Századok – 1998
Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553
AZ ATLANTI CHARTÁTÓL A POTSDAMI KOLLEKTÍV BÜNTETÉSIG 567 lengyel és a „szerényebb igényű", 200 000-es magyar „kérés" is került. A kiküldött albizottság jelentése alapján azután a nagyhatalmak a magyarok kitelepítésére vonatkozó Benes-tervet az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ellenzésére elvetette. Viszont kompromisszumként elfogadta szovjet javaslatra a Magyarországról történő bizonyos számű német kitelepítését, amely némi lehetőséget még magában rejtett olyan taktikai lépésekre, miszerint együttes nagyhatalmi kényszerítő határozat híján is elérhető legyen magyarok áttelepítése Csehszlovákiából. Lakosságcserével való „megoldás" északi szomszédunknál komolyan nem jöhetett szóba, mert Szlovákiában 8-9-szer több magyar élt a trianoni békeszerződés miatt, mint szlovák Magyarországon. Az csak kiegészítésként jöhetett számításba. Viszont németek kitelepítésének elvi elfogadtatásával lehetőség nyüt arra, hogy helyet csináljanak itt a felvidéki magyarok egyoldalú áttelepítésére is. Ehhez el kellett érni a kitelepítendő németek számának közel olyan szintre emelését, mint a szlovákiai magyaroké, és olyan viszonylag szabad kezet biztosító döntést és végrehajtási keretet kellett alkotni, amely mindezt nem akadályozza. A nyugati hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok, nemcsak ragaszkodott a kitelepítésekre vonatkozó közös konferenciai határozathoz, hanem az arra — a nevezetes XIII. cikkelyre — vonatkozó javaslat is tőle származott. Mégpedig nem azzal a cél líd, hogy legyen Kelet-Európában német kitelepítés e területen — ahogyan igen sok politikus és még történeti munka is állította—, hanem a dokumentumok tanúsága szerint Sztálin ellenzése ellenére azért, mert a szovjet hadmozdulatokhoz kötött elűzések kész tényeket teremtő gyakorlata után még helyben maradt németek kiutasítását „szabályos és humánus keretek közé" kívánta szorítani. Sztálin a konferencia július 31-i ülésén azzal az indokkal szólalt fel e javaslat ellen, védve a „kész tények" politikáját, hogy a náci megszállástól sokat szenvedett népek és kormányaik egy itteni határozatra való tekintet nélkül is folytatják a németek kiűzését s azt már semmi nem tudja megállítani. Végül kelletlenül beleegyezett, hogy egy tetszés szerint értelmezhető szöveggel felvegyék XIII. cikkelyként a javaslatot a határozatok közé, kiegészítve a Magyarországra vonatkozó résszel. A potsdami konferencián a tudomásul vételek és a jövőre vonatkozó ígéretek mellett megegyezéseket kötöttek és határozatokat hoztak. Határozat volt a XIII. cikkely is. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a nyugati, elsősorban az amerikai vezetés és diplomácia azt a későbbiekben nem kötelező jellegűnek, hanem csak hozzájárulásnak, ajánlatnak értelmezte és így is igyekezett értelmeztetni. Ez azonban, mint a kollektív felelősségre vonás és büntetés elvi vagy konkrét: amerikai elutasítása - nem derül ki a határozat szövegéből. A német lakosság rendezett áttelepítése címet viselő határozat legfontosabb mondata a következő: ,,A három kormány minden vonatkozásban megvizsgálva a kérdést, elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságnak vagy egy részének Németországba történő áttelepítésére vonatkozóan intézkedéseket kell foganatosítani. Egyetértenek abban, hogy bármilyen áttelepítés történjék is, annak szervezetten és emberséges módon kell végbemennie. '. A határozathoz tartozó németországi teendőket a Németországi Szövetséges Ellenőrző Tanácsra (NSzET) bízták. A magyarországiakat pedig ellentétben a lengyel és csehszlovák kormányokkal, nem az állítólag azt „kérő" kormányra, hanem a magyarországi SzEB-re.37 37 Halmosy Dénes: i. m. 640. és köv. oldalak.
