Századok – 1998

Történeti irodalom - Glass Hildrun: Zerbrochene Nachbarschaft. Das deutsch-jüdische Verhältnis in Rumänien (1918–1938) (Ism.: Tilkovszky Loránt) III/741

742 TÖRTÉNETI IRODALOM 742 A romániai német lapok szerint a zsidók túlságosan érzékenyek, üldöztetési mániájuk van. Antiszemitizmussal vádolják azokat, akik csupán védekezni akarnak túlságos gazdasági hatalmuk, valamint a németségtől idegen szellemiségük, erkölcsiségük káros befolyásával szemben. A zsidó, még ha német anyanyelvű is, és el akarja hitetni vonzalmát a német kultúra iránt, csak élősködik a német népen, és megrontja a német fajt. Zsidótól ne vásároljunk, zsidó szellemi termékektől óvakodjunk, zsidóval ne érintkezzünk, velük ne házasodjunk - intettek a német lapok. Az asszimiláns zsidó szerintük nagyon veszedelmes; akkor lehetne a zsidókkal inkább megférni, ha jobban elkülönülnének, s ambícióik nem terjedhetnének túl számarányukon. Egyfelől hivatkozások történtek a romániai német lapokban arra, hogy a romániai zsidóság jelentékeny része — elsősorban Bukovinában és Besszarábiában, de a volt magyarországi területeken is — nem asszimiláns, hanem sajátosan zsidó-népi (jüdisch-völkisch) felfogású, cionista irányzatú;ez a magát nemzeti kisebbségként meghatározó és ekként szervezkedő zsidóság partner lehet egy kisebbségi együttműködésben a román kormánynak a kisebbségekkel szemben folytatott politikája ellen. Mások viszont azon a véleményen voltak, hogy a zsidóság — társadalmi struktúrája folytán, amelyben elenyésző a paraszti és kicsiny a kézműves elem, túltengők viszont a kereskedelemben, pénzvilágban érdekelt rétegei — aligha alkalmas kisebbségi partner szerepre; élősködő természete a meghatározó, s ezt kell mindenekelőtt szem előtt tartani a vele való viszony alakításában. A szerző igen behatóan foglalkozik a cionista irányzatú zsidó szervezetekkel: a Máramarosban, Bánátban, Erdélyben stb. 1918 őszén alakult Zsidó Nemzeti Tanácsokkal, majd az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetséggel, és az 1920-as években immár országos igénnyel szerveződött Romániai Zsidók Szövetségével, valamint Románia Zsidó Pártja 1931. évi megalakulásával és szereplésével. A korabeli romániai belpolitikai és különösen választási viszonyok és harcok alapos ismeretében mutatja be az a körüli — a sajtó alapján jól nyomon követhető — vitákat, hogy a zsidóságnak a román pártok felé kell-e orientálódnia, mint azt román részről elvárnák, s melyik román párt támogatása volna ez esetben előnyösebb, illetve jelentené a zsidóság számára a kisebbik rosszat; hogy a szintén hol paktumkereső, hol ellenzéki blokkra törekvő német és magyar nemzeti kisebbségi pártokhoz csatlakozzon-e, a német relációban meglehetősen erős ellentétek ellenére, vagy pedig teljesen önállóan lépjen-e fel, mint az 1932. évi választások alkalmával történt? A szerző utal arra az együttműködésre is, amely az Európai Szervezett Nemzetkisebbségek (genfi) Kongresszusain a német, magyar és zsidó delegátusok között egy ideig zavartalan volt a kisebbségi jogok nemzetközi védelmében. Ezekben a romániai zsidóság is képviselve volt. A minden németet a világon magában foglaló német népközösség gondolatának már az 1920-as években megfigyelhető nagymérvű és fokozódó térhódítása a romániai német nemzeti kisebbség ugyancsak behatóan ismertetett szervezetei körében is, a Németországban előretörő nemzetiszocialista mozgalommal korán kiépült kapcsolataik révén felerősítette a romániai német antiszemitizmust is, amely a román antiszemita mozgalmakkal közös „védelmi frontot" létesített a zsidóság ellen. Amikor Hitler németországi hatalomrajutását és zsidóellenes intézkedéseit a romániai zsidóság is nagy megdöbbenéssel fogadta, s úgy reagált rá, hogy bojkottot hirdetett a németországi eredetű árukra, azok a romániai német szervezetek, amelyek a konzervatív irányzatokkal szemben a nemzetiszocializmus szellemében akarták „megújítani" a német kisebbségi mozgalmat, a hazai németség ellen is irányulónak jelentették ki a zsidó bojkottot, s vele szemben ellenbojkottot indítottak. Azokkal szemben, akik a bojkottot mindkét irányban helytelenítették, s azon az állásponton voltak, hogy Hitler intézkedései Németország asszimiláns zsidóságával szemben indokoltak lehetnek, ám a Romániában jórészt önálló, saját népegyéniségként fellépő cionista zsidósághoz másként kell viszonyulni, teljes szolidaritást vállaltak a hitleri zsidó-politikával, s a zsidóság bizonyos népi elkülönülésével be nem érve, azt félrevezetőnek, szerintük tagadhatatlan élősködő természete leplezésének ítélve, korlátozásukat sőt kirekesztésüket sürgették Románia életéből, a román szélsőségesekkel egyetértésben, s készeknek mutatkoztak ők is elősegíteni kivándorlásukat egy Európán kívül létesítendő zsidó hazába. Fritz Fabritius, Waldemar Gust és más nemzetiszocialista „megűjítók" törekvéseinek bemutatása mellett a szerző nagy figyelmet szentel Viktor Glondys, Rudolf Brandsch, Kaspar Muth fajgyűlöletet elutasító, a zsidóságban a romániai és nemzetközi kisebbségi együttműködéshez partnert kereső magatartásának. Az itt röviden ismertetett nagyterjedelmű, igen értékes műhöz néhány kisebb kritikai észrevételt lehet csupán fűzni. így talán érdemes szóvá tenni, hogy a gyakorta emlegetett bukaresti, budapesti stb. nagykövetségek (Botschaft) annakidején kivétel nélkül követségek (Gesandtschaft) voltak. Egy helyütt (167. 1.) „román magyarságot" ír (rumänisches Madjarentum), holott nyilvánvalóan „romániai magyarság" (Madjarentum in Rumänien) volna helyes. A Nation und Staat nem