Századok – 1998

Folyóiratszemle - Gajduk Ilja V.: Szovjet politika az amerikai-vietnami háborút illetően VI/1486

FOLYÓIRATSZEMLE 1487 tének munkatársa a hidegháborút, bizonyos mértékben, a mítoszteremtés korszakának tartja. A kommunizmus és a demokrácia világméretű küzdelme a jó és a rossz, az igazság és a hamisság, az erény és a bűn örök mitológiai küzdelmének a köpenyét öltötte magára. Ennek fényében a délkelet-ázsiai konfliktus a két oldal politikai vezetői a világról kialakított mitologikus nézeteinek a logikus fejleménye volt. Még közelebbről, a „kommunizmus feltartóztatása" és a „kapitalizmus szükségszerű bukása és a kommunizmus végső győzelme" jelentették azokat az alapelveket, amelyek azután a konfliktust eredményezték. Jóllehet szinte könyvtárnyi irodalma van a vietnami háborúnak, a kutatók eddig elsősorban az Egyesült Államokra koncentráltak. Más országok, így a Szovjetunió és Kína magatartása ebben a konfliktusban többnyire a háttérben maradt, illetve ami megjelent ebben a témában, az meglehetősen ellentmondásos. Kevés mű jelent meg a vietnami háború nemzetközi vonatkozásairól - R. B. Smith An International History of the Vietnam War (1985) ezek közé a kivételek közé tartozik. Smith könyve az indokínai katonai események diplomáciai hátterét kívánja megvilágítani. A szerző kiemeli a Szovjetunió és Kína szerepét, mint Észak-Vietnam fő támogatóiét az „amerikai imperializmus" elleni harcban. Smith nagymennyiségű anyagot használ fel a kommunista országoknak a harcokban játszott szerepét illetően, de miután annak nagy részét hivatalos nyilatkozatok, sajtóanyagok és egyéb hivatalos megnyilvánulások adják, a következtetések sok esetben szükségszerűen feltevésekre alapozódnak. Gajduk a szovjet források tanulmányozása során arra a meggyőződésre jutott, hogy Smithnek a szovjet politikával kapcsolatos észrevételei nem mindenben egyeznek meg a feltárt dokumentumokban foglaltakkal. Például, Smith eltúlozza Moszkva befolyását Észak-Vietnamra, elsősorban azért, mert nem vizsgálja kellő gonddal a kétoldalú szovjet-vietnami kapcsolatok időbeli alakulását. A hibák másik forrása az, hogy az amerikai szerző nem ismeri a szovjet-vietnami szövetség minden részletét. így, például, Smith kétségbe vonja a szovjetek szavahihetőségét az 1964 augusztusi Tonkin-öbölbeli incidens kapcsán, amikor vietnami és amerikai hajók tüzet nyitottak egymásra. Smith nem hisz a szovjet állításoknak, melyek szerint Moszkva nem tudott az esetről, mert figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a vietnami-szovjet kapcsolatuk a mélypontjukon voltak ebben az időben, s Hanoi sok esetben kijátszotta a szovjeteket és kész helyzet elé állította őket. A szovjet levéltárakban található iratok azt is tanúsítsák, hogy Észak-Vietnam magatartását a Szovjetunióval szemben többnyire a kétszínűség, a mellébeszélés, az álszentség jellemezte. Mindennek ellenére azonban az An International History of the Vietnam War jelenleg a vietnami háború legteljesebb diplomáciatörténetét jelenti. F. Charles Parker IV tanulmánya (Vietnam: Strategy for a Stalemate) ugyancsak téves következtetésekre jut a hivatalos szovjet források tanulmányozása alapján. A kötetben a Szovjetunió mint a konfliktusban leginkább érdekelt fél jelenik meg, s Észak-Vietnam mindössze a gyalog szerepét játssza ebben a nemzetközi sakkjátszmában. Parker véleménye szerint a korabeli amerikai vezetés tévedett, amikor Kínában látta legfőbb veszélyt: Peking inkább hajlott a békére, mint Moszkva. Ezzel szemben mindketten csak nyertek az Egyesült Államok délkelet-ázsiai lekötöttségéből, s Peking kezdetben mindenfajta közeledést rossz szemmel nézett a két harcoló fél között; ráadásul, emeli ki újfent Gajduk, Észak-Vietnam többször kész helyzet elé állította a két kommunista nagyhatalmat s ezáltal megfosztotta őket attól a lehetőségtől, hogy szabadon, a saját akaratuk és érdekeik szerint irányítsák az eseményeket. A nyugati szakirodalommal szemben a szovjet szinte teljesen elhanyagolható. Természetesen sok könyv jelent meg, de főleg újságírók tollából és erősen aktuálpolitikai színezettel. Ezek közül néhány mindössze azért érdekes, mert hasznos időrendi áttekintést ad a jelentősebb szovjet lépésekről. Az orosz levéltárak anyagának felszabadítása azonban elkezdődött, s jelenleg az 1950-es évekbeli szovjet - észak-vietnami anyagokhoz férhetnek hozzá a kutatók. 1992-ben rövid időre lehetővé vált az 1960-as évek tanulmányozása is ezen a téren a szovjet Kommunista Párt korábbi moszkvai levéltárában. ezek a dokumentumok arról árulkodnak, hogy egyáltalán nem volt idilli a kapcsolat a szovjetek és az észak-vietnamiak között a tárgyalt időszakban. Az iratok továbbá jól dokumentálják az észak-vietnamiak és a kínaiak között egyre mélyülő szakadékot, valamint a szovjet-kínai szakítás Hanoira gyakorolt hatását. Igaz, ezek az iratok nem befolyásolják alapvetően a háborúról már korábban kialakult képet, de egyes esetekben tovább árnyalják azt, illetve a feltevéseket tényekkel támasztják alá. Úgy tűnik, hogy az egész délkelet-ázsiai válság kezdetben csak nyűg volt a szovjetek nyakán. Abban az időszakban, amikor a délkeletázsiai konfliktus a helyi erőkre korlátozódott, a Szovjetunió óvatos politikát folytatott és kizárólag propaganda-támogatást és különböző, de mindenképpen szerény mértékű gazdasági és katonai segítseget nyújtott, azonban még ez a cse-