Századok – 1998

Folyóiratszemle - Kazal Russel A.: Az asszimiláció felülvizsgálata: egy felfogás felemelkedése; bukása és átértékelése az amerikai történetírásban VI/1492

FOLYÓIRATSZEMLE 1493 lérendeltségi viszonyok kialakulására, valamint az egyes etnikai csoportok egymáshoz való viszonyára fektetett megkülönböztetett hangsúlyuk. A társadalmi csoportok közötti „interakció", azaz a versengés, a konfliktus, az alkalmazkodás és asszimiláció közösségbe forrasztotta az egyéneket. Park kezdetben elkerülhetetlennek látta a beolvadást, később azonban módosított az álláspontján, s azt a lehetőséget is felvetette, hogy a faji kapcsolatnak ez a „ciklusa" kasztokat, vagy olyan társadalom kialakulását is eredményezheti, amelyben egy csoport tartósan kisebbségben marad. A chicagói iskola kutatásaiból nőtt ki az az elképzelés is, mely szerint az urbanizálódás játszott kulcsszerepet a beolvasztásban: az egykor homogén etnikai csoportok a városban egyre inkább elvesztették fizikai és kulturális kohéziójukat, és végül feloldódtak a kozmopolitizmusban. A chicagóiak ellen felhozott egyik leggyakoribb kritika az volt, hogy nem határozták meg pontosan azt a „céltársadalmat", amelybe a bevándorlók beolvadtak. Külön szól Kazal Oscar Handlin munkásságáról A század első felének kiemelkedő etnikakutatóját nagymértékben befolyásolták a chicagói szociológia eredményei. A Boston's Immigrants, 1790-1865: A Study of Acculturation (1941) című tanulmányában az „alkalmazás" szó játssza a kulcsszerepet. Handlin ilyen alkalmazkodást vélt felfedezni kulturális és gazdasági téren egyaránt, ám ez nem jelentett asszimilációt. Ugyanúgy, ahogy a William I. Thomas és Florian Znaniecki által vizsgált lengyel bevándorlók, a bostoni írek is önálló etnikai csoportot alkottak, ellentétben a helyi németekkel, akik viszont beolvadtak az őket körülvevő társadalomba. Handlin másik jelentős, a század közepe táján írt műve a The Uprooted (1951) volt. Maga a szerző mint „az elidegenedés és annak következményei történeteként" jellemezte munkájának fő vonalát. A már korábban említett ciklus fázisaiként a bevándorló munkás először elszigetelt egyénként kezdett el tevékenykedni, majd a helyi etnikai segélyegyletekhez, stb. való csatlakozásával megindult az amerikanizálódás útján, melyet lényegében egyet jelentett az új helyzethez való alkalmazkodással. Az 1950-es években Marcus Lee Hansen, Ruby Jo Reeves Kennedy, majd utánuk Will Herberg és Milton Gordon elkezdték vizsgálni a harmadik generációs bevándorló csoportokat is; előttük a chicagóiak és Handlin, érthető módon, mindössze csak az első két nemzedéket vizsgálta. Megállapításaik szerint egyrészt valamiféle etnikai öntudat születhet egy asszimilációs közjáték után, másrészt az asszimiláció akár el is fojthatja az etnikai érzéseket anélkül, hogy másféle egységet hozna a helyébe. Hansen már 1937-ben felhívta a figyelmet az általa „harmadik generációs érdekek elvének" nevezett jelenségre. E-szerint „amit a gyermekek el akarjanak felejteni, arra az unokák emlékezni akarnak". Végső soron azonban csak átmeneti jelenségről van szó, jelentette ki Hansen, mert végül is a beolvadás lesz minden etnikai csoport sorsa. Kennedy viszont már megkérdőjelezte az „olvasztótégely"elvét. Egy 1944-ben publikált tanulmányában azzal érvelt, hogy az amerikai etnikai csoportok tulajdonképpen vallási alapon szerveződnek nagyobb egységekbe. Kennedy mindezt „vertikális" asszimilációnak nevezte, amelyben a fő vonatkozási vonalakat a zsidó, a katolikus és a protestáns vallás adja, s amely házasságok útján megy végbe. Herberg egyetértett Kennedy-vel a vallás megkülönböztetett szerepét illetően ebben a folyamatban, de hozzátette: a folyamat gyakorlatilag hasonló eredményt hoz mindegyik érintett vallásban: az amerikai ember kialakulását, s egy olyan egységes ideológiai rendszer elfogadását, amelyet a demokráciába, a szabad vállalkozásba és a társadalmi egyenlőségbe vetett hit jellemez. Milton Gordon nagyjelentőségű Assimilation in American Life (1964) című tanulmányában Herberg nyomdokain haladt, de egyben olyan társadalom képét rajzolta fel, mely árnyaltabb volt az elődje által felvázoltnál. Gordon a teljes asszimiláció elképzelt esetéből indult ki s a folyamatot hét szakaszra bontotta. Ezek közül a legfontosabbnak a kulturális asszimilációt vélte, mely nem szükségszerűen vezet társadalmi beolvadáshoz is. Gordon pontosan ebben látta az amerikai társadalom jellegzetességét: olyan nemzeti társadalom alakult ki szerinte az Egyesült Államokban, amely egy sor belsőleg megszervezett „szubtársadalmakból" áll, melyek mindegyike különálló „szubkultúrával" rendelkezik. A magot jelentő angol eredetű szubkultúra azonban csak a korai nem-angol bevándorlókat olvasztotta magát, a többi csoport különböző, de lazább és gyengébb asszimilációval kapcsolódik a „maghoz". Ilyen értelemben az amerikai társadalom több „tégelyből" áll, s ezekbe beleférnek Kennedy vallási csoportjai is. Fordulópontot jelentett az etnikumok vizsgálatának történetében Nathan Glazer és Daniel Patrick Maynihan Beyond the Melting Pot (1963) című munkájának, valamint Rudolph J. Vecoli Handlin-kritikájának a megjegyzése (1964). Glazer és Moynihan a Kennedy, Herberg és Gordon által megkezdett úton indult el a New York-i etnikai csoportok vizsgálatánál. Megállapították, hogy a keleti nagyvárosban a vallás és a faj jelentette a két fő rendező erőt a különböző