Századok – 1998

Folyóiratszemle - Wood Gordon S.: A korai amerikai történelem historiográfiájának száz éve: akkor és most; avagy miben nem volt igaza Henry Adams-nek VI/1443

FOLYÓIRATSZEMLE 1443 Gordon S. Wood A KORAI AMERIKAI TÖRTÉNELEM HISTORIOGRÁFIÁJÁNAK SZÁZ ÉVE: AKKOR ÉS MOST; AVAGY MIBEN NEM VOLT IGAZA HENRY ADAMS-NEK A fennállásának századik évfordulóját ünneplő The American Historical Review több olyan tanulmánnyal is megemlékezett a kezdetekről, melyek egy-egy témában áttekintést adtak az utóbbi száz év történeti irodalmáról. Ebbe a sorba illeszkedik bele a Brown University történészprofesszorának, Gordon S. Woodnak a gyarmati időszakról írt történeti munkákról adott összefoglalása. Az amerikai történészek talán legrangosabb folyóiratának első számában egy különös esszé jelent meg a kor legkiválóbbnak tartott történésze, Henry Adams-nek a tollából „Count Edward de Crillon" címmel. Adams, aki ekkor már — saját bevallása szerint — belefáradt a történelembe, ebben a munkában egy saját korábbi tévedését igazította ki. Maga a hiba rendkívül jelentéktelen volt, s egyes elképzelések szerint Adams azáltal, hogy ennyit foglalkozott egy francia szélhámos alakjával, tulajdonképpen meg akarta fricskázni kora történettudományát. Hibák sajnos mindig becsúsznak a történelmi alkotásokba, szögezte le Adams, s nagyjából minden öt kijelentés között legalább egy téves akad. Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy semmilyen óvatosság sem menti meg a szerzőket attól, hogy hibás megállapítások, adatok, stb. kerüljenek be a művekbe; ezekhez járulnak még a szerzők saját baklövései, amelynek a vége „zűrzavar" lesz. Gordon S. Wood azonban a gyarmati korszakról írt történeti munkák áttekintése révén igyekszik megcáfolni az amerikai történetírás egyik legnagyobb alakjának pesszimista és szkeptikus véleményét. A gyarmati korszak azért is kínálkozik megfelelő területnek ebből a szempontból, mert szinte mindegyik jelentős amerikai történész visszanyúlt a kezdetekig, amikor az ország történetének egyik vagy másik szakaszával foglalkozott. A tizenkilencedik század többnyire amatőr, „úriember" történészei közül George Bancroft számára a gyarmati korszak az egész amerikai történelem forrásának tűnt: a múlt mindössze a jelen előfutára volt olvasatában. Majd Herbert Baxter Adams nyitotta meg azoknak a sorát, akik a gyarmati korszak helyi intézményeinek a tanulmányozása útján próbáltak meg magyarázatot adni az amerikai történelem kezdeteinek vitás kérdéseire. Velük szemben Charles McLean Andrews, a „birodalmi" történetírás nevében azt az álláspontot foglalta el, hogy a gyarmati Amerikát kizárólag egy nagyobb régió, az Atlanti-térség részeként lehet megérteni. Ugyanakkor Herbert L. Osgood azzal vádolta a korábbi idők történészeit, hogy azok képtelenek voltak különbséget tenni a lényeges és a lényegtelen között; s egyben csatlakozott Andrews-hoz abból a szempontból, hogy a korabeli események megértéséhez mindkét oldal, a brit és az amerikai, tanulmányozása elengedhetetlenül szükséges. A jelenlegi amerikai történetírás mindehhez még azt teszi hozzá, hogy a korabeli történészek, s ez alól Osgood sem kivétel, angolszász-centrikusak voltak és nem vették figyelembe a gyarmati időszak Észak-Amerikájában érvényesülő sokféle hatást, beleértve az indiánok, a franciák, a spanyolok, a mexikóiak, stb. szerepét az ún. egyedi amerikai jellem kialakulásában. Az amerikai történetírás professzionálódásával megjelent a tudományos igényű alkotások utáni vágy. A „tudományosságon" a korabeliek nem azt értették, hogy bármilyen szabályokat állapítsanak meg az emberek viselkedését illetően, hanem inkább azt, hogy „tényeken" alapuljanak a munkák a korábban sokszor utólag kitalált vagy megmásított „tényekkel" operáló művekkel szemben. Továbbá, a „tudományos" történetírók megpróbáltak elfogulatlanok lenni, elődeikkel ellentétben. A gyarmati időszak történetírásában valóságos robbanás játszódott le az utóbbi néhány évtizedben. Amerika gyarmati múltjáról szóló ismereteink elmélyültek, kibővültek és teljesebbé váltak. Nagyszabású kutatási programok indultak, amelyeknek eredményeképpen számos korabeli kiemelkedő politikai személyiség, mint például Thomas Jefferson, George Washington, William Penn, vagy akár Jonathan Edwards írásai a maguk teljességükben kerültek az olvasók elé. Az alapvető különbség a száz évvel ezelőtti és napjaink történetírása között azonban elsősorban nem mennyiségi jellegű; a mai történészek nagyobb hangsúlyt fektetnek a társadalmi és kulturális történelemre, mint az egykoriak, akik mindenekelőtt a politikai életet és az intézményi hátteret kutatták. Ilyen módon Philip Graven és Jan Lewis a korai amerikai élet privátszféráit vette górcső alá, a gyarmati kor szexuális viszonyait, a házasságot és a gyerekekkel való bánásmódot; az antropológusok és etnográfusok nyomán haladva Rhys Isaac és T. H. Breen a korabeli zavargásokból, rituálékból, s egyéb viselkedésfajtákból próbálták rekonstruálni a gyarmati életet. Ugyanakkor olyan tör-