Századok – 1998

Folyóiratszemle - Frankel Oz: Mi történt a „Vörös Emmával”. VI/1475

1476 FOLYÓIRATSZEMLE ban közöttük létező kapcsolatot jelentéktelenebbnek feltüntetni, mint amilyen az valójában volt és túlságosan nagy teret szentel magánéletének, s azon belül is szexuális életének — s ilyen módon társadalmi "veszélyességének" mértékét is csökkenteni kívánja. A fentiek ismeretében nem meglepetés, hogy az önéletrajz kedvező kritikákat kapott a "főáramba" tartozó sajtótól, viszont a kommunista lapok éles támadást intéztek ellene a könyv ürügyén. Emma Goldman 1934 februárjában térhetett vissza az Egyesült Államokba egy felolvasó körútra. A Roosevelt-kormányzat kényes helyzetbe került: egyrészt elkötelezte magát a mindenkit megillető polgárjogok érvényesítése mellett, másrészt viszont nem akart újabb támadási felületet adni sem az ellene formálódó konzervatív koalíciónak. Ilyen módon az a kompromiszszumos megoldás született, hogy Goldman kizárólag a könyvéről beszélhet, de tartózkodnia kell a politikai állásfoglalásoktól. Goldman számára ez a döntés már csalódást jelentett, amelyhez még két másik járult: nem kapott végleges tartózkodási engedélyt és népszerűsége a felolvasókörút során egyre csökkent: az embereket egyre kevésbé érdekelte a hajdani hírhedt botrányhős, a rádió térhódításával általában csökkent a felolvasásnak, mint műfajnak a népszerűsége és nem szabad elfelejteni azt se, hogy a gazdasági válság miatt az amerikaiak nagy részét hidegen hagyták az ilyen jellegű események. A hallgatóság összetétele viszont már előrevetítette Goldman későbbi szellemi "rehabilitálását": elsősorban középkorú középosztálybeliek, a korábbi progresszívek látogatták felolvasóestjeit. Goldman csak 1940-ben bekövetkezett halála után térhetett vissza véglegesen az Egyesült Államokba, amikor a hatóságok engedélyt adtak arra, hogy az életében sorsdöntőnek bizonyult 1886-os haymarketi incidensben részt vett és később kivégzett anarchisták mellé temessék Chicagóban. Emma Goldman utóélete lényegében az 1960-as években kezdődött, amikor a különböző polgárjogi és radikális mozgalmak szinte elárasztották az Egyesült Államokat. Némileg meglepő módon a modern feminista mozgalom fedezte fel először magának Goldmant, noha ő maga korántsem volt a korabeli szüfrazsettek kedvence többek között azért, mert úgy tartotta: az egyenlőségnek és Eiz emancipációnak az otthonokban kellene kezdődni a család megreformálásával, s nem a politikai arénában. Nagyobb hitelességgel adaptálták Goldmant azok a radikális mozgalmak, amelyek mindenfajta tekintélyt és minden hatóság létezését kérdőjelezték meg. Goldman életében szembekerült mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió kormányával, s élesen támadott olyan intézményeket és elveket, mint a vallás, a házasság, a középosztálybeli erkölcsök, a cenzúra, hogy csak néhányat említsünk kedvenc célpontjai közül. Ugyanakkor Goldman testesítette meg "mindenki áldozatát" is: bebörtönözték, elhallgattatták, szexuális, politikai és társadalmi nézeteiért mindenhol üldözték. A kemény, harcos baloldali alak mellé azonban a hatvanas évek — többnyire — kitalált magának egy nőiesebb, kevésbé politikus, optimistább, életvidámabb Emma Goldmant is és a két kép egymás mellett élt egy ideig a köztudatban. A fentiekben ismertetett Goldman "reneszánsz" gyakorlatilag kisebb csoportokra és tudományos körökre szorítkozott. A művelt nagyközönség számára E. L. Doctorow bestsellere, a Ragtime jelentette Goldman beemelését az amerikai történelem fővonalába, amikor az író a bankár J. E Morgan, az autógyáros Henry Ford, a szabaduló művész Harry Houdini mellett Emma Goldmanben vélte megtalálni a századforduló Zeitgeist-jénék megnyilvánulását. Ebben a társaságban Goldman testesíti meg a radikálist. Doctorow meglehetősen torz képet fest Goldmanról és szembeállítja Amerika egyik első szexszimbólumával Evelyn Nesbittel; végeredményben Goldman mint a hatvanas évek melltartóégető és leszbikus feministáinak az előfutára jelenik meg a nagysikerű regény lapjain. Ezzel a képpel szemben Warren Beatty híres ßeds(1981) című filmjében Goldman egy végsőkig komoly, sőt komor ideológus, aki elítéli John Reed és a többi bohém baloldali fiatal életvitelét. Emma Goldman "amerikanizálásának" következő lépcsőfokát az jelentette, hogy személye tudományos kutatások tárgyává vált és kialakult egyfajta "goldmanológia" az amerika-i történészek körében. Candace Falk 1984-ben kiadott, s addig ismeretlen leveleken alapuló Love, Anarchy, and Emma Goldman című kötete a hősnő meglehetősen viharos szerelmi életét tárgyalja és a szerző arra a következtetésre jut, hogy Goldman ez irányú kapcsolatai többnyire is meglehetősen kétesek voltak és sokszor közel álltak leszbikus vagy akár vérfertőző viszonyokhoz. A. K. Shulman 1971-ben To the Barricades: The Anarchist Life of Emma Goldman címen megjelentetett kötetével egyike volt a Goldmanmítosz megteremtőinek; 1982-ben viszont már kritikusabban viszonyult hősnőjéhez: Goldman ugyanis a nőket magukat hibáztatta alárendelt társadalmi helyzetükért és határozottan elítélte és kigúnyolta a szüfrazsett mozgalmat. Sőt, a dokumentumok és a levelek gondos vizsgálata kiderítette, hogy időnként még gyakorlatilag alacsonyabb rendűnek tekintette a nőket és a fér-