Századok – 1998
Közlemények - Velich Andrea: A céhrendszer alkonya? A vezető londoni céhek a 15–16. század fordulóján I/183
194 VELICH ANDREA fekvő Southwarkba, London dinamikusan fejlődő agglomerátumába. Ha mégis sikerült e hosszú időt letöltenie, akkor annak végén a legény céhtaggá fogadása egy bizottság előtt történt, melyben a négy céhvezető mellett a tagságot képviselő további négy mester is ült. Ezután következhetett a szabadulása, mely alkalomból további húsz pennyt fizetett, vagy azt esetenként, köztük a textilkereskedőknél egy ezüstkanállal váltotta meg. Szabadulása azonban nem jelentett szabadságot, a bőrkereskedők 1482-ben rendeletben tiltották ugyanis meg, hogy legényeik tanoncéveik letöltése után mesterük további szolgálatát megtagadva maguk iparűzésbe kezdjenek,5 9 mert így a mestereknek szabad munkaerő helyett — akár szervezett keretek között, legénycéhekbe tömörülve — konkurenciát jelentettek volna. A kereskedők is előírták, hogy egykori legényeik csak akkor nyithattak saját boltot, ha minimum száz font vagyonnal rendelkeztek, míg a fűszerkereskedők negyven fontos indulótőkét írtak elő.6 0 Az indoklás a kisebb összeggel nyitott boltokat fenyegető csődről beszél, ám a háttérben nyilvánvalóan ismét a konkurencia állt. A borkereskedők céhébe teljesjogú tagként felvettek sem nyertek jogot azonnal borozó-taverna nyitására, arra minimum két év várakozás után a céh különengedélyének megváltása után kerülhetett sor.6 1 1555-ben a londoni tanács rendeletet hozott, hogy 24 éves kora előtt senki se válhasson londoni szabaddá, ezáltal is késleltették és korlátozták az előrejutás lehetőségét.6 2 A mobilitás korlátozása olyannyira sikerrel járt, hogy a legényeknek fele sem töltötte ki tanoncéveit és nyerte el a szabadságot, míg a mégis londoni szabaddá válók közül is csak minden harmadik nyerte el a városi hierarchia egy magasabb fokát jelentő libériát/egyenruhát.6 3 Ezáltal a vezető kereskedőcéheknél annak ellenére csökkent a libériás mesterek száma, hogy az évről évre felvett legények száma dinamikusan nőtt, így amíg a textilkereskedők 1485-ben csak 19 új legényt regisztráltak, addig számuk 1490-re 38-ra, 1493-ra pedig 45-re emelkedett,6 4 többek között azért is mert sokan néhány év után elhagyták mesterüket. A kitartó legények többsége szabadulása után mesterénél szolgált tovább, s ezért fizetség illette meg, s a mester alkalmazottjaként a londoni bérmunkások kategóriájába került. Az évek során az öreglegények között is hierarchia alakult ki: a tanoncéveket éppen letöltött mindenes szolgák, a mesterek fiatal partnerei, illetve a közvetlenül mesterré válás előtt állók rétege különíthető el. A céhen belül növekvő differenciálódás egyik jele a tanonckodást sikeresen befejező, ám — mint az öreglegények rétegződéséből is nyilvánvaló — az egyenruha elnyerésétől még igen messze álló legényeket, öreglegényeket és felvásárlókat tömörítő legénycéhek kialakulása volt. Amíg a legénycéhek a 15. század elején még tiltott, rebellis szervezeteknek számítottak, a század végén a nagyobb céhekben már elismert, a libériás céhmesterek alá tagozott legális szervezetekként tartották őket számon. Önálló pénzesládával és könyveléssel rendelkeztek, de a vallási kiadások terén többnyire libériás társaikkal közösködtek. A textilesek legénycéhe a 16. század elején már hatvan főt számlált.6 5 1497-ben a vaskereskedők legénycéhe is önálló jogokat köve-59 Skinners' WA. fo. 113. 60 ACM. 462., ill. Thrupp. Grocers. 255. 61 Crawford. 77. 62 LB. M. 267. 63 Thrupp. Grocers. 256. 64 Drapers' WA. fo. 34/h, 50/h, 54/h 65 G. Unwin: Guilds & Companies. 226. (London, 1908)
