Századok – 1998
Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A hadba lépés felelősségéről III/517
A HADBA LÉPÉS FELELŐSSÉGÉRŐL 525 nem volt módunkban többé használni. Ugyanekkor közölte az épületet körülvevő rendőrosztag parancsnoka, hogy a követségről többé senki el nem távozhat".1 9 Molotov megválaszolatlan érdeklődésétől függetlenül, a diplomáciai viszony megszakításával Magyarország formailag már feladta semlegességét. Háborút nem akart indítani a Szovjetunió ellen. Ennek publikussá tétele azonban a szovjet kormány előtt is ismert kényszerhelyzet miatt lehetetlen volt. Mint Bárdossy a népbíróság előtt kifejtette, a szovjetek „tudták, hogy nem képzelhető el egy olyan magyar kormány, amely azt mondja majd, hogy Magyarország semleges marad, mert ha ezt mondaná, akkor az események 24 óra, esetleg 3 nap múlva megcáfolnák és akkor a magyar kormány bűne sokszorosan nagyobb volna, mert elkövetné azt a feloniát, hogy beígérte a semlegességet és nem tartotta meg. Ezt a politikát nem akartam csinálni. Egyébként ami a moszkvai táviratot illeti, a Szovjetunió megkapta a választ, mielőtt a választ elküldhettük volna".2 0 A magyal- válasz elmaradása bár nemigen változtatott az események menetén, azonban az sem zárható ki, hogy a szovjet kormány a semlegességnek a diplomáciai viszony megszakításával történő feladását és a további tájékoztatás elmaradását az esetleges magyar támadó szándék kifejezésének kívánta tekinteni, ami a szovjet hadsereg stratégiai elképzelésének megfelelően, a kialakult, katonai helyzetet tisztázó megelőző támadó hadművelet lehetőségét ígérő kassai légi provokációhoz is vezethetett. Bárdossy tagadta, hogy egyáltalában szóba jött volna Kristóffy táviratának eltitkolása, amit a népbíróság „anélkül igyekszik állítani, hogy annale bizonyítására törekedne". A távirat akkor ismert volt mind a kormányzó, mind pedig a miniszterek előtt, azonban nem tulajdonítottak neki jelentőséget. A Külügyminisztériumban nem is volt bizalmasként kezelve. „Márpedig — állította Bárdossy —, ha tartalmát szándékosan el akartam volna titkolni, mindenekelőtt is az iránt kellett volna intézkednem — amit technikailag könnyen megtehettem volna —, hogy a sürgönyt »szigorúan titkos« iratként kezeljék és a miniszternek szóló példányon kívül más másolati példány ne álljon rendelkezésre. A tényleges helyzet az volt, hogy a táviratból »bizalmas« jelzés nélkül hat (6) példány került szétosztásra."21 A népbíróság, de későbbi viszszaemlékezése szerint a kormányzó is, a távirat Bárdossy részéről történő tudatos „elsüllyesztését és tudatos félrevezetést feltételezve, egyszerűen figyelmen kívül hagyták azt a Bárdossy által említett tényt is, hogy Kristóffy, aki mellesleg nem tett vallomást az ügyben, Moszkvából való visszatérése után éveket töltött Budapesten és bárkinek elmondhatta volna a történteket. Bárczy István pedig egyenesen azt állította, hogy száz és száz embernek beszélt is róla. 1944 őszéig azonban senki sem tulajdonított jelentőséget a táviratnak. Közben a kormány szándékától függetlenül folytatódtak az üzenetváltások a két vezérkar között. A német vezérkar növekvő érdeklődést tanúsított a magyar hadsereg szerepvállalása iránt. Halder, mint az OKH vezérkari főnöke, június 23-án délelőtt hívta Hímért. Tisztában van vele, mondta, hogy a magyar politikai vezetés nem fektet súlyt a háborús csatlakozásra, s csak Horthy véleménye jelentene elmoz-19 Uo. 316. 20 Bűnös volt-e Bárdossy László. Sajtó alá rendezte Jaszovszky László. Püski Kiadó, Bp., 1996. (Továbbiakban: Bárdossy-per I.) 287. 21 Uo. 398.
