtizedben egyformán megjárta az egyetemet, a börtönt és a számkivetést (különféle helyeken), akit mint Lenint — kizártak az egyetemről, aki ugyancsak az önművelés útján tett szert nagyon szélesen megalapozott tudásra — s aki sok kortársához hasonlóan önszántából fordított hátat a katedrának és választotta a politikai tevékenységet. S miközben ezt tette, Urilov (úgy tűnik teljesen újszerűen) hangsúlyozza és bizonyítja: ha Martovnak zaklatott és rövid életében nem is sikerült a tudásához illő kapitális nagy és összefoglaló történeti munkákat megírnia — jónéhány történeti könyvet mégis megjelentetett — (amelyekről a múltban illett hallgatni), aminek alapján Urilov hansúlyozza, hogy Leninnel, a nagy vitapartnerrel majd többször ellenféllel szemben Martov volt az, aki egyúttal történetíró is volt, s akinek írásai maradandó értékűnek is bizonyultak.