Századok – 1998
Közlemények - Csoma Zsigmond: A szőlészeti-borászati szakirodalom kialakulása Magyarországon (18–19. sz.) A magyarországi szőlészeti-borászati szakirodalmi kezdeményezések IV/859
884 CSOMA ZSIGMOND után, 1839-ben a Magyar Gazdasági Egyesület megvásárolta a gyűjteményt és Légrády László lett a fajtagyűjtemény vezetője, aki 5 évvel később megjelentette abudai Gyűjtemény fajtajegyzékét. 1857-ben Entz Ferenc áttelepítette ezt a Gellérthegy déli részére a mai Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem telkének helyére. A reformkor legtermékenyebb és jelentőségében legnagyobb szőlészeti-borászati gondolkodója, szakírója Schams Ferenc volt. A korabeli európai szakirodalomban egyedülállóan, — először a magyar, majd az osztrák császárság borvidékeit beutazva és azokról adatokat gyűjtve — leíró módszerrel ismertette a szőlészet-borászat hibáit, analizálva azok okait. Munkája így mind a szőlészet-borászat iránt, mind a néprajz, az agrártörténet és a reformkori országleírás vizsgálói előtt üde, forrásértékű olvasmánynak számíthat. Schams könyve, az Ungarns Weinbau, Bél Mátyás befejezetlen borvidék-leírásainak majd száz évvel későbbi folytatásaként is felfogható, amely az első részletes, de összefoglaló képet is adta a magyar borvidékekről, a jó bortermő helyekről és lakóikról. Schams, aki több előkelő és nagytekintélyű társaságnak, egyesületnek volt tagja, több mint 12 évi tanulmányozás és több előmunkálat után írta meg fő művét, az Ungarns Weinbau 2 kötetét, amely egy nagyobb lélegzetű, az osztrák császárság szőlőtermesztését leíró sorozat első 2 tagjaként jelent meg. 1835-ben követte az első kettőt a 3. befejező kötet, amely már nem a magyarországi borvidékekről szólt. Mint az előszóban írta, hosszú munkája során hasznos tapasztalatokra tett szert, sokat a szájhagyomány útján gyűjtött össze. Minderre azért vállalkozott, mert Franciaország után sorrendben Magyarország termelte a legtöbb és a legjobb bort, ennek ellenére részletes szakkönyv, leírás az ország eltérő szőlő-borvidékeiről, az eltérő bortechnológiájáról nem jelent meg. Munkája eredményét sok segítőkész embernek köszönhette, akik pontos ismeretekkel látták el őt. így Budán dr. Oeffner, Majerffy Károly, Szekszárdon Jäger Fr. Johann, Pécsett a városbíró Pilger Mihály, Villányban a hegybíró Berkes, aki például Pécsről betegen kísérte el Schamsot, de segítette itt Simony kórházi elöljáró és egy Bartoságh nevű birtokos is, Badacsony és Somló szőleiben Horváth János és József, Márkus és Kisfaludy Sándor - a költő, akiről meleg hangon emlékezik meg a szakíró. Ruszton Konrád Pál Lajos, Sopronban a polgármester Vághy Xavér Ferenc, Kőszegen a városi tanácsnok, Pernhoffer János. Az első kötetben az általános geográfiai, éghajlati, természeti adottságok leírása után a magyar borok és a szőlőművelés egyes kérdéseivel foglalkozik röviden, majd a magyarok borfogyasztás- és szőlőműveléshez ragaszkodását írja le Tokaj-Hegyalja, Szerémség, Arad- Méneshegyalja és a Neszmélyi borvidék tárgyalása részletezésével. A második kötetben Buda és környéke, Szekszárd, Pécs-Villány, Balatonmellék, Somló, Visonta, Eger, Pozsony, Ruszt, Sopron borvidékét és a Vas megyei, horvátországi, majd a Bánát (Versec és Fehértemplom) szőlészetét-borászatát részletezi. A hangyaszorgalmú Schams Ferenc szakirodalmi tevékenysége hosszú időre hatott a magyar szőlészeti-borászati szakirodalomra. A soproni szőlőkről és borokról értekező Fürst Károly egyenesen Schamsra hivatkozva 1847-ben, már csak egyes kérdések részterületét vizsgálta és tartotta érdemesnek leírni.84 Balásházy János népszerű korabeli szakkönyvében is hivatkozott Schamsraß5 Az osztrák Regner Alfréd 1876-ban „Ein sehr ausführliches und in-84 К. Fürst 1847. 32. 85 Balásházy J. 1856. 3.
