Századok – 1998
Történeti irodalom - Nagy Péter Tibor: Az egyensúly megbomlása a modern magyar oktatáspolitikában (Ism.: Szabolcs Ottó) I/287
287 TÖRTÉNETI IRODALOM egyáltalán nem álltak le, akkor ment végbe az a szociális, strukturális átalakulás, amelynek eredményeként a technokraták/értelmiségiek vették át a politikai vezetést a pártban is, akiknek Gorbacsov is egyik képviselője volt. (Részemről persze úgy hiszem, még ennél is sokkal mélyebbre kell ásni és látni, nevezetesen, hogy a politikai vezetés és a gazdasági szociális változások között milyen volt a kölcsönhatás, s aligha véletlen, hogy a „nyugati" megközelítéseknek megfelelően Gorbacsov ehelyütt csak egyedül szerepel, két korai legközvetlenebb munkatársa, Rizskov, a miniszterelnök, s Lukjanov — a mindenes parlamenti elnök és korai barát nem —, akik az egész korszakot nagyon másként látják. Ám ez „persze" a magyar történeti irodalomból, publicisztikából is többnyire hiányzik). . . A kelet-európai országainkról és Magyarországról is érdekes sorok olvashatók, s ez érinti a korszakolást, a problémák és az emberek megjelenítését is. Magyarország esetében a Kádár-korszak tagolódását is, bár az összképet illetően itt is erős hiányérzetem van. Hobsbawm azt húzza alá, hogy Kádár mennyivel volt rugalmasabb a környező országok vezetőinél, (így a cseheknél), ám világos, hogy társadalmi rétegekként, osztályokként is megfogható, hogy miért volt Magyarország hosszabb ideig „a legvidámabb barakk", s az is konkrétan kimutatható, hogy nemcsak „örökletes bajok", s a sztálini rendszer belső bajai, hanem éppen az 1973/74-es gazdasági világválság a sokféle belső feszítő ellentmondást tovább élezte. Vagyis ezek a fejezetek tanulságosak, de mégsem adják meg „a létező szocialista rendszerek" összeomlásának azt a „Brumaire 18" elemzését, amit Marx azonnal meg tudott írni az 1848-1851-es „jelenkorról". Egyébként is fájóan hiányzik a kötetből akár a francia népfront korszaka és „ellenpéldája", miként hiányzik a Vörös Bécs is, Otto Bauer neve még elő sem fordul. Brit vonatkozásban (sajnos nem véletlenül) a munkáspárti baloldal sem jelenik meg. Aneurin Bevannak még a neve sem fordult elő, aki mégiscsak minisztere és megteremtője volt annak a National Health System-nek, amely a jóléti társadalom brit rendszerének igen lényeges alkotó eleme volt. A hiányok és az örök esetlegességek mellett a kötetben Hobsbawm több száz személyiséget (politikust, közgazdászt, írót, történészt) vonultat fel, s sokukról nagyon eredeti megjelenítésre bukkanhat az olvasó. A kötetet hasznos bibliográfiai mutató egészíti ki, hangsúlyozottan „a tovább érdeklődők és tanulók" számára. A kötet illusztrációi külön értéket jelentenek. Jemnitz János Nagy Péter Tibor AZ EGYENSÚLY MEGBOMLÁSA A MODERN MAGYAR OKTATÁSPOLITIKÁBAN Adu GMK Könyvkiadó, Pomáz, 140 o. Az Oktatástörténeti Füzetek első köteteként jelent meg Nagy Péter Tibor: Az egyensúly megbomlása a modern magyar oktatáspolitikában című, 140 oldalas munkája. Kis példányszámban és nehezen hozzájuthatóan. Pedig ez a kis könyv több figyelemre tarthat igényt. Nem azért, mintha nem jelentek volna meg az utóbbi két évtizedben könyvek tucatjai az oktatástörténet különböző témaköreiből, hanem, mert ez a könyv koncepcionálisan és műfajilag egyaránt sajátos. Elsősorban abban, hogy szigorúan tematikus rendben nagy, általában egy-két évszázados trendben dolgozza fel a vizsgált kérdéseket. A trendek időintervalluma azonban igen különböző, minden esetben konzekvensen a tárgyalt kérdés történelmi előzményeitől függő. A kötet szerkezetét az oktatáspolitika alapvető problémái szerinti szerveződés, nem pedig a kronológia, vagy az iskolatípusok szervezete határozza meg. A szerző önvallomása szerint az oktatáspolitikát szféraként mutatja be, azt elemezve, hogy „milyen dinamikus egyensúly jellemezte a magyar oktatásügyet, s hogyan bomlott ez meg a huszadik század második harmadában". Mindebből már logikusan következik, hogy Nagy Péter Tibor témáját a közoktatásügyet meghatározó, vagy legalábbis döntően befolyásoló erők és érdekek harcaként vizsgálja. Szakít azzal a neveléstörténet-írásban általánossá vált felfogással — és módszerrel —, amely vagy az osztályok harca függvényében, vagy a rendelkezések, törvények, ezek hatása meglehetősen pozitivista jellegű felfogásában vizsgálódik. Az, hogy ebben a könyvben az erővonalak és az általuk nagyon is befolyásolt állapotok folyamatos küzdelme a rendező erő, már eleve involválja a szerkezetet, az időhatárokat nem szorítja a periodizáció Prokrusztész-ágyába.
