Századok – 1998
Közlemények - Majoros István: Francia intervenció Dél-Oroszországban (1918–1919) VI/1323
1324 MAJOROS ISTVÁN jelölik meg, ahol a nyüt intervencióra történő áttérésről döntöttek.4 Oroszország történetének legújabb magyar nyelvű összefoglalója az orosz polgárháború ötödik szakaszába, azaz 1918 nyarára teszi a külföldi intervenciót,5 azzal érvelve, hogy 1918 augusztusában angol és kanadai egységek foglalták el Bakut, francia és brit egységek, ugyancsak ebben a hónapban, Arhangelszk kikötőjében szálltak partra. Minden bizonytalanság, vita ellenére 1918 nyarán az intervenció két régiója már valóban kialakulóban volt: az egyik Észak-Oroszországban Murmanszk és Arhangelszk kikötőkkel, a másik pedig Szibériában. A háború végéhez közeledve megjelent egy harmadik térség is: Dél-Oroszország. A francia beavatkozás mozgatói Az oroszországi katonai intervenciót általában azzal magyarázzák, hogy a gazdasági érdekeltség s a befolyási övezetekért való harc volt az elsődleges mozgató.6 A kérdés azonban ennél bonyolultabb. A fegyveres beavatkozásban szerepet játszott ugyanis az a tény, hogy Oroszország Breszt-Litovszkban megsértette az 1914. szeptember 5-i londoni egyezményt, melyben Anglia, Franciaország és Oroszország képviselői kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem kötnek különbékét. Ez a kitétel egyébként az 1892-es francia - orosz katonai egyezmény szövegében is szerepelt, tehát az orosz különbéke ezt is megsértette. Súlyosabbnak tűnt a szovjet kormánynak az 1918 január 14-én, az orosz adósságok elutasításáról hozott döntése, amely legalább 1 millió 600 ezer orosz kötvénnyel rendelkező francia érdekeit sértette. A 19. századi gondolkodáshoz pedig hozzátartozott, hogy a magántulajdont, a befektetéseket veszélyeztető országokat akár katonai eszközökkel is jobb belátásra lehet bírni. A beavatkozási politikát, különösen francia részről a keleti front újjáteremtésének igénye, s a német veszélyre való hivatkozás is ösztönözte. A háború befejezése után persze a keleti front helyreállításával már nem lehetett érvelni, a német és a szovjet veszély viszont hivatkozási alap maradt. A szakirodalom is egyetért abban, hogy a bolsevizmus terjedésének megállítására való törekvés az első világháború befejezését követően az oroszországi intervenciós politikának egyik meghatározó tényezője lett. Kalervo Hovi munkája alapján azonban úgy tűnik, hogy a német veszély problémája sem szorítható háttérbe.7 A finn professzor abból indul ki, hogy a francia vezetés szerint a bolsevizmus nem fenyegette Francia Kubánban, és az, hogy jelentős gazdasági érdekeket óvjon meg, melynek nagy része, legalábbis ami Franciaországot illeti, Ukrajnában koncentrálódik. Angol szempontból arról is szó van, hogy védje India határait valamint Perzsia, Mezopotámia olajmezőit egy esetleges török támadással szemben Bakuból kiindulva a Kaszpi-tengeren át." Ez az egyezmény valóban elvisel sokféle interpretációt. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy 1917 végén Franciaországnak és Angliának nem a szovjethatalom megdöntése volt a legfontosabb célja, hanem Németország legyőzése a nyugati fronton, illetve a német terjeszkedés megállítása Oroszországban. 4 Gromiko, A. A. - Ponomarjov, B. N. (szerk.): 72.; Berhin, I. В.: 95. Kétségtelen, a szövetségesek Clemenceau javaslatára március 16-án fogadták el azt a döntést, hogy japán csapatok szálljanak partra a Távol-Keleten. Az első japán erők április 5-én jelentek meg Vlagyivosztokban. 6 Font Márta - Krausz Tamás - Niederhauser Emil - Szvák Gyula: Oroszország története, Maecenas, Budapest 1997, 478. 6 Uo. 478. 7 Kalervo Hovi: Cordon sanitaire or barriere de l'Est? The Emergence of the New French Eastern European Alliance Policy 1917-1919, Annales Universitatis Turkuensis, torn 135. Turku, '1975. 119-125.
