Századok – 1998

Krónika - Hanák Péter (1921–1997) (Somogyi Éva) I/289

292 KRÓNIKA mára a szakma, a történettudomány közéleti hivatás. A Monarchia-történet, Ma­gyarország helye a középeurópai régióban, a szomszédokhoz fűződő viszony alter­natívái közti választás, a berendezkedés e régióban nem pusztán a kutatás tárgya, hanem a magyarság és Közép-Európa sorskérdése és egyben személyes ügye. Az életmű nemcsak a rendkívüli tehetség, a rengeteg munka és ismeret szülötte. Ahhoz kellett a kelet-európai történeti tapasztalat, a kérdések történelem meg­határozta újra- és újrafogalmazása; Hanák művében benne van háromnegyed szá­zad megélt történelme. Meg akarta érteni a magyar múltat és megtanítani a magyar társadalomnak a maga történetét. Ha egyetemen nem lehetett — minthogy az 56-ot követő ne­gyedszázadban egyetemen nem taníthatott —, akkor írásaival és élőszóval. Ragyogó részelemzései ellenére (gondoljunk csak A halál Budapesten és Bécsben, vagy a Társadalmi marginalitás és kulturális kreativitás Bécsben és Bu­dapesten c. tanulmányaira) az egészet próbálta megragadni: térségünk sorsát az utolsó két században. Tisztában volt a tematikus sokoldalúság potenciális veszé­lyeivel. De alkata, érdeklődése és a történettudomány hivatásáról vallott felfogása nem engedte, hogy bezárkózzék a részletekbe. Egyébként sem ismerte a mélyfúrás vagy nagykoncepciójú összefoglalás hamis alternatíváját, a kettőt egymástól elvá­laszthatatlannak tekintette, a résztanulmány és a szintézis életművének egyaránt szerves része. A történésznek az a dolga, hogy megértsen és megértessen, s nem az, hogy ítélkezzen. De a zárt világfelfogások összeomlása után sem hitt abban, hogy a történelem éppúgy megírható a láger foglya, mint fogvatartója szemszögéből, hogy a kettő egyaránt releváns „történelem" volna, hogy értékmentes történelmet le­hetne vagy kellene írni. Eredményei a történettudomány közkincsévé váltak, nemcsak azért, mert jószerével ő írta vagy szerkesztette valamennyi a dualizmus korával foglalkozó összefoglalást; a kétkötetest, az egyetemi tankönyvet, a tízkötetest, a számos nyelvre lefordított Egy ezredévet, hanem mert oly bizonyító apparátussal, meg­győző érveléssel, szuggesztivitással adta elő eredményeit, hogy azokat nyomban magától értetődő evidenciaként magunkénak éreztük. Úgy ment el, hogy nemzetközi konferenciát szervezett a szabadságharc száz­ötvenéves évfordulójára, és bízott benne, hogy a konferencia negyvennyolc jobb megértését hozza; úgy ment el, hogy hazai és külföldi konferenciákra várták; hogy íróasztalán félig kész kéziratok hevertek. Mi, magyar és külföldi barátai, tisztelői, tanítványai döbbenten álltunk sírjánál - egy pillanatra úgy éreztük, megállt az élet. De hiszen örülnünk kell, hogy itt volt közöttünk, hogy hallgathattuk magá­valragadó szenvedélyes előadásait, hogy tanulhattunk tőle, hogy csodálhattuk tu­dását, fantasztikus ötletgazdagságát, kritikus elméjét, fegyelmezett munkabírását. Hogy megismerhettünk egy emberi teljességre törekvő férfit, aki öregemberként is olyan önfeledten tudott örülni mindannak ami az életben szép, a műalkotásnak, az okos emberi szónak, gondolatnak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy évtizedeken át oly sok órát tölthettem köze­lében. Somogyi Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom