Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
88 CSERNUS SÁNDOR Ez a feszültség persze még ilyen élesen a 15. sz. második évtizedének végén nem érzékelhető, és francia krónikásaink egy része a császár és a burgundi herceg közötti kapcsolat alakulására hol bizonytalan hallgatással reagál, hol fagyos (esetleg kárörvendő) megjegyzéseket tesz, miközben a burgundi herceggel szimpatizáló történetírók látható elégedettséggel írják, hogy a császár és a herceg közötti kapcsolat javult.11 2 A húszas évektől kezdődően a francia történetírás Magyarországgal kapcsolatos érdeklődésében változás következett be: a magyar vonatkozású anyag sokkal szegényesebb. Ennek nyilvánvalóan több oka van: egyrészt a francia történetírásban ekkor szinte minden egyéb témát elnyom az angol-francia, ül. francia-burgundi konfliktus kiteljesedésének kérdése.. A történetírók a közvetlen környezetükben zajló eseményekre koncentrálnak, „befelé fordulnak", „pártosodnak", mind erőteljesebben mutatnak föl kommentáijaikban „nemzeti elemeket", s ennek során a külföldön történtek kevésbé érdeklik őket. Mindemellett hiányzott a megfelelő téma is: a bázeli zsinatig valójában nem voltak olyan, országokat és tömegeket megmozgató események (mint a konstanzi zsinat), vagy (Hunyadi törökellenes harcáig) olyan, a kereszténység egészét érintő és lelkesítő, átfogó összefogásra buzdító vállalkozások (mint a nikápolyi hadjárat), de hiányoztak a dinasztikus kapcsolatok megteremtésekor oly gyakori nagyszabású, közös tervek, s így a történetírók érdeklődését mindig vonzó fényes követjárások is. A francia területeken létrejött valamennyi egység (az „angol Franciaország", a „bourgesi Franciaország" és Burgundia) — nyilvánvalóan más és más feltételek között — de valójában a fennmaradásért, a túlélésért harcolt. így az a körülmény, hogy látványosabb kapcsolatfelvétel, vagy franciaországi követjárás ebben az időszakban magyar részről sem volt, valamint hogy ekkor Zsigmond tevékenysége is elsősorban Közép-Európára és Itáliára koncentrálódott, gyakorlatilag meg is határozta azokat a lehetséges magyar vonatkozású problémákat, amelyekkel kapcsolatban mégis, korlátozott számban, információk kerülhettek be a francia nyelvű historiográfiába: ennek értelmében pedig csak Zsigmond huszitákkal szembeni harcai, a bázeli zsinat és — szórványosan — Zsigmond császárkoronázása és halálának ténye került rá a krónikák lapjaira.11 3 A Magyarországgal, illetve annak királyával kapcsolatos információk mennyisége és érdekessége tehát az 1416 és 1444 közötti időszakban nem hasonlítható össze a korábbi időszakkal, és végül is az újabb török támadásokat, illetve Hunyadi törökellenes vállalkozásainak sikereit s a vele hozza, hogy „sy j'eusse voullu, je feusse Roy", azaz, „ha akartam volna, király lettem volna", Burgundia helyzetére a 15. sz. 20-as és 30-as éveiben, Calmette, J.: Les Grands Ducs de Bourgogne, Paris, 1975, 177-230., (idézet 221-222.), Bourassin, E.: Philippe Le Bon. Le Grand Lion de Flandres, Paris, 1983, 33-42, 107-136, 155-204., Schelle, К.: Charles Le Téméraire, Paris, 1979, 17-58., és Paravicini, W: Merész Károly, Életek és Korok (szerk. H. Balázs É.), Bp., 1989, 7-50. 112 Monstrelet, HL, 172., Pintoin, VI., 52. 113 Közismert, hogy a Zsigmondi nemzetközi politika a húszas évektől is igen aktív maradt, de irányai valamelyest módosultak. A főbb tendenciákra, Zsigmond utolsó évtizedeinek külpolitikájára, a közép-európai, velencei és balkáni politikára, az ország védelme érdekében tett lépésekre és az ezekhez kapcsolódó diplomáciai célú utazásaira lásd Mályusz, Zsigmond király, 93-96, 97-100, 108-109, 111-123., Altmann, 1418-37 közötti időszakra vonatkozó részei, továbbá Engel, Az utazó..., MZSKK., I., 81-87.
