Századok – 1998

Folyóiratszemle - Greenhalgh Susan: A 20. századi amerikai demográfia tudomány; intézmény; és politikai története VI/1477

FOLYÓIRATSZEMLE 1477 fiak társaságát kereste, ahol szellemileg magasabb rendű közegben mozoghat. Mindezek alapján aligha lehetett Goldmant továbbra is a modern feminizmus egyik előfutárának tekinteni. Falk ugyancsak erőteljesen hozzájárult Goldman deheroizálásához, amikor arra a megállapításra jutott, hogy Goldman leginkább saját maga és a saját múltja áldozata volt, s nem az amerikai társadalomé: korai oroszországi gyermekkorából hozott olyan traumát magával, mely olyannyira fogékonnyá tette a pesszimizmusra és a fájdalomra. A jelenség, ti. Goldman deheroizálása, beleillett az 1980-as évek Amerikájának posztmodern gondolkodásába, amikor mindenféle normatív magatartásmodellt és példaképet divat volt elvetni. Ez a törekvés ugyanakkor, bizonyos szempontból, jót is tett Goldman utóéletének, amennyiben megmentette egy megmerevedett papírmasé figurává válástól és emberibbé tette az utókor számára. Az 1990-es évekre Goldman alakja az ún. amerikai kánon részévé vált. A különböző főiskolai és egyetemi tankönyvekben a neve megtalálható a feminizmusnál, a radikális politikai mozgalmaknál, a progresszívizmusnál, a szexualitásnál, a pacifizmusnál, a századforduló amerikai szellemi életét tárgyaló passzusokban, a modern pszichoanalízisnél, hogy csak a leggyakrabban előforduló helyeket említsük. Az egyetemeken disszertációk születnek munkásságáról és a berkeley-i egyetem Emma Goldman Papers Project címmel fogja össze az Egyesült Államokban folyó Emma Goldman kutatásokat. Érdekes módon a fenti vállalkozáshoz és még számos Goldmannal kapcsolatos kutatáshoz a támogatás a konzervatív Reagan- és Bush-kormányzattól érkezett, amely újabb bizonyíték Goldman integrálásának az Egyesült Államok történetébe. A kérdés az, hogy Emma Goldman menynyire vált és válhat a nem radikális és nem feminista — tehát többségi — amerikai kultúra részévé. A cél érdekében újabban Goldmant eddig kevéssé tárgyalt oldaláról bemutató könyvek jelentek meg, amelyek közül John Calberg Emma Goldman: American Individualist című munkáját lehet kiemelni, amely, ahogy a címe is jelzi, Goldmant az amerikai individualizmus megtestesítői közé sorolja a nagyiparos Andrew Carnegie-val és Woodrow Wilson elnökkel egy sorba. Amíg Shulman az 1970-es évek elején Goldmant elsősorban feministának és másodsorban anarchistának tartotta, úgy most Chalberg mindenekelőtt amerikaiként, majd mellékesen anarchistaként íija le Goldberget, aki legfőképpen amerikai anarchista volt. A kutatás egy másik iránya Goldman zsidóságára irányul, noha az érintett nem venné szívesen ezt a megközelítést. Gerald Sorin, Naomi Shepherd és David Waldstreicher összefüggést vélnek felfedezni a zsidó hagyományok és a politikai redikalizmus között, s Emma Goldmant az egyik legjobb példaként hozzák fel tételük bizonyítására. A végső kérdés még az lehet, hogy Emma Goldman "amerikanizálása" és beemelése az amerikai történelem fővonalába egyedi vagy általános eset-e. Oz Frankel az utóbbi mellett tőr lándzsát. Példaképpen felhozza Eugene V Debs esetét: a szocialista vezetőt az I. világháború alatt bebörtönözték nem eléggé hazafias viselkedés miatt, szabadulásakor azonban az akkori elnök, Warren G. Harding partit adott tiszteletére a Fehér Házban; vagy ott van Robert E. Lee és a Konföderáció megannyi katonája, akik végül is az Unió ellen harcoltak, de akik ugyanúgy bekerültek az Egyesült Államok katonai panoptikumába, mint Ulysses S. Grant és társai. A közelmúlt történetéből merítve Malcolm X neve jut eszünkbe, akinek harcossága és a korabeli hatóságok ellen folytatott küzdelme is beépült az amerikai történelembe. Mindez a jelen liberális, multikultúrális szellemi légköréből fakad, mely a másságot elismerve- a sokszínűséget állítja az amerikai történelem középpontjába. The Journal of American History, Vol.- 83, No. 3. (December 1996), pp. 903-942. Ma. T. Susan Greenhalgh A 20. SZÁZADI AMERIKAI DEMOGRÁFIA TUDOMÁNY-, INTÉZMÉNYES POLITIKAI TÖRTÉNETE A szerző népesedési kérdésekkel foglalkozó antropológus, aki a rokon társadalomtudományok szemszögéből nyújt kritikai áttekintést és értékelést a demográfia, mint szaktudomány fejlődéséről az Egyesült Államokban. Az amerikai társadalomtudósok körében gyakran hallani a panaszt, hogy a demográfiában „minden a módszer és semmi elmélet". Igen hatékony kvantitatív módszereket, a matematikai analízis bonyolult eszközeit fejlesztette ki, s így a legkeményebb, leginkább exakt társadalomtudománnyá vált, az elméletalkotás azonban stagnált, nem követte a változó világ realitásait. Másfelől túlságosan hozzátapadt a század közepén kidolgozott modernizációs elméletekhez, s még ma is azok ahistorikus, apolitikus és eurocentrikus feltevéseiből indul ki. Ez annál feltűnőbb,