Századok – 1998
Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A hadba lépés felelősségéről III/517
A HADBA LÉPÉS FELELŐSSÉGÉRŐL 523 A támadás hírére Himer már a hajnali órákban kapcsolatba lépett az OKW-val, ahol közölték vele, hogy felszabadítják a magyar vezérkarral folytatandó szükség szerinti tárgyalásokat. Már ennek jegyében került sor a déli órákban a távollévő Werthet helyettesítő László Dezső altábornagy, hadműveleti csoportfőnök és Himer találkozójára. Áttekintették a kialakult helyzetet. László panaszkodott, hogy sem a birodalmi kormány, sem Haider részéről nem merült fel konkrét kívánság a hadműveletekben való magyar részvételt illetően. Ezen csak az OKW döntése és határozott fellépése változtathatna. Délután ötkor Himer kapcsolatba lépett az OKW-val. Először Friedrich Paulus altábornaggyal beszélt és tájékoztatta őt a magyar vezérkar által mozgósítható, főként észak-keleten állomásozó magyar alakulatokról. Ezt követően pedig Alfred Jodl vezérezredessel, az OKW hadműveleti osztályának vezetőjével is kapcsolatba lépett, aki időközben már tájékozódott Paulustól a magyar lehetőségekről. Himer azon megjegyzésére, hogy a magyar hadsereg vezetése csak utasítást vár, Jodl kijelentette: „Minden magyar segítséget bármikor elfogadunk. Nem akarunk semmit követelni, de köszönettel veszünk mindent, amit önként felajánlanak. Szó sincs arról, hogy Magyarország esetleges részvétele elől elzárkóznánk."13 Himer sietett közölni a hírt Lászlóval, mivel Werthtel csak másnap tudott találkozni. Werth ekkor panaszkodott neki,hogy Hitler sem levélben, sem közvetve nem kérte a kormányzótól a bekapcsolódást a háborúba. Most, hogy Jodl szabad utat engedett a tárgyalásoknak, felcsillanni látja a reményt a tárgyalások előtt, mivel mögötte a német politika hallgatólagos beleegyezését is sejtheti. A csatlakozás gondolata német kérés vagy casus belli esetén a kormányzótól sem áll távol. Meg kell őt győzni mielőbb, hogy minél kisebb hátrányba kerüljünk a mái' harcoló románokkal szemben. Aznap, június 23-án, Bárdossy is összehívta a minisztertanácsot. Az ülésen, melynek jegyzőkönyve szintén nem lelhető fel, a kormány döntött a diplomáciai viszony megszakításáról a Szovjetunióval. A lépés a magyar-német kapcsolatok zavartalansága és az esetleges konfliktusok elkerüléséhez elégségesnek látszott. A jelenlévők közül Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter óvatosságra intett a jövőt illetően. Bartha Károly honvédelmi miniszter pedig a háború várható kimeneteléről adott optimista szakvéleményt. A német győzelem legkésőbb hat hét múlva bekövetkezik.1 4 Bárdossy nem könnyen szánta rá magát a diplomáciai viszony megszakítására. Elhatározásáról június 23-án kora délelőtt még a következőképp tájékoztatta Ullein-Reviczky Antal sajtófőnököt és a külügy munkatársait: „Németország valószínűleg arra vár, hogy valamilyen önkéntes gesztussal kifejezzük szolidaritásunkat, a mi érdekünk viszont azt diktálja, hogy kesztyűs kézzel bánjunk a Szovjetimióval. Mindenesetre úgy kell cselekednünk, hogy a Reich ne foghasson gyanút. Őrizkednünk kell ugyanis attól, hogy elveszítsük Hitler máris ingadozó bizalmát, mert különben egy sor veszélynek tesszük ki magunkat, többek közt annak, hogy Romániát részesíti előnyben velünk szemben. Tehát, ha Ribbentrop azt tudakolja tőlem, miért akarom fenntartani követségünket egy Németországgal ellenséges viszonyban álló országban, azt felelem neki, hogy semmi oka 13 A m. kir. honvédség fővezérségéhez beosztott német tábornok hadinaplója. (Közli: Kun József.) Századok, 1965. 6. 1240. 14 DIMK V köt. 1213. (866. dok.)
