Századok – 1998
Dokumentumok - Baráth Magdolna: Levelek a frontról 1944. Rákosi Mátyás; Gerő Ernő; Farkas Mihály és Vas Zoltán levelezése III/633
DOKUMENTUMOK 637 is; az agitációban és propagandában véletlenül sem volt megtalálható a kommunista célok ismertetése), hanem egy olyan bázis megteremtése érdekében, amelyre céljaik elérése érdekében majd otthon építhettek volna. Másrészt agitációjukkal bomlást kellett volna előidézniük a magyar hadsereg soraiban, rá kellett volna venni a katonákat a harc beszüntetésére. Hiába agitált ugyanis Rákosi a partizánmunka erősítése és a partizánok bevetése mellett azzal, hogy tíz partizán többet ér, mint egy egész hadsereg, annak minden bizonnyal tudatában volt, hogy Magyarország háború utáni pozícióját csak az javította volna, ha agitációjuknak és propagandájuknak sikerül a magyar csapatok átállítása és az ország kiugrik a háborúból. Ez viszont a magyar emigráció minden erőfeszítése ellenére nem következett be, s ebben valószínűleg nem csupán propagandájuk rosszul megválasztott jelszavai játszottak szerepet, bár kétségtelenül ez sem volt elhanyagolható. Annak hangoztatása, hogy a harc helyett válasszák inkább a hadifogságot, a magyar katonák számára nem volt igazán vonzó, különösen nem azok számára, akiknek a szovjet hadifogolytáborokban uralkodó viszonyról voltak valamilyen ismereteik vagy elképzeléseik. Minden bizonnyal helytálló Gerő véleménye is, miszerint a hadsereg vezetésének brutális megtorló intézkedései is az átállások ellen hatottak. Viszont abban a kérdésben, amely Magyarország sorsát kedvezően befolyásolhatta volna, nevezetesen a magyar légió megalakításának ügyében, a szovjet vezetés „ellenindikációja" következtében nem lehetett eredményt elérni. A magyar légió megalakításának engedélyezését - mint a levelekből is látszik - a szovjet vezetés sokáig „lebegtette". A történeti irodalom és a visszaemlékezések nagyobb része a légió meghiúsulásáért a reakciós magyar tisztekre hárítja a felelősséget. Gerő visszaemlékezésében annak a véleményének adott hangot, hogy ebben bizonyos szerepet játszott az is, hogy a fogságban lévő magyar tábornokok (Stomm Marcel, Csathó Ernő vezérkari őrnagy, Deseő László vezérőrnagy) ezt ellenezték, agitáltak a magyar katonai alakulatok felállítása ellen, s azzal fenyegetőztek, hogy az abban részt vevő tiszteket hazatérésük után hadbíróság elé állítják, de szerinte a légió megalakítását végeredményben a szovjet vezetés akadályozta meg. „Magyar katonai egységeket elsősorban azért nem sikerült szervezni, mert ezt a szovjet vezetés ellenezte ekkor. Indoklást nem kaptunk. [...] a szovjet vezetés csakis olyan országok egységeinek a felállításához járult hozzá, illetve nyújtott támogatást, amely országok hivatalosan vagy nem hivatalosan háborút viseltek a hitleri Németország ellen."16 A magyar hadsereg „megdolgozását" erősen akadályozta az emberhiány. Antifasiszta agitációs és propagandamunkára csak kipróbált embereket vehettek igénybe, s a szovjet vezetés még az évek vagy évtizedek óta a Szovjetunióban élő magyar kommunista emigránsokat is csak hosszadalmas „provjerka", vagyis alapos ellenőrzés után engedte a frontra. Nem is voltak sokan az ilyen munkára igénybe vehető emberek, annak ellenére, hogy Rákosi engedélyt kapott arra, hogy az SZK(b)P és a Komszomol nyilvántartásában megkeresse az országban szétszórtan élő magyar párttagokat. Számukat növelték a Felvidék és Kárpátalja Magyarországhoz történt visszacsatolása után a csehszlovák pártból a magyarba átigazolt kommunisták, ám ők éppen 1944 944 elejétől kérték visszaigazolásukat a csehszlovák pártba. rfaz emigrációt ugyan erősítették azok a magyar kommunisták is, akik büntetőszázaddal kerültek ki a frontra, és sikerült 16 Gerő Ernő visszaemlékezése. Politikatörténeti Intézet Levéltára (PIL) 867. f. g- 127. ő. e.
