Századok – 1998

Folyóiratszemle - Jurganov A. L.: Rész- és örökbirtoklási rendszer; a hatalom és a tulajdon öröklési hagyománya a középkori Oroszországban VI/1468

1468 FOLYÓIRATSZEMLE Malthus bírálóihoz (akik a lakosságnövekedés pozitívumait is látják, nemcsak az áldozatokat) komolyan kell viszonyulni. A lakosság szaporodása több jó irányú változással is járhat pl. a fogyasztói kereslet, a munkaerőkínálat, a háziipari technológia, a tőkeinvesztálás területén. A kutatásbem eddig túl nagy figyelmet szenteltek a földközösség hibáinak és túl keveset az orosz mezőgazdasági termelés piaci vonatkozásainak. A tanulmány valóban arra késztetheti a történészeket, hogy átértékeljék az orosz túlnépesedési válság Malthus szerinti interpretációját. Otyecsesztvennaja Isztorija, 1996. 2. 28-54. K.J. Jurganov, A L. RÉSZ- ÉS ÖRÖKBIRTOKLÁSI RENDSZER, A HATALOM ÉS A TULAJDON ÖRÖKLÉSI HAGYOMÁNYA A KÖZÉPKORI OROSZORSZÁGBAN A szerző joggal utal az orosz történészek mulasztására, amikor azt hangoztatja bevezetőjében, hogy a középkori Oroszország fejlődését meghatározó jelenségről önálló mű még nem született. így a mai tudósnak — a historiográfiai részeredményeket figyelembe véve — először magát a fogalmat és címbeli kapcsolatrendszerét kell tisztáznia. Jurganov korábbi szakmai előzményként V O. Kljucsevszkij, E N. Pavlov-Szilvanszkij és Sz. B. Veszelovszkij megállapításait idézi. Közülük az első a sajátos birtoklási szisztéma genezisére, a második — a ma már erőltetettnek tűnő — oroszországi és nyugati párhuzamokra, a nagyfejedelem, a részfejedelmek és a bojárok jogi (szolgálati) és a földadományozás terén kialakult kapcsolataira utalt. Veszelovszkijnak, noha pl. több tekintetben (a részbirtoklás evolúciójával és jellemzőivel kapcsolatban) igaza volt, pontatlanságok is mutatkoztak nézeteiben. így nem tisztázta a nagyfejedelem és a szolgáló fejedelmek közti azon rokonsági szálakat, amelyek az utóbbiakat tulajdonosi és hatalmijogokhoz juttatták. Jurganov szerint a mai kutatók (A. A. Zimin, Sz. M. Kastanov, R. G. Szkrinnyikov) közt se szűnt meg a részfejedelmi (ügyel-) és az örökbirtokosi (votcsinnij-) jogokkal kapcsolatos szemléletbeli eltérés. Zimin pl. a nagyfejedelem által utódainak örökül hagyott birtokot tekintette részfejedelminek, de mivel privilegizáltsági fokát nem pontosította, így tág teret hagyott az értelmezésre. A fenti tematikával kétségkívül összefüggésben van a 15-16. századi orosz (politika) történeti folyamatokkal kapcsolatos vita. Kastanov mutatott rá először IV Iván opricsnyinája részbirtoklásellenesjellegére, amit aztán Zimin a decentralizáció elleni lépésként is értelmezett. Szkrinnyikov a birtoklási és öröklési rendszer tekintetében közel áll Veszelovszkij nézeteihez és Zimintől eltérően ítéli meg az opricsnyinát, ugyanakkor ő is a részbirtok fő ismérvének tekinti annak nagyságát. IV Iván 1579 márciusi végrendeletét (a datálás problémáival Jurganov külön foglalkozik) a vitázó történészek felhasználták érvelésükkor, ám úgy, hogy nem a részbirtoklási rendszerrel kapcsolták össze a továbbiakat illetően, hanem a cár és ellenlábasai harcával. így Szkrinnyikov előrevivő megközelítéseit sem fejlesztették tovább, pedig látnunk kell, hogy a középkori orosz história kardinális kérdései mind összefüggtek a fenti birtoklási és öröklési rendszerrel. A moszkvai nagyfejedelmek végrendelkezési (és általában: birtokokat és juriszdikciót biztosító) okmányaiban, — melyeket a szerző levéltári, kézirattári és más primér forrásokból bőven idéz — általánosnak tűnik a tulajdonviszonyokat szabályozó két szó: az „adományozni" és a .jóváhagyni, áldását adni rá". На IV Iván végrendeletének szövegét az első kifejezés használata szempontjából elemezzük, Jurganov szerint feltűnő az adományozás és a szolgálat kapcsolata, a dinasztia életkor szerinti örököseinél pedig a morális felelősség-engedelmesség összefüggés. A tanulmány írója fontosnak véli a két szabályozási csoportba eső személyiségekkel kapcsolatos történeti-biográfiai tények megismerését, mivel a rendelkezésekben nincsenek szembetűnő különbségek, és főleg, mert a földbirtokosi státuszbeli eltérések segítenek megérteni a tulajdonviszonyok funkcionálási mechanizmusát az állami struktúra egyes szintjein. Jurganov a második tulajdonosi csoportba tartozókkal (Magnusz dán herceggel, M. I. Vorotyinszkijjel, Murtaza-ali „cáreviccsel", a Msztyiszlavszkij, a Glinszkij, a Trubeckoj főúri családok és Uljana Paleckaja bemutatásával) kezdi elemzését. Szemléletes képet ad a birtokok tér- és időbeli fejlődéséről, a változások módjáról (pl. ha örökös nem maradt a fenti személyek után, a cár még korlátlanabbul beavatkozhatott a tulajdon- és jogviszonyokba), a birtoklás jellegéről; azaz az örökletes (votcsina) és a szolgálati birtokok (pomesztyjék) arányáról, az ún. együttbirtoklásról, amelynél a központi hatalom tulajdon- és bíráskodásijoga került túlsúlyba. A csoport tagjai társadalmi státuszukat tekintve vagy szolgáló fejedelmek maradtak, vagy idővel a bojárok közé kerültek. A Besorolási Hivatal és a Kincstár archívumának iratai, a kataszterkönyvek és A. E