Századok – 1998
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263
1284 MISKOLCZY AMBRUS történetet. Ugyanakkor higgadt bölcsességre vall a következtetés: „Az elfogult, klisékkel dolgozó középkori krónikásoktól és a félművelt énekesektől egyenes vonal vezet a magyar történelmet rosszul ismerő XX. századi történetíróig és az ellenséges indulattól fűtött tankönyvíróig. Könnyű ezekben a képekben és ábrázolásokban felismerni az ókor sablonos etnológiai képeit, melyek még ma is torzítják az emberek képzeletében, olykor tudat alatt, a magyar ember arcképét. Mindezt a rosszat a gyűlölet vagy a félelem érzése is színezi, úgy a középkori krónikás, mint az ellenséges tankönyvíró lelkében. Mert abban az arcképben, melyet egy nemzet a másikról magának kialakít, a politikai indítékok adják a színezés erejét vagy a torzítás mértékét. ' ' Érdekes, hogy az önvédelem igénye milyen torzító módon hatott. Eckhardt Sándor Anonymus-elemzése anakronisztikus leegyszerűsítés akkor, amikor a magyarságot szidalmazó írók ősét fedezte fel benne, aki még a román propagandának is fegyvert adott a kezébe. Mert valóban elfogadta Anonymus az emberevést, de a magyarság isteni rendeltetésének történetébe illesztette. Hiszen gestája Magyarország nemzetének (gens Hungáriáé) szent története, mert „a Szentlélek diktálta". A római történetírókra hivatkozva pedig a szittya ősök dicséretét zengte a magyar krónikás: „A szittya nép szerfölött bölcs volt és szelíd, földet nem dolgoztak, és szinte semmiféle bűn sem esett közöttük. Nem voltak mesterséggel készített házaik, hanem nemez-sátraik. Húst és halat és tejet és mézet ettek és sok fűszeres bort ittak. Coboly és más vadállatok bőrébe öltöztek. Annyi aranyuk, ezüstjük és drágakövük volt mint a kavics, mivel azok földjük vizeiben voltak. Nem kívánták a más javait, mivel mind gazdagok voltak, sok állatuk volt és eleségük is bőven volt. Nem voltak paráznák, hanem mindenkinek megvolt a maga felesége." Milyen is ez a leírás? Féligmeddig paradicsomi állapotokról ad számot. Ez a nép kvázi-választott nép. Pásztornép, Ábelé. A tízparancsolat szerint él, anélkül hogy kőtáblákat adott volna neki bárki. A forgatókönyv a bibliai modellhez igazodik. Ez a nép hős. „A szittya nemzetet ugyanis egyetlen uralkodó sem vetette alá." A hősiességnek, a háborúskodásnak ára van. Sőt: a kardforgatás valamiféle eredendő bűnnek minősül. Amit Eckhardt idéz, ebben a szövegkörnyezetben nyeri el értelmét. A bűn azonban nem örök végzet. A misztikus eredetű Almosban „a Szentlélek ajándéka lakozott' '. Népe 903-ban foglalja el új hazáját, tehát olyan évben, amely a középkori számmisztika szerint jelentéssel bírt, mint ezt Eckhardt Sándor kiváló tanítványa, Süpek Ottó — az eddig legszellemesebb Anonymus-tanulmányban — kimutatta.56 Az új haza pedig a megváltás földje, hiszen itt lesz keresztény ez a nép, és aki keresztény „Krisztussal együtt él mindörökké". Az emberevés tehát csak mozzanata a magyarság Európába való illeszkedésének. Az emberevés a reintegráció és a megtisztulás epizódja. A trianoni keserűség és a kisantant gyűrű szorítása, valamint a nagyhatalmi nyomás azonban elhomályosította a történetíró tisztánlátását. És miért lett volna különösebb oka a jókedvre 1939-ben? Érdekes, hogy Eckhardt Sándor, aki a francia szellemet olyan határozottan elválasztotta a némettől, most németet és franciát is egybeolvasztott a nyugatiságban, bár elsősorban a német közvélemény magyarságképe foglalkoztatta: „a magyarság keleti faji és műveltségi jellege az, ami ősidőktől fogva feltűnt a nyugati ember előtt, aki az egységes középkori városi műveltség köréből ide vetődve mindent kezdetlegesnek, vadnak, ijesztőnek lát és a tőle gyökeresen különböző népet szörnyeteg hor-56 Süpek Ottó: Anonymus müve és személye. Tekintet, 1992. 4. sz. 6.
