Századok – 1998

Folyóiratszemle - Hoch S. L.: Malthus a lakosság növekedése és az életszínvonal Oroszországban 1861–1914 VI/1465

1466 FOLYÓIRATSZEMLE gyarázza és tendenciózusnak véli. A későbbi kutatók a jobbágyfelszabadítást kísérő megváltási fizetéseket emelték ki, noha rámutattak az adatok hiányosságaira is. Hoch hangsúlyozza: azzal szinte minden tudós egyetért, hogy a volt jobbágyok a teljes megváltási összeget nem fizették ki. A nézeteltérések azon okok és összefüggések magyarázatában lelhetők, melyeknek alapos elemzését nyújtja. Hoch valószínűsíti, hogy mindeddig hibáztak az adatok értelmezésében. Pl. 1886-ról 1887-re a tartozások nagy növekedése a pénzügyi politikával, a behajtási módszerekkel és a közvetett adók belépésével függött össze. Simms J. Y., Jr. jogosan mutatott rá a szerző szerint is a megváltási összegek éves ingadozására, de több tényezőt nem vett figyelembe. így pl. azt, hogy 1887-ben a megváltási összegek növekedésében a számviteli rendszer változása, Visnyegradszkij pénzügyminiszter politikája és az állami parasztok 1887 elejétől bevezetett földmegváltása nagy szerepet játszott. Hoch szerint a tartozások mértékének változása nem a mezőgazdasági átlagtermelékenységgel függött össze, és ezek évente aligha nőttek oly mértékben, mint amilyet Simms feltételez. Ugyanakkor az 1886 és 1899 közötti mezőgazdasági válságról és a paraszti életszínvonalról folytatott vitában a megváltási fizetések (%-os és összegszerű) teljesítésének nagy jelentősége van. Kétségtelen a tartozások növekedése. A mezőgazdaság mindig kockázattal járt: előbb-utóbb a birodalom minden körzetében voltak rossz termésű évek, ez alapján is logikus a hátralékok növekedése. Az 1861. évi törvényben számoltak is ezzel: az adminisztratív kiadások és a tartozások fedezésére pénztartalékot képeztek. Hoch tehát jogosan állapíthatja meg, hogy a megváltás egész ideje alatt a hátralékokat normálisjelenségként tartották számon, de az, hogy az orosz parasztság sose volt képes kifizetni a teljes összeget, nem ásta alá az egész megváltási folyamatot. A szerző más tényezőkre is ráirányítja a kutatók figyelmét. A tartozások azért is nőttek, mivel 1881 végétől életbe lépett a kötelező megváltás; az összes ideiglenesen elkötelezett parasztnak és a földesuraknak szerződést kellett volna kötniük, azonban az utóbbiak ezzel nem siettek. A megváltási hátralékok összege önmagában volt nagy, azonban Hoch szerint valósabb képet kapunk, ha a megváltási műveletek kezdetétől (1862) kivetett adókat a valóban kifizetett összegekkel vetjük össze. Azt lehet mondani, hogy ez bármilyen terhes is volt a parasztoknak, alapjában teljesítették (a kormányzat által már a kezdetkor bekalkulált eltérő %-ban). Ezen a talajon azonban Hoch szerint a paraszti életszínvonal nem rekonstruálható. A szerző úgy véli, Simms nem veszi tekintetbe koncepciójában a paraszti gazdasági racionalitást (ti. aligha a feltétlenül szükséges cikkekből fogyaszt kevesebbet), és a piac logikáját (azt, hogy a fejletlen országoknál a fentiekből a legkisebb fogyasztáscsökkenés is a halálozás gyors növekedéséhez vezet). Wheatcroft S. G. két másik mutatót is felhasznál a paraszti életszínvonal értékelésénél: a relatív ár- és a reálbérszínvonalat. Az ún. rozsindex (a falusi napibér kg/rozs átszámításban) Hoch szerint több problémát vet fel: 1882 és 1914 között a bér- és a rozsárváltozási tendenciák különböztek, Wheatcroft a vizsgálatba csak kiszszámú és idényjellegű bérmunkát végző parasztot vonhatott be. A preindusztriális társadalmak esetén csak a magas urbanizációjú és a mezőgazdaságban is piacgazdálkodást folytató országokban tükrözik a napi bérek a személyi jövedelmi tendenciákat, márpedig Oroszország az elemzett korban nem ilyen volt. Ráadásul az ún. teljes „fogyasztói kosárból" a rozsindex alkalmazásakor a parasztporta költségvetésének több eleme kimaradt, maga a fogyasztási cikkek öszszetétele a piaci viszonyok függvényében változott; így az index csak a fogyasztás egy részét fogta át, változásai inkább a rozstermelési, mint az életszínvonalbeli tendenciákat mutatták. Mironov B. N. megállapította, hogy kétely merülhet fel a gabona- és a rozsárak korrelációja, és még inkább a „fogyasztói kosár" és az utóbbiak tekintetében. Végül Wheatcroft csak azon parasztportákat vizsgálta, amelyekben nem volt ló; így a munkamegosztási problematikát mellőznie kellett. A fentiek a nyugati életszínvonal-elemzésekkel összevetve Hoch szerint az eljárás teljeskörűségét és adekváltságát teszik kérdésessé, s ezzel főleg használatának megbízhatóságát. Az újabb kutatások ma már egyértelműen megerősítik, hogy Oroszországban a birodalom fennállásának utolsó harminc évében nőtt az egy lakosra eső gabonamennyiség, azonban Hoch szerint ez, csakúgy mint az egy főre eső állatállomány, föld stb. az életszínvonal szempontjából nehezen kezelhető; ugyanis a fogyasztási struktúrára való átvitelük kétséges. Pl. a fehérjékben gazdag táplálékok helyett mást fogyasztottak. Az előbbiek is arra késztették a kutatókat, hogy megvizsgálják a falun maradó gabonamennyiség nagyságát és összetételét. Gregory R R. az előzővel kapcsolatban megállapította, hogy az 1885 és 1913 között kétszer gyorsabban nőtt, mint a lakosság. Hoch szerint viszont Gregory adatai minimalizálódtak azáltal, hogy pl. azon gabonaféléket vizsgálta, ahol felesleg mutatkozott a termelésben, vagy a belőlük készített