Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
114 CSERNUS SÁNDOR nem túl hízelgő „Blak" (vlach)-ot, illetve „Blancq chevalier" (Viaeh lovag)-ot Chevalier Blanc-á, a kereszténység bajnokává, s ezzel egyúttal igen adekvát értelmet is adott a francia közeg által egyébként elég nehezen értelmezhető „Blancq" megjelölésnek. Mindenesetre a Hunyadi Jánosról kialakuló kép „fehér lovaggá" transzformálódása nagy valószínűséggel a francia (és talán a vizsgálódásunkhoz ezúttal nem tartozó katalán) civilizációs közegben következhetett be. A Hunyadi-kép ilyetén való átalakításában és továbbfejlesztésében föltehetően nagy szerep juthatott egyes francia és burgundi történetírók ebben az irányban különösen fogékony szellemének és általában véve is a kései lovagkor bűvöletében élő burgund fejedelmi udvar szellemiségének.195 Mindezek a különböző elemek valószínűleg együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy a híradások olyan termékeny talajba hulljanak, amelynek segítségével — legalábbis egy (véleményünk szerint igen rövid) időre — Hunyadit a francia történeti irodalom leghíresebb „fehér lovagjává" tehették. A „Chevalier Blanc" mítosza fogékony közegbe került tehát és ott „spontán" módon is pozitív fogadtatásban részesült. A legérdekesebb számunkra a mítosz spontaneitása-, úgy tűnik ugyanis, hogy a „Fehér Lovag"-mítosz ekkor semmiképpen sem egy meghatározott szándékú, direkt propaganda eredménye (mint majd később a Mátyás-mítosz lesz) és függvénye, hanem sokkal inkább a nyugati kereszténység kollektív mentalitásában erősen gyökerező egyik komponens kifejeződése. Ugyanakkor forrásaink jól mutatják az átmenetet, a népnév személynévvé válásának a folyamatát is, hiszen különbséget tudnak tenni, és különbséget is tesznek a Blanc/Blancq, a Blancq chevalier és a Vlach-ok között: különösen jól látszik ez a rigómezei ütközetet elmondó levélből és a belőle deriválódó krónika-szövegekből, ahol Hunyadira „le Blanc", a népre pedig a „Vallaques" megjelölés szerepel.196 Nem kizárt ugyanakkor, hogy a tudatosság, illetve a konkrét politikai érdekeltség hiánya a mítosz továbbélésének az egyik gyenge pontja: a francia területeken nem rajzolódott ki körülötte egy olyan, világosan megfogalmazódó, „szándékos", a francia vagy a burgund udvar részéről körülírható, politikai érdekből is támogatott törekvés, mely a további kibontakozást képes lett volna elősegíteni. Sőt, ha figyelmesebben megvizsgáljuk a helyzetet, láthatjuk, hogy az éppen szárba szökkent, a Balkánról „importált" elemekből kialakított „fehér lovag-mítosz" továbbélését illetően a felté-195 Ranzanus latin nyelvű szövegében olvashatjuk, hogy ő már a nyugati népekre való hivatkozással nevezi Hunyadit „Johannes Blancus"-nak, azaz „Fehér Jánosnak", „...századunk valamennyi történetírója ugyanis nagyon jól ismeri Hunyadi János híres nevét, akit a nyugati népek Fehér János néven szoktak emlegetni..." („...quem occidentalium nationum vulgus sólet cognominare Johannem Blancum celeberrimum") Ez a változat azonban a latin (vagy a görög) nyelv alapján nem értelmezhető (hiszen ha Ranzanus „Fehéret" akart volna mondani, valószínűleg Albos-пак vagy Leukos-пак kellett volna Hunyadi Jánost neveznie): az eredet tehát valamelyik neo-latin nyelv (francia, olasz, katalán...) irányába mutat. V ö.: Ransanus, P: Epithoma rerum Hungarorum id est annualium omnium temporum liber primus et sexagesimus, curam gerebat К Kulcsár, Bp., 1977., p. 48., magyar változat Ransanus, P: A magyarok történetének rövid foglalata, közread. Blazovich L.-Sz. Galántai E., Bp. 1985., 49-50. 196 „Le victorieux chevalier, nommé le Blanc, lequel est vaivode de Hongrye, qui voult autant a dire mareschal..." mondja a szöveg Hunyadiról és „Vallaques, valamint ceux de la Valaquie" írja a román fejedelemségekből érkezőkre. A két név azonosítása („Blanc" és a „valaque") „dramaturgiailag" sem egyszerű, hiszen a szöveg szerint a Blanc ezt az ütközetet a valaque-ok árulása miatt vesztette el. Marczali, Közlemények..., 89-91.
