Századok – 1998
Közlemények - Apor Péter: A népi demokrácia építése: Kunmadaras 1946 III/601
630 APOR PÉTER tendőnek tekintett. A magyarázat abban jelölte meg a törvény célját, hogy megakadályozza fasiszta jellegű és államellenes törekvések újbóli felbukkanását. A kunmadarasi pogrom tárgyalása volt az első jogi intézkedés ennek a törvénynek az alapján. A fasizmus kifejezetten ellensége a demokráciának. A népbíróság is osztotta ezt a véleményt: fasiszta cselekedetek nyilvánvalóan képesek mindenfajta demokratikus rendszer megdöntésére, hangsúlyozta az ítélet. Ervelése szerint különböző tettek igazi természetét alapvetően a bennük rejlő jellegzetességek mutatják. E megfontolás értelmében rámutatott, hogy fasiszta cselekmények és mozgalmak természetszerűleg ellenségei a demokrácia fogalmának, képtelenek együtt élni, és a fasizmus csak a demokrácia halála után érvényesülhet, tehát a demokratikus rend elpusztítására törekszik.9 8 Fasizmus és demokrácia egymás ősi ellenségei, éppen ezért fasiszta tevékenység védelmezése a magyar köztársaságot veszélyezteti, éppen űgy, ahogyan a Weimari Köztársasággal történt, amelyet Hitler fasisztái döntöttek meg, érvelt a bíróság elnöke. Mindezt figyelembe véve, logikus volt a népbíróság számára, hogy Kunmadarason semmi más nem történt, mint hogy régi fasiszták újra felbukkantak, és akcióba léptek. Az ítélet megállapította, hogy Takács Gergely egy nyilaskeresztes képviselő kortese volt, majd Szálasi kinevezte őrmesterré a háború utolsó napjaiban, Németországban. Nagy János az általa fasizmusra oktatott leventéit mozgósította. Nem csak hogy régi fasisztákjöttek elő újra, hanem az egész falu visszament a fasizmus időszakába, 1944-be. A bíróság elnöke szerint, Rosinger agyonverése 1944 uralkodó eszméinek teljes győzelmét bizonyítja. A hat vádlott megtámadta az áldozatot, és addig ütötték egy bottal és egy nagy kővel, amíg meg nem unták. Vérében úszva hagyták ott, megállapítva, hogy soha nem eszik már fehér kenyeret. A bíróság elnöke a következőképpen idézett föl egy másik jelenetet: „Weinberger Ernőék az árokban hevernek véresen, a tömeg hordja szét a zsírt, szalonnát, árukészletet. Tökéletes az 1944-es hangulat."99 A pártközi értekezlet határozatát fasiszta tettként magyarázta, kijelentve, hogy Kunmadarason tökéletesen megszűnt az államrend: csak a deportáltakra váró vagonok hiányoztak. Ezeknek a megállapításoknak az értelmében, ami Kunmadarason történt, nem volt más, mint hogy fasiszták újra eljátszották szerepüket, ezúttal a magyar köztársaságot támadva. Egy történelmi per célja a történelem belsővé, azaz személyessé tétele, vagyis a történeti elbeszélés személyes tapasztalatokká való alakítása. A tárgyalás dráma, ahol a társadalmi valóság megszületik, újraalkotódik, és előadatik.10 0 Nagy első tárgyalásán az ítélet a történelmet idézte: a vádlottat a második világháború fasisztáival hozta kapcsolatba. A kunmadarasi pogrom perében ugyanez a technika figyelhető meg. „A mozgalom vezetőinek, szervezőinek kiülhetett arcára a torz mosoly; amit akartak, beteljesedett: Kunmadaras község az idő szekerén visszament az 1944. év fasiszta és nyilas korszakába, s egynémely lakói úgy cselekedtek, mint az akkori fasiszta és nyilas gonosztevők."101 A népbíróság számára a kunmadarasi események a második világháború különböző történéseit idézték fol. Az értelmezési folyamat során a náci pogromok és a kunmadarasi zsidóüldözés között közvetlen összeköttetés 98 V 560323/2, az ítélet 59-60. 99 V 56032/1, a bíróság elnökének különvéleménye 100 Popular Trials. Szerk.: Robert Hariman. London - Tuscaloosa, 1990. 1-16. 101 V 56032/2, az ítélet 46.