Századok – 1998

Kisebb cikkek - Hoffmann Zsuzsa: „A legnemesebb római”. (M. Iunius Brutus másik arca) I/207

KISEBB CIKKEK 213 lenzékiek szervezését, ennek érdekében kibékült sógorával is. Többen és hosszan ostromolják Brutust, feliratok, gyűléseken elhangzott közbekiabálások, a tanácsban a székére tett feliratok, mind-mind a habozó Brutust akaiják felrázni: „Brutus, meghaltál?", „Te nem őtőlük származol", „Engedted, hogy lekenyerezzenek?"'stb. Viszi az események sodrása, ráadásul felesége, Catonak, a nagybátyjának lánya, egyedül az anyja (aki egyébként Cato húga), Servilia az, aki próbálja visszatartani. Barátai, különösen pedig Cassius, egyre hevesebben ostromolják, őt akaiják megnyerni vezetőnek. Brutus azonban töpreng, határozatlan, fél bármit is elsietni, nem összeesküvő, és a legkevésbé gyilkos alkat. A szervezkedésbe Caesar egyik közvetlen bizalmasát is bevonták, a másik Brutust, Decimus Brutus Albinust. О oly mértékben volt a dictator bizalmasa, hogy végrendeletében a második helyen szerepelt, Octavianus után, amíg a mi Brutusunkról szó sem esett. Kr. e. 44 március idusán lezajlott a hírhedt gyilkosság. A Caesar-elleni merénylet után Brutus eléggé világosan látta a helyzetet, ő az állam megmentésére gondolt, és tudta azt is, hogy a dictator megölésével nem oldottak meg semmit. Cassiust is arra akarja ráébreszteni, hogy nem ezt akarták: „Emlékezz rá, nem azért öltük meg Caesart, mert rosszat tett, hanem mert nem fenyítette meg azokat, akik rosszat tettek." О tisztában van azzal, hogy az egész államapparátus, valamenynyi hivatalával együtt átszervezésre szórni. Nem tartotta azonban bűnnek azt, amit tettek: „Ha senki sem tör zsarnokságra, semmi szükségünk esküdözésre, mert atyáink sohasem érezték ennek szükségességét. És ha valaki titkon arra vágyódna, hogy zsarnokunk legyen, akkor a rómaiaktól nem várható el, hogy hűségesek legyenek hozzá, még ha a legszentebb esküvel ígérték is meg." Brutus kijózanodott az elmaradt ünneplés miatt — amire mint zsarnokölők számítottak — visszatér régi módszereihez, amelyeket mint az egyik legkönyörtelenebb uzsorás, már kipróbált. Caesar végrendeletéből többek között az is kiderült, hogy a római népre pénzt hagyott, és kertjeit is a köznép rendelkezésére bocsátotta. Ezzel a népszerű gesztussal kell konkurálni Brutuséknak, híveket toborozni, nyilván ez csakis hasonló módszerekkel lehet eredményes. A tömegre soksok pénzzel és töménytelen ajándékkal talán még lehet hatni. Felmerült annak az ötlete, hogy a Caesar-gyilkosok számára a római lovagok megvámolásával állítsanak fel egy magánpénztárat — tudjuk meg Cornelius Nepostól —, ennek érdekében a már fentebb említett Pom• ponius Atticust keresik fel, hogy jáijon elöl jó példával. Neki azonban — rá jellemző módon — az az álláspontja, hogy a „baráti gesztusoknak" pártállástól függetleneknek kell lenniük, ezért így válaszolt: „Ha Brutusnak szüksége van valamire, rendelkezésére bocsátja a saját vagyonát, már amennyire futja belőle, de az említett ügyben sem szószólója, sem szövetségese nem lesz." Atticus tehát vonakodott Brutus pártját támogatni, amíg az erős volt, és legalábbis nyíltan, elutasította. Amikor azonban sorsüldözöttként, Itália elhagyására kényszerült, Atticus százezer sestertiust küldött Brutusnak, majd nem sokkal később újabb háromszázezret. A következő évre Brutus számára Makedónia, Cassiusnak Szíria, a másik Brutusnak az Alpokon inneni Gallia a kijelölt tartománya. Ily módon a három leggazdagabb tartomány került volna az összeesküvők kezére. Brutus és Cassius azonban már 44 júliusában kénytelenek távozni Itáliából, Kréta és Küréné