Századok – 1998
Kisebb cikkek - Veszprémy László: A 12. századi magyar kódexírás alakulása I/222
228 KISEBB CIKKEK Ezek az oklevelek egyúttal az oklevelekben kevés változtatással előforduló könyvírás fellazulásának, a kurzivitás irányába tett nyitás első emlékeinek is tekinthetők. Pannonhalma nevének említése arra figyelmeztet, hogy az egyes scriptoriumok (sőt az egyes scriptorok is) a műfajok igényeinek megfelelően egyidejűleg használták a különböző írástípusokat. Közbevetőleg itt térünk ki az esztergomi iskolai jegyzet után bemásolt, a magyar királyok temetkezési helyeit felsoroló bejegyzésre, amelyet újabban már, nem kis túlzással, esztergomi krónikaként emlegetnek. A kétségkívül érdekes írású bejegyzés hitelességével kapcsolatban már korábban komoly kételyek merültek fel. Ugyanakkor érdekes módon elkerülte a figyelmet Imre király 1198. évi, egy esztergomi oklevelének az írása (DF 248 310), amely paleográfiai sajátosságait illetően nagy mértékben megegyezik a vitatott írással. Úgy látszik, volt egy időszak a gótizáló oklevélírás meghonosodásának éveiben, amikor bizonyos scriptorok kezében szinte szétesett az írás tractatiója, s egy látszatra gondatlan, fésületlen írásképjött létre. E szempontból érdekes megnézni Imre király egy másik, 1198 és 1202 közötti oklevelének írását (DL 38),18 A 12. század második felére, illetve a 13. század elejére számos olyan hazai kéziratunk van, amely a tárgyalt konzervatív írásstílus valamiféle hatását mutatja. Közülük az első csoportba azokat sorolnánk, amelyek még nem mutatják a század végének rendkívül szorossá váló ductusát, s tractatiójukban nem lelhetők fel az erőteljes gótizáló törések. Véleményünk szerint ilyen a reini Maximus Confessor és Joannes Damascenus szövegek (Zisterzienserstift, Ms. 65.) Cerbanus-féle fordítása. A legutóbbi datálással szemben mi inkább az előszóban is említett Dávid apát halálának évéhez (1150) közelebb, a század harmadik negyedére helyeznénk az írást.19 Ennél jóval későbbinek érezzük az Ernst-kódex Szt. István legendáit (OSzK, Cod. lat. 431.). A több kéz által írt kéziratot inkább a század végére tennénk (Schneider. Abb. 4, 13.). Vaíjú Elemér jó érzékkel mutatott rá az egyes kezek eltérő írására, s a különbséget ifjú és öreg másolók generációs ellentétével igyekezett feloldani. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy az egyes másolók kezén eltérő módon és eltérő mértékben talált utat a gót írásalakítás. Legkonzervatívabbnak a magyar legendákat másoló negyedik kéz tűnik, míg a többi scriptor egy, már jellegében hangsúlyosan gót írásképet produkált.20 A századforduló körüli évekre soroljuk a reini legenda-gyűjteményt (Zisterzienserstift, Ms. 69.) s a Hartvik-legenda kéziratát (OSzK, Cod. lat. 17.).21 Utóbbi szintén több kéz munkája. Ezek a kéziratok egyúttal átvezetnek a 13. század elejére, amikor is az írástípus régi ductusából sok mindent megőrizve szabályos gót könyvírás képét nyújtja. Karin Schneider fontos albumából jól ismerjük a dél-német írások gotizálásának útját. A reini és budapesti kézirathoz hasonló írásokkal a 12. század utolsó negyedéből találkozunk 18 Kódexek i. m. No. 25. A témáról legutóbb Mészáros István: Egy Árpád-kori iskoláskönyv Esztergomban, in Strigonium antiquum 2. к. i. m. 73-79. О is elveti az ún. Esztergomi krónika későbbi, hamisítvány jellegét. 19 Kódexek i. m. No. 14. Legutóbb a műről Kapitánffy István: Cerbanus és Maximus-fordítása. in Möns Sacer. 1. k. i. m. 357-368. 20 Kódexek i. m. No. 16. A 12. század utolsó negyedének emléke az Admonti kódex írása is, a ferde ovális hagyomány emlékeként, vö. Kódexek i. m. No.5. 21 Kódexek i. m. No. 18, 17.
