Századok – 1998

Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553

AZ ATLANTI CHARTÁTÓL A POTSDAMI KOLLEKTÍV BÜNTETÉSIG 565 A páitközi értekezlet álláspontjáról május 16-án Gyöngyösi külügyminiszter levélben adott tájékoztatást a kérdést többször is felvető Puskinnak. Abban viszont a belügyminisztérium korábbi adatai és véleménye alapján még mintegy 300 000 érintett német kitelepítésének lehetőségét jelölte meg. Rövidesen viszont, május 26-án Puskinnal folytatott konzultáció után a külügyminiszter kérdést tartalmazó szóbeli jegyzéket juttatott el a szovjet kormányhoz. Abban előbb közölte: „a magyar kormány arra az elhatározásra jutott, hogy azokat a németeket, akik Magyarország ügyét elárulták és a hitlerizmus szolgálatába állottak, szükséges volna az ország területéről eltávolítani,...", majd megkérdezte - hozzájárul-e a szovjet kormány, hogy az eltávolítandó „mintegy200-250 ezer" főt Németország szovjet megszállás alatt álló területére telepítsék át.3

2

Ezt követően július 5-én a SzEB-nek szóló hivatalos jegyzékben ajánlotta a külügyminiszter az Ideiglenes Nemzeti Kormány nevében a tovább pontosított és véglegesnek tekinthető számot: 200 ezer hitlerizmust támogató személy kitelepítését. Ezt a 200 000-es hivatalos számot a nagyhatalmak képviselői a SzEB-ben tudomásul vették és a Szovjetuniót kivéve később többször is visszatértek arra. Vorosilov tájékoztatása alapján, mint a magyar kormány határozott kérése vált e szám ismertté, holott a magyar megfogalmazásokban „szovjet nyomásra' ' hozott állásfoglalásból eredő. javaslatról lehet olvasni.3

3 Az Ideiglenes Nemzeti Kormány differenciált, a kollektív felelősség elvi elvetését tartalmazó álláspontjának a külső nyomás ellenére is történő, sőt, erősödő fenntartását a belpolitikai érdekeken és a benesi kiüldözés elleni védekezésen túl még egy körülmény segítette. A magyar külügyminisztérium 1945 május-június folyamán tudomást szerzett a nyugati nagyhatalmaknak, elsősorban az Egyesült Államoknak, a kollektív büntetés elvét és gyakorlatát általánosságban elutasító álláspontjáról. Májusban a külügyminiszter a csehszlovák magyarellenes intézkedések, kiűzések, és kitelepítési tervek ellen a nyugati hatalmak képviselőinél is tiltakozott és felhívta a figyelmet az esetleges hasonló jugoszláviai és romániai lehetőségekre is. A. Schoenfeld, az Egyesült Államok budapesti követe előbb nem hivatalosan, majd június 12-én jegyzékben is tájékoztatta Gyöngyösit, hogy kormánya ellenez minden egyoldalú kisebbségi áttelepítést, és hogy ilyen lépés csak megfelelő nemzetközi megállapodások alapján mehet végbe, és Jogtalannak tekint minden olyan kísérletet, hogy úgy kezeljék egy etnikai kisebbségi csoport valamennyi tagját, mint államellenes bűnösöket, és hogy kiutasításuk alapja egyedül etnikai hovatartozásuk legyen". Személyes jelleggel tájékoztatott még a megbízott arról, hogy felkérik a jugoszláv és a csehszlovák kormányt, tartózkodjanak e téren az egyoldalú cselekvésektől és a romániai s a magyarországi SzEB egészét is figyelmeztetik hasonló utasításuk betartására.'54

Mindez figyelemre méltóan hozzájárulhatott egyrészt ahhoz, hogy a kelet-közép-európai kisebbségek még nagyobb kényszermozgása nem következett be, másrészt, hogy Magyarország a maga számára elvesse a minden indokot nélkülöző kollektív büntetés elvét, majd annak rákényszerítésekor igyekezzék kitérni a végrehajtása elől. Mindezek ellenére azonban a kitelepítendőknek 200 000 főben történt megállapítása mégis hagyott maga után kívánnivalót: még körültekintőbb eljárás lett volna 32

Fehér István A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950. Bp. 1988. 43. 33

Frus, 1945. IV köt. 837. és 938. 34

Frus, 1945. IV köt. 927-933.