Századok – 1998
Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553
570 KOROM MIHÁLY után a vitán kifejtett főbb nézetek a következők voltak. A belügyminisztérium államtitkára az 1941-es népszámlálási adatokat idézve megállapította, hogy a szovjet igényt csak úgy lehetne teljesíteni, ha az összes német nemzetiségűn kívül a magyar nemzetiséget vallott német anyanyelvűeket is kiutasítanák. A külügyminiszter most is óvatosságra intett, a közvélemény erősödő hangulata ellenére is, mert ilyen mérvű kitelepítés precedensül szolgálhatna a szlovákiai magyarokkal szemben is. Egyben tájékoztatást adott az Egyesült Államok kormányának korábban ismertetett álláspontjáról, benne a kollektív büntetést elvető nézetéről is. A miniszterelnök 200-250 ezer kitelepítendőt tudott elképzelni, de ha ezzel nem érik be, fel lehetne menni 400 000-re, de „hangsúlyozni kell a kollektív felelősség kizárását". Nagy Ferenc újjáépítési miniszter örömét fejezte ki, hogy alkalom nyílik „a svábok és németség ártalmas tömegétől minél előbb megszabaduljunk", de csak azokat javasolta kitelepíteni, akik 1. 1941-ben német nemzetiségűnek vallották magukat, 2. a magyarellenes Volksbundhoz tartoztak, 3. önkéntesen jelentkeztek német katonai szolgálatra és 4. akik visszanémetesítették nevüket. Mindezek számát valamivel több, mint 300 000-ben jelölte meg. Rákosi a 400 000-es számhoz ragaszkodott, mert az szerint a potsdami döntéssel van összefüggésben, de megjegyezte, hogy el kell kerülni annak a környező országokban lévő magyarság elleni felhasználását. Felhívta a figyelmet arra, hogy a német anyanyelvűek között vannak osztrákok is. Gróf Teleki Géza szerint csak azokat lehetne kitelepíteni, akik magukat német nemzetiségűnek vallották, mintegy 250 000-et. Tiltakozott a kollektív felelősség érvényesítése ellen, és egyetértett a németek és osztrákok közötti különbségtétellel is. Hosszú vita után a kormány kényszerből a „hazai német nemzetiség kitelepítését" fogadta el, de hozzátette a belügyminiszternek, Erdei Ferencnek azt a különös javaslatát, hogy ha e számot növelni kell, akkor a városokból a német anyanyelvűeket is ki kell telepíteni. Nagy Imre viszont javasolta, hogy a potsdami határozat pontos megismeréséig csak megközelítő számot jelöljenek meg.4 1 Rövidesen ki is derült, már a kormány augusztus 22-i ülésén a külügyminiszter tájékoztatásából, hogy a NSzET döntéséig várni kell a német kitelepítés minden munkájával. Gyöngyösi ezért újra való megfontolásra és önmérsékletre hívta fel a kérdéssel foglalkozókat és az ügyek előkészítésével megbízott belügyminisztériumot. A NSzET határozata — mely megfelelt Moszkva fenti, a számokra vonatkozó javaslatának — csak november második felében született meg. Addig azonban félrevezető csehszlovák propaganda is indult, hogy annak nyomást jelentő remélt hatásával eléljék Magyarország hozzájárulását többszázezer magyar egyoldalú kitelepítéséhez, másrészt pedig, hogy nyugtassák saját szövetségeseiket. A benesi diplomácia erőteljesen hirdette, hogy Potsdamban a nagyok nemcsak a németek, hanem a magyarok lakáscserés kitelepítését is jóváhagyták. Ismételt magyar észrevételezés és kérdés, valamint az Egyesült Államok prágai nagykövetének a fentieket tartalmazó jelzésére az amerikai külügyminisztérium utasította képviseletét, hogy közölje a csehszlovák kormánnyal és a magyar kormánnyal is -41 Magyar Országos Levéltár (MOL) XIX-A-83-a. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. augusztus 13-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyve, és Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött. I. Európa. História, Budapest, 1990. 173.
