Századok – 1998

Krónika - Hanák Péter (1921–1997) (Somogyi Éva) I/289

KRÓNIKA 291 Már a tízkötetes Magyarország története általa szerkesztett 7. kötetében megmutatkozott az a szándéka, hogy az alkotó, alkalmazkodó, túlélő embert ábrázolja, egy humanizáltabb történeti képet adjon. Nem is vették jónéven tőle, amikor a századvég szocialisztikus mozgalmaiban nemcsak a munkásmozgalom racionális osztálytörekvéseit, hanem az elesettek tradicionális lázadó egalitarizmusát, ill. a hagyományos vallások szocialisztikus laicizálását látta. Társadalomtörténeti kutatásainak vissza-visszatérő témája a magyar tőke és tőkésosztály kialakulása, annak bizonyítása, hogy belülről fejlődött ki, hogy volt hazai kapitalizmus. Igaz ugyan, hogy a tőkés fejlődés elindítói a 18. század végén, a 19. században jórészt németek, örmény, szerb, görög kereskedők, majd pedig nagyszámban betelepült zsidók voltak. A jött és a magyar társadalomba integrálódott elemek azonban hiányt pótoltak, amit a reformkor liberális nemessége, amely akarta a polgárosodást, pozitív fejleménynek tartott. Csak a tradicionális feudális társadalom felbomlásakor, a csoportok hanyatlása egyik jeleként lépett fel az antimodernizációs konzervativizmus, és terjesztette széles körben azt a nézetet, hogy a vállalkozás, a kereskedelem, az üzletelés a magyar nemzet jellemétől idegen, hogy a polgári erények nem nemzeti erények. Ennek a konzervatív antimodernizációs nacionalizmusnak volt hatásos eszmei-politikai áramlata az antiszemitizmus. Hanákot természetesen foglalkoztatta az antiszemitizmus megjelenése és formái a magyar politikai közéletben, a zsidó asszimiláció lehetősége és buktatói. Minden bizonnyal vallomás és hitvallás a Zsidókérdés asszimiláció antiszemitizmus c. kötetének (1984) egyik zárómondata: „Lesznek azonban olyanok is, akik a teljes beolvadás tudatos vállalása mellett, s nem ellenére, meg akarnak őrizni valamit az évezredes szellemi poggyászból, akár a vallási hagyományból, akár a hajdani közösség kulturális értékeiből. Őrizni valamit a másik örökségből, legalább a népek, nemzetek között elvegyített szórvány összekapcsoló-megbékéltető humanizmusát, vagy a racionális prófécia - racionális kétkedés emberi készségét és képességét." A racionális próféciát - a racionális utópiát igyekezett felmutatni a mi régiónkra olyannyira jellemző irracionális hatalmi valósággal szemben. Talán ez vonzotta a századforduló szellemi áramlataihoz, kultúrájához, amely élete utolsó korszakának meghatározó témája lett: a hanyatló, bomló Monarchia kulturális ragyogása, a bomlás virágai. Hogyan volt lehetséges e kései aranykor? Nem válaszolni akart a kérdésre, csak a lehetséges magyarázatok egy csokrát felmutatni. Bécs és a „vidék": Pest, Prága, Krakkó alkotó polgára társadalmi és nemzeti kötöttségének, társadalomban betöltött pozíciójának és a müveknek elemzésével, a műveknek a közösség élet- és gondolkodásmódját befolyásoló funkciója ábrázolásával. A Kert és a Műhely (1988) egy külföldi méltatója azt írta, Hanák a magyar Schorske. Pedig nem az volt. Hanák nem amerikai campus Kertjében írta műveit. Nem menekült a művészetbe, (a tudományba), a külvilágtól megőrizhető szépségbe, mint hősei a századforduló bécsi Kertjében. Hanák magyar tudós volt, a Műhely folytatója. A századfordulós magyar értelmiség nem vonült el - nem is lett volna hova. A művészetben, az irodalomban, a kultúrában a jövőt akarta megteremteni. A magyar Műhely közéleti töltésű volt, mint Hanák műve is. Szá-