Századok – 1998

Folyóiratszemle - Frankel Oz: Mi történt a „Vörös Emmával”. VI/1475

FOLYÓIRATSZEMLE 1475 dott el, melyek hasonlítottak a Németországban 1933-1935 között, Romániában 1934-ben és 1940-ben, valamint Magyarországon 1938-ban és 1939-ben kiadott faji törvényekre. A szóban forgó törvények mindenekfelett gazdasági jellegű szigorításokat tartalmaztak: korlátozásokat vezettek be a zsidó exportcégeket és kézműveseket illetően, csökkentették a zsidó ügyvédek és orvosok számát, stb. Egyben felhívták a zsidókat, hogy hagyják el az országot és vándoroljanak ki Palesztinába, Madagaszkárra, Afrikába, vagy bármely más területre. Meg kell jegyezni, hogy a baloldali pártok, így a Lengyel Parasztpárt és a Szociáldemokrata Párt elutasította a politikai antiszemitizmus ezen megnyilvánulásait. Az antiszemita retorika és jelszavak áthatották szinte az egész politikai életet: a jobboldali radikálisok, a katolikus egyház, valamint a Pilsudski utáni vezető réteg ilyen szempontból szinte egy hullámhosszon volt. A leggyakrabban használt kifejezések között szerepelt az „idegenek", „gazdaságilag hátramozdítók", „feleslegesek", „erkölcsileg romboló hatásúak", stb. Mindennek eredményeképpen 1939-re a lengyel zsidók több, mint egyharmada rettenetes szegénységben élt, s készen voltak az emigrációra is, ha lett volna hová és miből menni. A tanulmány befejező részében William W Hägen megkérdőjelezi azt a magát hosszan tartó és széles körben elterjedt nézetet, mely szerint a közép-európai antiszemitizmus egy modernség ellenes ellenforradalom megnyilvánulási formája lett volna, amely a nemzeti szocializmusban, valamint a kelt-európai radikális jobboldali totalitarizmusokban csúcsosodott ki. A szerző véleménye szerint ennek, bizonyos szempontból, pontosan az ellenkezője az igaz. A lengyelországi nemzeti demokraták, például, a modernséget képviselték a Szejmben, s — általánosságban szólva — mindenhol a polgárosodás folyamata játszódott le a szóban forgó országokban. Antiszemitizmus ott jelentkezett, ahol a feltörekvő vállalkozói vagy értelmiségi rétegek erős zsidó pozíciókba ütköztek a folyamat alatt, s azokat zsidóellenes törvényekkel próbálták meg eltávolítani az útból. Ilyen szempontból Németország története hasonlóképpen alakult, mint a kelet-és közép-európai szomszédai sorsa a 20. század első felében. Journal of Modern History, Vol. 68, No. 2, June 1996. pp. 351-381. Ma. T. Oz Frankel MI TÖRTÉNT A „VÖRÖS EMMÁVAL"? Emma Goldman: amerikai példakép egy idegen lázadóból Oz Frankel, a berkeley-i egyetem Ph. D. hallgatója az anarchista Emma Goldman (1869— 1940) megítélésének azt a folyamatát vizsgálja, amelynek során az egykor az amerikai hatóságok által deportált veszedelmes radikálisnak számító Goldman szerepét az 1960-as évektől kezdődően újraértékelték s manapság a szólásszabadság, az antikommunizmus, a modern feminizmus, a szélsőséges individualizmus és még néhány más — gyakran egymással szemben álló — elmélet hívei egyaránt magukénak vallják. Goldman életében nem részesült túl sok jóban az Egyesült Államokban: a litván születésű és zsidó származású bevándorlót háromszor börtönözték be, a nevét összefüggésbe hozták az egy anarchista által végrehajtott McKinley-gyilkossággal, s számtalan esetben vádolták meg törvényszegéssel és politikai erőszakkal. Frankel esszéjében két szálon futtatja a történetet: egyrészt a Goldmanról kialakított képpel és annak változásaival foglalkozik, másrészt végigtekinti azoknak a társadalmi és politikai mozgalmaknak a történetét, amelyek Goldman nevével fonódnak össze. Az Emma Goldman személyével kapcsolatos vizsgálat egyik kézenfekvő kiindulópontja a hős önéletírása (Living My Life, 1931) lehet. Az önéletrajz a szerzőről kialakított korabeli és poszthumusz képhez egyaránt bőséges anyagot szolgáltat. Goldman 1928-ban kezdte papírra vetni emlékeit Saint Tropez-i száműzetésében. Goldman ekkor nemcsak fizikai, de szellemi száműzetésben is töltötte napjait: 1919-ben deportálták az Egyesült Államokból 248 másik anarchistával együtt az I. világháborút követő "vörös félelem" idején, s 1923-ban megjelent My Disillusionment with Russia című könyve pedig jelentős mértékben a perifériára szorította az amerikai és európai baloldali mozgalmakon belül is, ahol anatémának számított az orosz forradalom és a szovjet állam bírálata. A szerző önéletrajzában közvetetten békejobbot nyújt A-merikának és elhatárolja magát az európae radikálisoktól, amikor arról értekezik, hogy az anarchizmus tulajdonképpen beleillik az amerikai szellemtörténet fővonalába, s szellemi elődeiként Thomas Jeffersont és Henry David Thoreau-t is megemlíti. Mint mindegyik önéletrajz, Goldmanné sem mentes bizonyos fokú "szerecsenmosdatástól": a szerző elhatárolja magát korábbi anarchista társaitól, megpróbálja a koráb-