Századok – 1998
Figyelő - Kéri Henrik: A Tolna megyei német lutheránusok. Megjegyzések egy tanulmányhoz IV/916
FIGYELŐ 921 Más vallásúak befogadása tilos, s ha ilyen családok jelentkeznének erről a tanácsot informálni kell. Köriratban újra közzéteszik, hogy bizonyos községek protestáns lelkészeit a megyéből el kell űzni, addig is egyházi funkcióikat vagyon- és szabadságvesztés terhe mellett nem láthatják el. Ehhez csatlakozik az alispán (Daróczy Ferenc paksi földbirtokos) tiltakozása: ha Paks az új adóterhek miatt tönkremegy és elnéptelenedik, ezt ne íiják a földesúr rovására; ha a svábok és németek az új terhek miatt elmennek, a megye azokra sem támaszkodhatik, akik itt maradnak. A tiltakozáshoz az egyik főszolgabíró is csatlakozott.24 A svábok elmenetelében a vallási korlátozások is szerepet játszottak, de erről egy alispán hivatalosan nem vehetett tudomást. III. Károly állítólagos második pátense. Schmidt János idézett müvében vitába száll Szekfü Gyula azon állításával, hogy „1П. Károly, atyjával, I. Lipóttal ellentétben csak katholikus telepedést volt hajlandó előmozdítani. (Hóman-Szekfü, IV. k. 429. "25 Szekfü mellett szól, hogy a Kolonics-féle betelepítési pátens rendre, nemzetiségre és felekezetre való tekintet nélkül szólította az országba a letelepedni szándékozókat.26 Az 1722-es pátens ezt a felsorolást nem tartalmazza, de korlátozó intézkedéseket már 1724. júniusában hoznak, amikor a Bánságban egy nagyobb lutheránus csoportról szereznek tudomást.2 7 Először bűnöző elemek és naplopók szabad mozgásának megakadályozására teszik kötelezővé a menlevél felmutatását, s hamarosan megtelnek a megyei börtönök. 1726-ban kerül sor a már említett további korlátozásra: menlevelet a helytartótanács csak katolikusoknak állíthatott ki, menlevél (belföldieknél elbocsátó levél) nélkül jobbágyot befogadni nem szabad, menlevél nélkül érkezőket a helytartótanácsnak azonnal jelenteni kellett.28 Ezért volna meglepő, ha III. Károly már 1728-ban különösebb kényszerítő ok nélkül protestánsokat, szabad vallásgyakorlatot ígérve, hívott volna az országba. „A második császári pátens 1728. ápr. 14-én kelt Bécsben, de Wormsban nyomtatták ki, — úja Schmidt. — Az 1728-ban kelt pátens név szerint megemlíti az ág. hitv. evangélikusokat, biztosítja nekik a vallásuk zavartalan gyakorlását s lelkész hívásához az engedélyt."29 A nyomtatványt a hesseni állami levéltárban találta. Megjegyzi még, hogy „a [mucsfai] gyülekezet feljegyzéseiben meg van említve, hogy ők III. Károly különös privilégiumával telepedtek le.". Bajban erre hivatkoztak, s ezt tették az izményiek is. Kis János püspök 1814-es egyházlátogatása alkalmával a majosiak is azt állítják, hogy őseik III. Károly teljes vallásszabadságot biztosító pátensével jöttek az országba, ez a pátens azonban idő közben elveszett. Nyilvánvalóan ugyanarról a nyomtatványról van szó, amelynek egy-egy példánya az izményiek és mucsfaiak birtokában volt. Az első probléma ezzel az állítólagos pátenssel az, hogy 1728-ban kelt, a három község betelepítése pedig 1725-re gyakorlatilag befejeződött. Ezután egy ideig csak egyes szállingózók jöttek, ők hozhatták magukkal az említett nyomtatványt. Hogy a hatóság nem vette komolyan, szép keveréknyelven jelzi egy interlineáris bejegyzés a mucsfaiak és izményiek egy 1771-es beadványán: Stultus diplomata, ergo Hung, minus valet 24 TMÖL, Prot. Cong. 1726.02.05. (32-33.) 25 Schmidt, 23. 26 Tafferner, Anton: Quellenbuch zur donauschwäbischen Geschichte,. I. к. 53-55. 27 Tafferner, i.m. П. k. 195-196. 28 MOL, С 40, I. к., 1726.01.07. és TMÖL, Prot. Cong., 1726.02.25 (32.) 29 Schmidt, 23.
