Századok – 1998
Tanulmányok - Berta Péter: A túlélők teendői. (A posztmortális szolgálatok rendje későközépkori városaink vallásos közösségeiben) IV/765
TANULMÁNYOK Berta Péter A TÚLÉLŐK TEENDŐI (A posztmortális szolgálatok rendje későközépkori városaink vallásos közösségeiben) Bevezetés Az alábbi tanulmány arra tesz kísérletet, hogy vázlatos áttekintést nyújtson azokról a rituális szerepelvárásokról, amelyeket későközépkori városaink vallásos közösségeinek szokásrendje a halál beálltát követően a túlélőkkel szemben támasztott. Vizsgálódásaim forrásanyagául elsősorban korabeli céheink és konfraternitásaink1 szövegemlékei, valamint magyar nyelvű kódexirodalmunk — a halálközeli rituális gyakorlat spirituális hátterét, keresztény eszmeiségét bemutató — ars moriendi-szövegei szolgáltak. A jelzett források természetéből következik, hogy megállapításaim e közösségek életének csupán egy részébe engednek betekintést, s a holttest felkészítésével, a végtisztességgel stb. kapcsolatos korabeli szokásoknak és magyarázatoknak is csupán egy szűk, az adatok temporális és térbeli szórványossága/esetlegessége miatt csak esetenként általánosítható szeletét reprezentálhatják. Az egyes régiók, települések, ill. városi rétegek temetkezési- vagy gyászszokásai között ugyanis több eltérő (rendszerint alig dokumentált, e tanulmány horizontjából óhatatlanul kiszoruló) mozzanatot feltételezhetünk, s forrásaink természetének behatóbb elemzése is fokozott óvatosságra ösztönöz.2 A céhek artikulusai vagy kódexeink útmutatásai olyan normaszövegek, amelyek csupán elvétve tesznek említést azokról a zavaró körülményekről, 1 Lásd Granasztói 1980: 238-244, vagy Pásztor Lajos kötetének A vallásos társulatok és céhek című fejezetét, ül. a tanulmány számos e tárgyú idézetét és hivatkozását. E jámbor egyesületeket, amelyek nyomaival szinte valamennyi jelentős városunkban találkozhatunk, rendszerint Krisztus Testéről, Szűz Máriáról, Szent Annáról vagy más — általában az adott település valamely egyházi intézményében oltárral rendelkező — szentről nevezték el, s gyakran előfordult, hogy a polgárok egy csoportja ugyanabban az időben több ájtatatos egyesületnek is tagja volt. (Sopronban a XV század folyamán például az alábbi társulatokra vonatkozó adatokkal találkozhatunk: Szent Györgyről, Krisztus Testéről nevezett társulat /egy a papok, egy pedig a világiak számára/, Nagyboldogasszony társulata, Gyertyaszentelő Boldogasszony társulata, Tizenkét apostol társulat, Szent Lélek társulat, Szent Anna társulat stb.). Jelentőségük — hasonlóan a harmadrendűek közösségeiéhez — mindenekelőtt a keresztény kulturális tudás hatékony közvetítésében, a papság és a világiak közötti kapcsolat fenntartásában, elmélyítésében ragadható meg. 2 Lásd például Szende Katalin észrevételeit a pozsonyi és a soproni végrendeletek elkészítésének, társadalmi rétegek szerinti megoszlásának korabeli jellemzőiről (Szende 1993: 169-170.). E megjegyzések is arra hívják fel a figyelmet, hogy a városi jegyzőkönyvekben megőrzött szövegemlékek (testamentumok stb.), bár kétségtelenül leginformatívabb művelődés- és kultúrtörténeti forrásaink közé tartoznak, az esetek többségében csupán hozzávetőleges képpel szolgálhatnak az adott település halálkultúrájáról, vizsgálatuk alapján pedig csak egyes rituális elemek, oksági kapcsolatok korabeli előfordulásának valószínűségére vonatkozóan tehetünk megállapításokat.
