Századok – 1998
Kisebb cikkek - Németh G. Béla: Egyedi és csoportmagatartások a kommunista hatalomátvétel előtt. (A Válasz 1946–48 között) III/717
724 KISEBB CIKKEK kialakul az a sokszor elmarasztalt, az a sokszor dicsért magatartása, amellyel mindvégig középpontban tudta magát tartani, s amellyel ilyen vagy amolyan mértékben védelmet tudott nyújtani társainak s az irodalomnak. 6. A legtisztábban, a legélesebben azonban Kovács Imre látta, merre haladnak s mivé lesznek a történések. (A demokrácia útja Magyarországon. 1946. nov. 97-106. 1.) Oly élesen látott s olyan pontosan fogalmazott, hogy a kor akár ma készülő történetébe is belé lehetne illeszteni tanulmányát fejezetként. Világosan látja, hogy eltérő nevezetek, különböző módszerek más ütemű menetek fedésével az egész általa megszállt Közép-Európában a Szovjetunió helyi kommunista emisszáriusaival ugyanazt a célt valósítja meg. Szerinte ennek jegyében Magyarországon is kétfajta demokráciafogalom áll az emberek előtt, s egymással szemben. A „globális demokráciáé" és a „totális demokráciáé". О úgy látja, hogy a Szovjetunió társadalmi rendjében, „szocializmusában", kommunizmusában egyértelműen az utóbbi, a totális valósult meg. Nevezi ezt, idézőjelesen „keleti" demokráciának is, amin elég egyértelműen a bizánci örökséget is érti. Ez a demokrácia nem ismeri el a nyugati demokráciákban érvényesülő többpártrendszert, az állandósult kompromisszum-készséget és a folyton jelentkező szükségleteknek, hibafölismeréseknek a jegyében való folytonos cél-, módszer-, eszköz- és vezetési csoportváltoztatás kötelességét. Sem a társadalom bármely részéről való kezdeményezési jogot. Nem mondja ki, de igazában azt fejtegeti, amit majd a kitűnő politikai antropológus Mühlmann a politikát, az ideológiát vallási, egyházi dogmákká merevítő, szakrifikáló folyamatnak nevez, amelynek változását csak az egyházfő engedheti meg s hitelesítheti. S bizánci területen ez mindig az uralkodó, az államfő, aki önmagát s akit az őt alázatosan követő párt kivételes, szinte kegyelmi küldetéses rendeltetéssel ruház föl. Világosan megmondja Kovács Imre, hogy ez az egypárt-uralmi rendszer szükségszerűen egy párt grémiumától, a grémium pedig végső fokon egy ember döntéseitől függ. Azt is jól érzékeli, hogy ennek a demokráciának, Marx jóslatával szemben, nem a fejlett nyugati világban, hanem a bizánci művelődés terültén nyílik lehetősége. Az egyén jogát, méltóságát elvben s részben valóban is elismerő rendszer csak a nyugati demokráciákban képzelhető el. 7. A politikához közvetlenül hozzászóló írások mellett a másfél évfolyam mintegy harmadát szociológiai s méginkább szociográfiai meg ökonómiai cikkek, tanulmányok teszik ki. Közülük messze kiemelkednek Márkus István írásai. Ismeri a vidék, a falu, a parasztság életét, s előbb leíija, egybegyűjti a problémákat, s csak utána javasol s föltételesen teszi azt is. Sarkadi Imre szinte ellenpálja ennek. Tézise, ha a végén mondja is ki, jól érzékelhetően készen van már a kezdet kezdetén, s anyagát, ha maga gyűjtötte is, ennek igazolására formálja. S tézisei meglehetősen szovjet-, illetőleg radikáliskodó jellegűek. Egyik cikkének konklúziója például az ún. „népítéleteket" illetően az: még ha jogtalan s igazságtalan is egyes esetekben az, még azokban is hasznos, „mert radikalizálja a törpebirtokos parasztságot", s ez nélkülözhetetlen, mivel, szerinte, az ún. középparaszt, bár nem reakciós, soha sem lesz radikálissá. A Kisgazda Párt győzelmét — szemben Bibóval — épen ezek rovására írja. Mert ő is megvan győződve a Parasztpárt s még inkább a Kommunista Párt egyedül üdvözítő voltáról. Csatlakozik ezekhez néhány közgazdasági tanulmány. Ezek szinte a legjóza-