Századok – 1998

Tanulmányok - Hermann Róbert: A Drávától Schwechatig. Az 1848 őszi hadiesemények a Dunántúlon és a Felvidéken. 1848 szeptember – november. Jellacic horvátországi csapatainak támadásától Simunich kiszorításáig II/327

328 HERMANN ROBERT között élő népeket egyetlen nagy illír államba kellene egyesíteni (lehetőleg horvát vezetés alatt). Az eszmekör, amely a pánszlávizmus horvát kiadása volt, joggal keltett aggodalmat a szláv tengerben bekövetkező nemzethalál víziójával küszködő magyar közvéleményben. A horvát közvéleményt viszont azok a magyar igények irritálták, amelyek a magyar nyelvet a törvényhozás és közigazgatás mind nagyobb területére akarták kiterjeszteni. (1844-ig Magyarországon a latin volt a hivatalos nyelv). Ehhez járult még az a tény is, hogy a színtiszta katolikus Horvátország váltig tiltakozott a többi keresztény vallások egyenlősítése ellen. Végül, Horvátország követei a reformországgyűlések nagy részén a konzervatív kormányzatot támogatták, s a kormány által kinevezett tisztviselők megakadályozta politikai jogaik gyakorlásában a magyarbarát túrmezei (turopoljei) nemesi községeket.2 1848 márciusa után a horvát liberálisok lényeges követelése volt Horvátország, Szlavónia, Dalmácia és a Magyar Tengermellék, illetve a horvát és szlavón határőrvidék Háromegy Királyságként történő egyesítése, s a magyar hatóságokkal horvátul történő érintkezés joga. A báni szék az előző bán, Haller Ferenc 1845 októberi lemondása óta üresen állt, pontosabban Haulik György zágrábi püspök töltötte be, báni helytartóként. A báni szék betöltése a bécsi és pesti forradalom, illetve Batthyány Lajos miniszterelnöki megbízatása után vált hirtelen sürgőssé. Franz (Franjo) Kulmer báró ekkor javasolta az újonnan kinevezett osztrák miniszterelnöknek, hogy erre a katonai és politikai szempontból egyaránt fontos posztra Josip Jellacic bárót, az 1. báni határőrezred ezredesét nevezzék ki. Kollowrat maga is fontosnak tartotta, hogy a báni méltóságra még a független felelős magyar kormány kinevezése előtt nevezzenek ki egy erélyes és népszerű, a birodalom érdekei iránt elkötelezett személyt. Március 20-án ebben az értelemben terjesztette fel Jellacicot az uralkodóhoz. A kinevezést az Udvari Haditanács támogatta, s a Magyar Kancellária is igent mondott, miután István nádor szóbeli beleegyezését adta a kinevezéshez. Kollowrat és a Haditanács azért tartotta sürgősnek a kinevezést, hogy így biztosítsa a birodalmi kormányzat befolyását a határőrvidék ügyeire; a Magyar Kancellária pedig a forradalmi mozgalmaknak a Határőrvidékre történő átterjedését akarta megakadályozni. Az uralkodó március 23-án horvát bánná nevezte ki Jellacicot. Az újdonsült bánt már másnap vezérőrnaggyá léptették elő, s kinevezték zágrábi főhadparancsnokká, április 8-án pedig megkapta altábornagyi kinevezését is. A 47. évében járó ezredes 8 éves korától Bécsben, a Theresianumban nevelkedett, s 1819-ben alhadnagyként egy dragonyosezredben kezdte meg katonai szolgálatát. Hat éves szolgálat után az ogulini határőr gyalogezredhez került főhadnagyként, itt lett al-, majd főszázados is. Itt több ízben vett részt különböző boszniai büntetőakciókban. 1837-től őrnagyként szolgált a 48. (Gollner) gyalogezredben, majd 1841-től az 1. báni határőrezred alezredeseként, 1842-től ezredeseként folytatta szolgálatát. 1845-ben egy boszniai akcióban Bihácsnál súlyos vereséget szenvedett, s 70 emberét veszítette el. Ismert volt róla, hogy verseket ír, s alárendeltjei körében atyáskodó megnyilvánulásai miatt nagy népszerűségnek örvendett. Kitűnő szervezőkészsége és személyes varázsa révén 2 A reformkori horvát-magyar viszonyra ld. Miskolczy Gyula: A horvát kérdés (1790-1847). Századok, 1923-1924.; Miskolczy Gyula-. A horvát kérdés története és irományai a rendi állam korában. 1-П. k. Bp., 1927.