Századok – 1998

Történeti irodalom - Wendt Bernd Jürgen: Deutschland 1933–1945. Das „Dritte Reich”. Handbuch zur Geschichte (Ism.: Németh István) III/743

TÖRTÉNETI IRODALOM 743 a német kisebbségek szövetségének folyóirata volt (462. 1.), hanem azé az Ammende alapította nemzetkisebbségi szervezeté, amelyben a némettel együtt számos más európai kisebbség képviseltette magát. Kalmár Henrik nem „soproni zsidó" volt (81. 1.), hanem pozsonyi. A kötethez csatolt pár soros, de igen informatív rövid életrajzok sorában Karl Kurt Kleinről érdemes lett volna megemlíteni azt is, hogy 1940-1944 közt a kolozsvári egyetem tanára volt. A kötetben szereplő német helységnevek román megfelelőiről konkordancia-jegyzéket találhatunk, magyar megfelelői feltüntetéséről a szerző nem gondoskodott. A helységnevekről nincs az oldalszámokra utaló regiszter, pedig arra éppoly szükség lenne, mint a személynevekről közölt mutatóra. A források és irodalom jegyzékében a Kolozsváron, Nagyváradon kiadott magyar nyelvű művek magyar címei után teljesen indokolatlanul tünteti fel németül a megjelenési helyet: Klausenburg, Grosswardein (618, 620. 1.) Tilkouszky Lóránt Bernd Jürgen Wendt DEUTSCHLAND 1933-1945. DAS „DRITTE REICH" Handbuch zur Geschichte Fackelträger Verlag, Hannover 1995. 744 o. NÉMETORSZÁG 1933-1945. A „HARMADIK BIRODALOM" Történelmi kézikönyv Németország 1933-1945 közötti történetének már alig áttekinthető irodalmában az eligazodáshoz nélkülözhetetlen fogódzót kínál B. J. Wendt monográfiája. A hamburgi egyetem történeti intézetének professzora — aki a magyar és német történészek együttműködésének régi szorgalmazója •—-, e korszak összetett problematikáját differenciáltan, jól követhetően és tagolva, olvasmányos stílusban tárgyalja. A megközelítés módjában mindvégig érződik az évtizedes oktatói tapasztalat problématisztázó igénye. Ennek eredményeként olyan könyvet tarthat kezében az olvasó, amelyik végre kellőképp megmagyarázza a korabeli szervezetek, intézmények, irányzatok és fogalmak lényegét. Az első fejezetben a nemzetiszocializmus elveinek és feltételrendszerének számbavételekor a szakirodalom fogalmi vitájáról úgy vélekedik, hogy 1933. január 30-án a konzervatív elit átadta, vagy másképpen szólva kiszolgáltatta a hatalmat Hitlernek. Ezért szerinte nem használható a nemzetiszocialisták propagandatárából kölcsönzött „nemzetiszocialista hatalomátvétel" inkább erőszakot sugalló kifejezése. A nemzetiszocializmust vizsgálva, alapvetően két történelmi iskola alakult ki. Az „intencionalisták", vagy másképpen „programvizsgálók" (Karl Dietrich Bracher, Andreas Hillgruber, Klaus Hildebrand) a korlátlan hatalmi pozícióval rendelkező Hitler „intencióját", programját, világnézeti hatását tartják a legfontosabb tényezőnek a totális diktatúra működésében. A „struktúrafunkcionalisták" (Martin Broszat, Hans Mommsen) Ernst Fraenkelnek a harmincas években született „kettős állam" tézisére hivatkozva — miszerint a polgári jogban továbbra is bizonyos örökölt és új jog működött —, úgy vélik, hogy a több, egymással versengő hatalmi centrum a náci párt és vezetőinek konszolidált és kiszámítható apparátus létrehozására való képtelensége miatt jött létre, s csak kisebb mértékben tudatos politika eredménye. A szerző úgy véli, hogy az elméletek végülis csak a komplex történeti realitás absztrakt szüleményei, amelyek fontos heurisztikai funkciójukkal segíthetnek a kérdésfeltevésben és a tények rendezésében. A „Führer" mindenhatóságába vetett hit a már teljesen kilátástalan katonai helyzetben is olyan fanatikus kitartást gerjesztett, amely a legfelsőbb katonai és politikai szintekig bezárólag megakadályozta a hadihelyzet reális értékelését. Hitler és a német nép viszonyának meghatározására a szerző Max Weber „karizmatikus uralom" kifejezését használja. Az 1927-től Nürnbergben megrendezett évenkénti birodalmi pártkongresszusok pontosan megtervezett rituáléi is a Vezér és követői azonosulásának kifejezésére szolgáltak. A „Führer" körüli bizantinizmus az NSDAP-ban már a húszas években kifejlődött és később csak a birodalom politikai szintjeire kellett átvinni, amiben Joseph Goebbelsnek döntő szerep jutott. A párt rituáléinak és szimbólumainak célja is a „Führerkultusz" megjelenítése, a mozgalom szervezeti zártságának és erejének demonstrálása volt. A horogkeresztet az árja-antiszemita megújulás szimbólumává tette, s zászlaján a marxista ellenfeleitől kölcsönzött vörös szint a — nemzeti — szocializmus szimbólumaként alkalmazta. A mozgalom zártságát fejezte ki az 1926-ban rendszeresített barna ing.