Századok – 1998
Történeti irodalom - Böhm Vilmos válogatott politikai levelei 1914–1949 (Ism.: Jemnitz János) III/735
740 TÖRTÉNETI IRODALOM 740 Sok kései történészi beállítással szemben nagyon beszédes dokumentumok azok a levelek, amelyekben Horváth Zoltán írja tájékoztatóit - amelyekről igazán nem lehet azt mondani, hogy ezek az MKP előtti behódolásról tanúskodtak volna. Vagyis a levelek ténylegesen visszaadják az adott kor levegőjét és problémáit. így nagyon beszédes nemcsak az, hogy valamennyi érintett mennyiben panaszkodik a bevini politikára (maga Böhm is - és ezt korunk fiatal történészei sokszor jócskán másként látják és értelmezik), hanem Szakasits maga is mennyire szomorúan szól a francia szocialista pártról, az ott kialakult helyzetről. S végeredményben 1946-ban még mindenki, Böhm is, Szakasits is, mások is mennyire bizakodóak, s mennyire hisznek az SZDP jövőjében. Ez azután 1947 őszétől fordul át — kinél-kinél másfajta hangszerelésben — az ellenkező végletbe. Ám ez már a Tájékoztató Iroda, Kominform korszaka - s ekkor már valóban „csengettek" a szociáldemokrata pártnak, nemcsak Magyarországon, hanem az egész régióban, s a sztálini/zsdánovi politika ekkoriban széles nemzetközi síkon hirdetett harcot „a jobboldali szociáldemokrácia" ellen - ám erről kiderült (ahogyan a kortársak közül sokan sejtették) ez az egész szociáldemokrácia ellen irányul. így került elő a „fúzió" problémája, ami nagyon kényes, sokoldalú és valós probléma - amit nem lehet megkerülni, s amihez persze ez a kötet is sokféle adalékot kínál. S hogy a valóság mindig mennyire más az előfeltételezéseknél, ezt bizonyítja egyfelől az, hogy Böhmnek 1945 utáni levelezésében is mennyiségre mily sovány a nemzetközi levelezés, s ezen belül is a „helybeli" svéd, illetőleg a hajdani „második hazájából" származó osztrák levelezés. Ám ami éppen ezt az osztrák levelezést illeti, rendkívül tanulságos Böhm 1947 júliusi levele az osztrák párt egyik veterán vezetőjéhez, Julius Deutschhoz. Böhm ebben az ellen tiltakozik, hogy az osztrák sajtó, de még a szociáldemokrata Arbeiter Zeitung is azt sugallja, hogy ő nyilatkozataiban nem a saját véleményét mondja, hanem nyomás alatt cselekszik. A cáfolat magáért beszél - de a továbbiakban az is tanulságos, hogy Böhm a régi baráthoz (aki ekkoriban otthon már inkább ellenzékben volt) - és nem az osztrák párt mérvadó, akkori vezetőihez fordult. Egészen más hangvételúek utolsó, két évvel későbbi, a nagy összeomlás utáni levelei, amelyeket 1949 nyarán E Adlernek, O. Pollaknak, illetőleg a dán szociáldemokrata pártvezetőségnek írt. Ezeknek éle már az új magyarországi „pártdiktatúra" ellen is irányul, de ennek során minden esetben Szakasitsot és körét is elmarasztalja. Ezek voltak azok a pillanatok,amikor Böhmöt újra megfosztották magyar állampolgárságától - és mint hangsúlyozta, nemlétező vagyonától. Ám megint „apró" megjegyzés - sehol nem találhatók viszontlevelek, sem Adlertől, sem Deutschtól, sem Pollaktól, sem a korszak nemzetközi nagyjaitól (Healey kivételével). Végül ismételten szólni kell a kötet jegyzeteléséről. Szabó Éva és Szűcs László hatalmas munkát végeztek, s ezt igazán nem egyszerűen az udvariasság avagy a rutin hangján írom. Ám ugyanakkor , jót tett volna" a kötetnek, ha a jegyzeteket is egy szélesebb kollektíva láthatta volna, így néhány hiba, elírás eltűnhetett volna, másutt hiányokat lehetett volna pótolni. Még a jegyzetelésnél egy átfogó megjegyzés: A kötet érthetően 1949-cel, Böhm halálával (s az SZDP még korábbi halálával) ér véget. Ám a jegyzeteknél a szereplők életútját jobbára továbbkísérik halálukig. Méghozzá nemcsak egy-két sorban, hanem sok esetben részletezően is. Ez önmagában is kérdéses, hogy indokolt-e, hát még akkor, ha e tekintetben azután nagy a szóródás: van akinél ez az „utóélet" nagyon teljes, van akiknél viszont szerfelett hiányos. Ezekre példákat lehetne hozni, de a lényeg: jobb lett volna az egységes eljárás, s az „időn túl" csak egy két sort adni. A jegyzeteknél másfajta gondok is adódhattak. így jellegzetes, hogy az első érdemi Böhm-Mónus kapcsolatok 1925-ben Migrayhoz tapadnak. A kötet itt, az első előfordulásnál ad egy Migray életutas jegyzetet, ami végeredményben keveset mond Migray egyéniségéről, politikai alkatáról, és arról a pályaívről, amelyet leírt. Persze ezt három-négy sorban nehéz is megadni, de így a probléma probléma maradt. Akadnak adatbeli elírások, mint Faragó László születése esetében. Az életrajza szintén módfelett hiányos - s így nem is érthető Faragó részéről, hogy Böhmhöz miként fordulhat „kedves barátom" megszólítással. Hiányzik, hogy ő a Szocializmusnak nemcsak egyik legszorgalmasabb szerzője, hanem a folyóirat egyik szerkesztője, s egyike azoknak, akik Mónus köréhez tartoztak. Gondjaim vannak a külföldi szocialisták megjelenítésénél is, főként azoknál, akik vagy Böhm levelező partnerei voltak, vagy akik e korszakban valóban jelentős szereplők voltak. így Myrdallnál csak az nem látszik, hogy milyen volt a felfogása, amivel Svédországban, de nemzetközileg is kulcsfigura volt ekkor. Daltonnái nemcsak a gazdaságpolitikust kellett volna (szerintem) megjeleníteni (éppen magyar és közép-európai vonatkozásban), hanem azt is, hogy Dalton volt 1945-ig egy évtizeden át a brit Munkáspárt legfontosabb külpolitikusa. Nenni kontúrjai ugyanúgy elmosódnak,
