Századok – 1998

Figyelő - Bálint Csanád: Új könyv a nagyszentmiklósi kincsről I/231

FIGYELŐ 249 amelyik semmiképpen sem illik bele a későavar kézművességet és művészetet ért „bizánci hatások" eddig használatos gyűjtőfogalmába. Azzal a lehetőséggel kapcsolatban viszont, hogy a későavar vezetőrétegben a bizánci kereszténység valamilyen formában jelen lett volna, nemcsak a kérdés nagy hordereje miatt ajánlatos az óvatosság, hanem főként mert erre vonatkozó történeti adatoknak köztudottan teljes híjával vagyunk. A kincsnek egyfelől a bizánci keresztény vonatkozásait, másfelől a protobolgár készülés, ill. birtoklás teóriáját mérlegelve okvetlenül számításba kell vennünk azt a közismert történeti tényt, hogy a protobolgárok 862-ben vették fel a kereszténységet. így hát a protobolgár készülés és birtoklás hipotézis helytálló volta esetén meglehetősen rövid időnek, max. 33 évnek kellett (volna) eltelnie a magyar honfoglalás táján feltételezett elrejtésig — a kincsnek a honfoglaláskorban történt elásásának eddig nem akadt komoly védelmezője —, egy ennek a premisszának megfelelő hipotézist viszont még csekély megalapozottsággal sem lehetne felröppenteni. (N. Kondakovnak ezen ötletére fölöslegesnek tartom kitérni.) A 9, 10. sz. csésze relatívkronológiai helyzetéről A 9. és 10. sz. csésze a görög felirataik miatt a kincs kutatásában mindig is megkülönböztetett figyelemben részesült. R. G. új megállapításokat és feltételezéseket tett a feliratok relatív időrendjével kapcsolatban. Ezek mindegyikét megvitatni nem e sorok írójának feladata, nem lévén hozzá felkészültsége. Egyedül arra a nagyhorderejű megállapítására térek itt ki, mely szerint a 9-10. sz. csésze görög betűs és rovásfelirata egyidős, méghozzá egyazon kéztől származnék (p. 31.). Itt mindenekelőtt R. G.-nek az ugyanezen oldalon olvasható megfigyelésére kell emlékeztetnünk, mely szerint a két görög feliratos csésze párhuzamosan készült és mindenképpen két mester kezemunkájának tekintendő. R. G. rendszerező figyelmét természetesen nem kerülte el az a triviális körülmény, hogy a kincsben néhány edénytípus párosával fordul elő (p. 35.); ezek közé sorolta — a csat megléte és a feliratok szövegének teljes azonossága alapján — a 9,10. sz. csészét is. (Szempontjai közé fölvehette volna az aranyfinomság azonosságát is [22 karát]; az erre vonatkozó adatokkal azonban teljesen más helyen foglalkozott.) Végérvényesen elvethető viszont az a Hampel J. óta közkeletű, a 9. és 10. sz. csésze között tett megkülönböztetés, mely arra alapult, hogy a 10. sz-nak csak a csatkarikája maradt meg. Ez utóbbinak egyesek messzemenő jelentőséget tulajdonítottak (pl. Fehér G., László Gy.), R. G. viszont most egyértelműen megállapította: a 10. sz. csésze csatjának is volt tövise, csakhogy az letörött (p. 33.). R. G. a szóban forgó csészék feliratával kapcsolatos véleményét a betűk, ill. írásjelek végén látható háromszög alakű, piramis formájú poncokra alapozza. Ez esetben különösen sajnálhatjuk, hogy a kinccsel kapcsolatos korábbi kutatási eredmények felhasználásától gyakorlatilag elzárkózott („Eine einläßliche Auseinandersetzung mit der bisherigen Literatur war an dieser Stelle weder beabsichtigt, noch möglich,..." p. 30.), amit az olvasó a kutatói szabadságot tiszteletben tartva tudomásul kell, hogy vegyen. E sorok írója azonban úgy gondolja, hogy ezen állásponttól a szerzőnek legalább azon cikk esetében mégiscsak el kellett