Századok – 1998
Közlemények - Csoma Zsigmond: A szőlészeti-borászati szakirodalom kialakulása Magyarországon (18–19. sz.) A magyarországi szőlészeti-borászati szakirodalmi kezdeményezések IV/859
886 CSOMA ZSIGMOND szerephez jutottak. Tudatos alkalmazásuk a borbiokémia ismereteinek bővülésével terjedt el. Ezen a téren is a magyar borászatnak a nyugat-európai szinthez képest majd egy évszázados ütemhátránya alakult ki. A feudális érdektelenség a szőlőgondozás munkái után a borkezelésben is éreztette romboló hatását. A 18. századi uradalmak borkezelései már különböztek a jobbágyitól, alapvető különbség, eltérő eszköz-, vegyszer-használat, tudatos természettudományos magyarázattal bíró rendszeres szakmunka még kevésbé jellemezte őket. Általában eszköznagyságban, jobb tárolópincékben és hosszú évek tapasztalatát összegyűjtő uradalmi pintér, kulcsár irányításában különbözött az uradalmi borkezelés a jobbágyitól. így pl. a saját, allodiális termést a dézsmaborral nem keverték össze, a hordókat rendszeresen töltögették, az apadást pótolták, a seprőről igyekeztek hamarabb fejteni, mint a jobbágyok, fejtés után a hordót kimosták, letörölték, tisztántartásukról gondoskodtak.91 1774-ben J. Wiegand ugyan dicsérte a magyar híres borokat, — elsősorban az általa jobban ismert északnyugat-dunántúliakat, — de a borkezelést nagyon gyatrának tartotta.9 2 így hiába hasonlított a burgundiaira a budai, a karlovicira a pécsi vörösbor, ha nem tudtak vele úgy bánni, mint a franciák. A somlait hiába hasonlították a champagneiakhoz, ha ezeket a magyar borokat nem megfelelően kezelték. J. Wiegand természetesen nem vehette észre és nem is szólhatott a felvilágosult abszolutisztikus uralkodók reformszellemében írt szakkönyvében az osztrák vámpolitika szakismeretet romboló, a silány tömegtermelésű borokat előtérbe engedő 18.-19. század eleji hatásáról, a feudális függési viszonyból eredő magyar borgazdasági károkról. A jó természeti, ökológiai borvidéki adottságok révén a borászati ismeretek hiányosságai még sokáig ellepleződtek. így ezért lehetett, hogy a német Germersliausen is dicséri, sőt követendő példaként emlegette 1785-ben a magyar borászatot. ,Jíuch von Ungarn, Italienern und Rheinländern müssen wir noch viel lernen. "93 Azonban ő is valószínűleg csak az északnyugat-dunántúli és a tokaji borokat ismerte. Skerlecz Miklós báró már nagyon világosan rámutatott a hazai borkezelés hibáinak okára és orvoslásának módjára, amikor azt írta, hogy: „Csak a borok kezelése és megőrzése hagy még hátra kivánni valót, ámde ha a kivitelét megkönnyebbítenék, ez is tökéletesednék. ,J9 4 A borászati szakismeretek terjedését az a nagyfokú titkolózás is nehezítette, amiről Bél Mátyás számolt be Kőszegről. A savanyodó és a nyúlósodó bor ellenszerét, amit általánosan ismertek itt, nem sikerült senkitől sem megtudnia.9 5 A családi ismeretként apáról fiúra szálló titkokat kézzel írt receptes könyvekben őrizték meg, amilyent 1832-ből pl. Fertőfehéregyházán (Donnerskirchen) is a közelmúltig őriztek.96 A magyar borászat helyzetén — a kereskedelem-vámpolitika javítása helyett — az 1812. január 17-én elhangzott királyi parancs próbált valamit javítani. Természetesen nem sok sikerrel, azonban kijelölte a borkezelések lehetséges úlját, amikor a kémia korabeli ismereteinek borászati felhasználását megparancsolta.9 7 91 A 18. századi uradalmi borkezeléshez vö: Wellmann I. 1979. 156. 92 J. Wiegand 1774. 237. 93 Germershausen 1785. IV 442. 94 Skerlecz M. 1914. 151. 95 Bél M. 1984. 435. 96 G. Maar 1983. 97 Mezei Gazdák Barátja 1829. 61., Schams F. 1834. 2., 1836. 102., Rúzsás L. 1961. 17.
